12 szó

A gondolat, hogy a slam poetry iránt mindig van érdeklődés, akkor kezdett el motoszkálni a fejemben, amikor alig találtam parkolóhelyet az épület előtt. Odabent, az András Lóránt Társulat székhelyén, az egykori zsinagóga lépcsőházában, folyosóin egyre több ismerős arc üdvözölt, a nagyterem pedig kellemes meglepetést tartogatott: vidám, (nem csak) fiatal, és teljes telt ház várta, hogy elkezdődjön az ,,előadás”, avagy a slammerek (slam költészetet művelők) estje. 

A tematika és az időpont – március 15-e – immár hagyománnyá vált a marosvásárhelyi slames körökben is, mégis a meglepetés erejével hatott a nagy lélekszámú közönség. Miközben a különböző irodalmi esteken, könyvbemutatókon – kevés kivételtől eltekintve – épp csak lézeng az ifjú publikum, a slam poetry mindig telt házat vonz. És ez jó dolog. Mert népszerűvé, trenddé emeli az irodalmat, mert közvetlen, gyakran interaktív és a régmúlt korok kérdéseit kortárs aktualitássá képes emelni azzal, hogy nemigen tiszteli a műfaji, tematikai, avagy generációs határokat. 

Ez alól a március 15-i est sem volt kivétel. A 12 szó című audiovizuális ünnepi slamprodukció a Nest és az András Lóránt Társulat közös produkciója volt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a Vox Novum és az RMDSZ Maros megyei szervezetének közös szervezésében.

A rendezvény kezdetén elsötétülő színpadtér mögötti falra dinamikus illusztrációként kivetített fekete-fehér rövidfilm tovább fokozta az est hangulatát, amelyet a fellépő slammerek – Fazakas Zsolt, Járai Richárd, Tófalvi Előd, Vass Márton – költeményeik és különböző közjátékok segítségével teremtettek meg. A háttérvetítés (Banga Szilárd, Same URL) mindvégig pörgött, a nonfiguratívból kiemelkedő utcarészletek, szimbólumok, ‘56-os, ‘89-es forradalmi pillanatképek előtt párban olvasták fel írásaikat az előadók. Március 15., ünnep, forradalom, jelen, napjaink problémái, kilátástalanság, szójátékok, humor. A lázadás mint eszmény, amely immár távoli és el nem érhető. Egykori áldozatkészség, bátorság és áldozathozatal, versus mai trendek és felszínesség. Hallottunk elvont és kimondottan szókimondó slameket, gyakori áthallásokat másoktól, ismert szerzőktől, klasszikusoktól. Venné-e ma a bátorságot valaki, hogy kiszabadítsa a börtönből Táncsics Mihályt, vagy csak dobnánk a lájkokat a Facebookon? Nagyjából ez volt a központi kérdés, amelyet számtalan variációban jártak körül az előadók, miközben napjaink terminológiájával és szociális problematikáinak kérdésfeltevéseivel járták körül az eszményített kort, amelyben a fiatalság – az ő korosztályuk – mindennel dacolva megváltoztatta az ismert világot. 

A slamek között az András Lóránt Társulat táncosai léptek a színpadra, az est pedig – hogy minden a helyén legyen – jókora bulival ért véget. A slam lehozta az irodalmat az elefántcsonttoronyból, a hatalmas érdeklődés pedig jelezte: igény van rá idelent, a vadászmezőkön is.