2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A péntektől vasárnapig zajló országos társasjátékvásárt második alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen. 

Fotó: Nagy Tibor


Városok, birodalmak épültek, célba ért a fodrászhoz igyekvő oroszlán és még Drakula-partira is sor került tegnap a Nemzeti Színház előcsarnokában. A péntektől vasárnapig zajló országos társasjátékvásárt második alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen. A részletekről Mihai Ungureanu főszervezőt kérdeztük.
– Az első vásárt idén áprilisban tartottuk a Mihai Eminescu Kulturális Központban, azaz a volt Ifjúsági Házban. Volt érdeklődés a rendezvény iránt, ezért döntöttem úgy, hogy karácsony előtt újra megszervezem. Az előkészületek négy hónapig zajlottak. Az ország minden részéről, Kolozsvárról, Temesvárról, Jászvásárról, Székelyudvarhelyről is jöttek társasjáték-kiadók és -forgalmazók. Tizenöt standot állítottunk fel a kínálat ismertetésére. A játékok között két-három éves és kisiskolás korú gyermekeknek, illetve tizenéveseknek és felnőtteknek szólók is vannak. Ez alkalommal egészen új játékok bemutatására is sor kerül. A társasjátékokat ki lehet próbálni, a három nap alatt versenyeket is szervezünk, és tombola is lesz – mondta a főszervező, majd azt is hozzátette, hogy míg külföldön igen elterjedt, Romániában hiánypótlónak számít a vásár, ahol a legtöbb játék árkedvezménnyel vásárolható meg. 
 
Állatos kártyák nosztalgiája
A színház bejáratához legközelebb eső standnál két kislány éppen egy kártyás társasjátékkal ismerkedett. Mellettük megfigyelőképességet fejlesztő, kalapácsos játék állt a kisebb gyermekek rendelkezésére, a nagyobbakat egy bonyolultabb, matematikai ismereteket igénylő és egy régi, afrikai játékcsaládhoz tartozó „társas”, illetve a részletfelismerős Drakula-parti várta.
– Sepsiszentgyörgyről jöttünk, főleg saját gyártású, 3–10 év közötti gyermekeknek és az idősebb korosztálynak készült játékokat hoztunk – mondta Plájás Erzsébet, a cég alkalmazottja, aki készségesen mutatta sorra a polcokon elhelyezett színes dobozokat. A kisebbeknek ajánlott, készségfejlesztő játékok mellett a nosztalgiázni vágyó, felnőtt játékosokra egy régi, a nyolcvanas években kapható kártyajáték várt, amely a mai társasjátékokra nem annyira jellemző részletességgel mutatja be a kontinensek állatait.
– Az árak 15–20 lejnél kezdődnek, a legdrágább játékunk 50 lejbe kerül – tudtuk meg a cég alkalmazottjától, aki azt is elmondta, hogy a játékokhoz egyelőre román nyelvű használati utasítás tartozik, de magyar szórólapot is osztanak, illetve a vásárlók interneten is kérhetik a magyar nyelvű útbaigazítást. Plájás Erzsébet azt is megjegyezte, nem tudnak arról, hogy más romániai városokban is szerveztek volna hasonló vásárokat, a sepsiszentgyörgyi cég a nürnbergi vásárra szokott járni, ahova főleg kirakósokat visz.
 
A „társasozás” reneszánsza 
Egy távolabbi asztalnál pár felnőtt pingvinfigurák gyűjtésébe bonyolódott. 
– A termékek Temesvárról és Kolozsvárról érkeztek, a kínálatban főleg családi játékok szerepelnek, amelyeket a gyermekek a szülőkkel közösen játszhatnak – tudtuk meg a cég illetékesétől, aki a 25–30 lejért kapható „társasok” mellett a 4 lejes, kiszínezhető állatfigurákra is felhívta a figyelmünket.
A szintén Kolozsvárról érkezett Tánczos Csilla a cég kínálatában szereplő legújabb társasjátékot is elhozta. A leo fodrászhoz megy nevű, német gyártású, 7–8 éves gyermekeknek szóló memóriafejlesztő játékot ki is próbálhatták az érdeklődők. A játszásban kifáradt gyermekeknek, ha kérték, Csilla lánya arcot festett, fia pedig lufit fújt. 
– Tíz éve indítottuk ezt a családi vállalkozást. Kezdetben gyenge volt az érdeklődés a társasjátékok iránt, két-három éve tapasztaljuk, hogy újra reneszánszát éri ez a kiváló szórakozási forma. Az a legjobb a társasjátékokban, hogy az egész családot be lehet vonni. Tíz-, húszperces és egyórás játékaink is vannak. Egy nehéz iskolai nap után jólesik elővenni mondjuk a Ligrettót, amely a színek, számok játéka. A felnőtteknek egyebek mellett a Brains jelent izgalmas időtöltést, amelyben 60 feladatlap megoldásával kincskereső térképeket kell kialakítani – mesélte Tánczos Csilla, akit arról is megkérdeztünk, véleménye szerint fel tudja-e venni a versenyt az asztali társasjáték a digitális világ kínálta lehetőségekkel.
– Úgy gondolom, hogy ha a szülők is nyitottak a „társasozásra”, akkor a gyermekek is szívesen leülnek játszani. Egy visszatérő vásárlónk például arról számolt be, hogy amióta megvették a Carcassone nevű stratégiai játékot, a gyereke teljesen felhagyott a számítógépezéssel, egy-folytában csak társasjátékozna.
Csilla azt is elmondta, hogy a legolcsóbb, utazásnál is elővehető társasjátékok ára 33 lejnél kezdődik, a kiegészítők 9 lejért kaphatók, a legdrágább játék pedig 250 lejbe kerül.
 
Közös kalandok
Már péntek délelőtt, nem sokkal a vásár nyitása után, középkorú és idősebb érdeklődők, illetve jó pár kisgyermekes szülő is nézelődött a standoknál. Szabó Róbert Csaba íróval is összefutottunk, aki hat és fél éves fiával vette célba az asztalokra kiterített játékszigeteket. Kérésünkre szívesen mesélt az otthoni társasozási szokásokról, azt is elárulta, hogy a hagyományosabb játékok, az Activity vagy a Gazdálkodj okosan nem annyira népszerűek a családjukban, a nagy kedvenc a pörgős Crokinole.
– Alig várom, hogy akkora legyen a kisfiam, hogy szerepjátékozni is tudjunk – tette hozzá Szabó Róbert Csaba, majd gyermekével újabb felfedezni valók után nézett.
A társasjátékvásár ma és vasárnap délelőtt 10 órától este 7-ig látogatható a Nemzeti Színház előcsarnokában. 
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató