2026. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Évente átadják a Pro Agricultura Transilvaniae érdemdíjakat
Fotók: Gligor Róbert László


Felelősséggel, kitartással végzett munka 


Múlt vasárnap szervezte meg idei gazdanapi rendezvényét a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros szervezete, ezúttal – első alkalommal – Vajdaszentiványon. A jó hangulatú találkozó a szakmai és közösségi programokról, a találkozásról, ünneplésről és hálaadásról szólt.

Vasárnap gyönyörű környezetben, a vajdaszentiványi halastavaknál (az Anna Event Gardenben) került sor az RMGE Maros immár tizenötödik gazdanapi találkozójára. A reggeli után a gazdakörök csapatai rögtön nekiláttak ebédet készíteni, miközben a rendezvénysátorban kezdetét vette a nap ünnepi része. Hálaadó ünnepi istentiszteletet ezúttal Dénes Csaba helyi református lelkipásztor tartott, ezt követően a helyi Szabados Adrienn és Nagy Csanád szavalt, majd az egybegyűlteket köszöntötte Fazakas Miklós, a szervező RMGE Maros elnöke, Kolcsár Károly, az RMDSZ parlamenti képviselője, Barna Károly, a magyarországi Szatymaz polgármestere, Mihály Zoltán József, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, a házigazda vajdaszentiványiak nevében Jankovits Ferenc, továbbá Matei Titianu, a LAPAR (Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája) elnöke és Ovidiu Săvâșcă, a Maros megyei APIA igazgatója.


Hat szakembert díjaztak

Az RMGE Maros szervezete 2019 óta osztja ki évente a Pro Agricultura Transilvaniae érdemdíjat, amelyet az erdélyi agrárium, szakmai érdekképviselet, valamint az agrároktatás, és a gazdaközösségek elismert szakembereinek ítélnek oda, „akik életművükkel nemcsak saját szakmai pályájukat építették, hanem az erdélyi magyar mezőgazdaságot és gazdatársadalmat is gazdagították”.

Idén ezt hat szakembernek ítélte oda a szervezet: a debreceni Végh András (agrármérnök és vetőmag-forgalmazási ágazatvezető, a martonvásári Bázis Mag Kft. és a Marton Genetics Kft. ügyvezető igazgatója), a nyárádtői dr. Nyárádi Imre-István (egyetemi docens, agrármérnök, gazdaköri alapítótag, szakíró, a Sapientia EMTE tanára, dékánhelyettese), a szatmárnémeti Fodor István (agrármérnök, falugazdász, szaktanácsadó, az RMGE Szatmár megyei szervezetének volt elnöke, a Szatmár megyei agrárkamara volt igazgatója) és felesége, Fodor Katalin (agrármérnök, a Szatmár megyei növényvédelmi felügyelőség volt laborvezetője, szaktanácsadó), a marosvásárhelyi Péterfi Sándor (borász, szakmérnök, az almabor technológiájának kidolgozója, a Kisküküllő Borlovagrend egyik alapítója és első nagymestere) és a pókai Bartha László Lóránd (halászmérnök, a mezőzáhi halipari vállalat halgazdaságának volt igazgatója) kapott díjat. A díjakat a Magyar Királyi Marosvásárhelyi 9. Honvéd Huszárezred hagyományőrzőinek díszsorfala előtt nyújtották át a kitüntetett személyeknek.

 Végh András


Az ünnepi mozzanat előtt a holtmarosi dalkör, a díjazás után a marosszentannai Aranykalász néptánccsoport biztosította a kulturális programot. Az esemény ezen részét himnuszaink éneklésével zárta a közönség.

A legfiatalabb díjazott, dr. Nyárádi Imre elmondta: elismerő, megtisztelő és jóleső számára ez a díj, amelyet az RMGE Maros szervezettől kapott, hiszen harminc évig kapcsolódott munkája révén ehhez a szervezethez. A 25 hektáron gazdálkodó mérnök hiszi és vallja, hogy „a múltból, gyökereinkből erőt tudunk meríteni, olyan erőt, amelyet az összefogás révén, közös intelligenciával és munkával egy jóléti társadalomra tudunk formálni”.


Bemutatkozás, hálaadás, mulatozás

Vajdaszentivány jó helyszínnek bizonyult a rendezvény számára, a helyi gazdaközösség képviselője, Bálint Balázs mellett Jankovits Ferenc és Szentgyörgyi Anna is kulcsfontosságú szervezőknek bizonyultak. A térre tizennyolc helyi gazda vonult be traktorral, de ott voltak a Marosi Gazda Kft. partnerei, a Leco Agro és Maschio Gaspardo, valamint a Szegedi Gabonakutató Kft. és a martonvásári NemesMag Kft. is képviseltette magát.

Nem hiányzott a kínálatból a termelői és kézműves vásár sem, a harasztkereki Farkas Irma festett üvegeket, a vajdaszentiványi Tăbăran-Bálint Andrea aróniaszörpöket, Tăbăran Alexandru gyönyörű zöldségeket, Takács Boglárka virágkötészeti alkotásokat, Mera Viorel fürjeket és kisállatokat, míg a gyulakutai Frunza Malom kenyeret, kalácsot hozott. A rendezvénysátor előterében a helyi diákok festményeiből nyitott kis kiállítást Nagy Erika tanárnő.



A tér másik felén gazdakörök, gazdaközösségek hozták ízeiket és szakácstudásukat: Jedd, Istvánháza, Hármasfalu, Magyaró, a nyárádkarácsonyfalvi Tulipán, a megyét képviselő Fiatal Gazdák, a holtmarosi gazdakör és dalkör, Fehéregyháza és legnépesebb csapattal Vajdaszentivány mind-mind igyekezett finomabbnál finomabb étkeket tálalni a vendégeknek: paradicsomlével főtt töltött káposztát, bab- és hagyományos krumpligulyást, míg a hármasfalusiak helyben fánkot is sütöttek, a fiatalok a csibai szőlőhegy gyümölcséből préseltek mustot, a Tulipán gazdakör szilvalekvárt is főzőtt a helyszínen, és népszerűnek bizonyult a gyulakutai Frunza Malom által kínált kalács, bejgli és zsíroskenyér is. A rendezvényre az étkezéshez a kenyeret az egrestői Eldi pékség és a vajdaszentiványi Magic Pan pékség (Molnár Ödön) biztosította.

A felső-nyárádmenti zenészek ezúttal sem hiányoztak a gazdanapról, s már ebéd környékén akkora jókedv támadt, hogy estig mulattak a résztvevők, kiénekelve magukból örömüket-bánatukat.


Nem véletlenül Vajdaszentivány a helyszín

Fazakas Miklós elégedetten nyugtázta, hogy sikeres rendezvényt zártak. „Hagyományból erő, összefogásból jövő” – ezzel a mottóval rendezték az idei gazdanapot, és az elnök szerint ez az, ami számít: amikor együtt vannak, amikor közösséget építenek, amikor egymásra számíthatnak a gazdák.

„Nem véletlenül jöttünk Vajdaszentiványra” – mondta el Fazakas Miklós, aki egy megterhelő szervezési időszak után úgy érzi, hogy megnyílt az itteni közösség. Az a visszajelzés, hogy erre a rendezvényre és az ilyen típusú munkára szükség van, és ez mutatja a helyi közösség erejét, ami másoknak is erőt ad. 

Rendkívül nehéz időket él meg a gazdatársadalom, de a számtalan negatív tényező (folyamatosan növekvő imputanyagárak, üzemanyagárak, negatív törvényi környezet, értékesítési ár csökkenése, visszaesett fogyasztás) ellenére is felelősséggel, kitartással végzik a munkájukat a gazdák, miközben óriási negatív pszichózis hat át mindent, még ott is, ahol amúgy erre nem volna ok (hiszen az idei esztendő kifejezetten jó év volt a Maros megyei gazdák szempontjából) – véli az RMGE Maros elnöke.






Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató