Venczel József (Csíkszereda, 1913. november 4. – Kolozsvár, 1972. március 16.) társadalomkutató, egyetemi tanár, közíró meghatározó személyisége volt a két világháború közti erdélyi magyar társadalom- és művelődéspolitikának, nemzetiség- és magyarságkutatásnak. A két világháború közötti Erdély jelentős tudományos és művelődési intézményeinek, kiadványainak létrehozása, működtetése fűződik nevéhez. 1950 februárjában a kommunista hatalom letartóztatta, koholt vádak alapján tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, ebből hat évet Márton Áron püspökkel egy cellában töltött. Megromlott egészséggel szabadult, kilenc éven át kisipari szövetkezetekben dolgozott, korán bekövetkező haláláig ismét társadalomkutatóként dolgozhatott. Temetésén Márton Áron püspök búcsúztatta; a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik. Élete tudományosan és morálisan máig érvényes példa és erőforrás a népben, nemzetben, határokon átnyúló nemzeti összetartozásban gondolkodók számára.
Csíkszeredában emléktáblát avattak, szakközépiskolát neveztek el róla, és idén tizennegyedik alkalommal hirdették meg a Venczel József társadalomtudományi vetélkedőt romániai magyar középiskolások számára.
Három évvel ezelőtt az anyaországban megalakult a Venczel József Társaság, tagjait hat ország magyar értelmiségei alkotják azzal a céllal, hogy a tudós életművét az ő keresztény és nemzeti felfogásának szellemében tovább éltessék, és megismertessék szülőföldjén és az anyaországban. Egyidejűleg Venczel József Nemzetstratégiai Díjat alapítottak, amellyel a magyar nyelvterületen bárhol a társaság célkitűzéseinek megfelelő szellemiségű életművet felmutató egy (kivételesen két) személyiséget tüntetnek ki évente egy alkalommal a Venczel József születésnapja körüli időszakban. Az elismerést eddig Venczel rabtársa, Szilágyi Árpád geológus, Halász Péter, a moldvai csángó magyarok néprajzi kutatója, Mihályi Molnár László felvidéki tanár, költő, újságíró, valamint a muravidéki néprajzos Kepe házaspár (Zoltán és Mária) nyerte el.
Idén dr. Ábrám Zoltán erdélyi magyar orvosprofesszor, közíró, közművelődés-szervező részesült Venczel József-díjban. A díjazott oktató-kutató tevékenysége mellett szerteágazó újságírói és közírói, közéleti, különböző civil szervezetekben kifejtett tevékenységet folytat. A társadalmi kérdések iránt mindig érzékeny kitüntetett publikációs tevékenysége rendkívül sokoldalú, könyvei között található szakkönyv, interjúkötet, településmonográfia, útleírás, emlékkönyv. Rendszeresen közöl napilapokban, folyóiratokban.
Közéleti tevékenységei közül kiemelendő, hogy kezdeményezésére és szervezésében ünnepelték meg első alkalommal Marosvásárhelyen a magyar kultúra napját, emlékeznek meg évről évre a Don-kanyari áldozatokra (elsőként és legteljesebben Erdélyben), állították fel a marosvásárhelyi Petőfi Sándor-szobrot, a Don-kanyari áldozatok emlékművét, valamint a székesi Bercsényi László-szobrot. Dr. Ábrám Zoltán kiemelten foglalkozott a romániai kényszermunkatáborok kérdésével, szorgalmazója és cselekvő részese annak, hogy Periprava, a szovjet gulágok mintájára létrehozott láger emlékezete megmaradjon a köztudatban.
Az idei másik díjazott Deáky András tanár volt, aki korábban Gyimesbükkön vette át az elismerést. A magyar nyelvű oktatásért kiálló és azt meghonosító pedagógus, egy ideig iskolaigazgató nevéhez kötődik a vasúti őrház, a kontumáci kápolna és nemrég a Rákóczi-vár felújítása, egy történelmi szoborpark létrehozása, valamint az egykori ezeréves határ gyimesi vidéke turizmusának a fellendítése.
Deáky Andrást Szekeres Adorján ügyvezető, míg Ábrám Zoltán professzort dr. Székely András Bertalan ü.v. laudálta.
Prof. dr. Ábrám Zoltán érdemeiről(1)
– A papgyermekek többsége nem ott születik és nevelkedik, ahol nagyszülei megalapozták a családi fészket. Sorsszerű hát a születésem helyszíne, Szinérváralja (románul Seini), amely 26 km-re van Nagybányától és 36 km-re Szatmárnémetitől. A Szamos jobb partján fekszik, Koltótól északnyugatra. Édesapám itt volt református lelkész, édesanyám gyermekorvos – olvassuk Ábrám Zoltán marosvásárhelyi orvosprofesszor egyik interjújában.
Mindannyiunk életében meghatározó a családi indíttatás. Zoltán anyai nagyapja, Sárközi Lajos (1884–1964) egyházi író, református lelkész volt Nagykolcson, Szatmárnémetiben, és idős korában politikai okokból négy éven át Szinérváralján szolgált. Olyan történelmi korszakban történt mindez, amikor felértékelődött a kisebbségi sorsban élő magyarság számára az egyház nemzetmentő és identitást megőrző szerepe. Apai nagyapja, id. Ábrám Sámuel (1910–1988) gazdálkodó volt, aki 1959-ben koncepciós per áldozata, az ún. érendrédi csoport egyik elítéltje lett, megjárta a Duna-deltai kényszermunka poklát. A következő nemzedékben édesapja, a nemrég elhunyt nt. Ábrám Sámuel közel negyedszázadon át Szinérváralján, majd szinte ugyanennyit Szatmárnémetiben szolgált. Templomot, ifjúsági központot és ravatalozót építtetett, gazdag és szerteágazó gyülekezeti életet, énekkart irányított, számos rendezvényt, egyházi eseményt kezdeményezett és szervezett. Nehéz időkben is tiszta lelkiismerettel szolgálta népét és gyülekezetét. Édesanyja orvosként és papnéként, szerteágazó teendői mellett, vallási és történelmi témájú írások szerzője volt. Hittel szolgálta egyházát, mellette gyógyított, lányokat és fiúkat egészségre nevelt. Két gyermeket és hat unokát adott a nemzetnek.
Az lenne furcsa, ha az alma túl messze esett volna a fájától. Zoltán vitte tovább ezt a fáklyát a hivatásában, az írástudói és közéleti szerepében. Szinérváraljai és szatmárnémeti középiskolás éveiben matematikusnak készült, ám 1982-ben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet általános orvosi karára felvételizett, 1989-ben általános orvosi oklevelet vehetett át. 1994-ben közegészségtan és táplálkozástani szakorvosi diplomát, majd 1998-ban közegészségtanász főorvosi fokozatot szerzett. Ötéves kutatást követően doktorált is 1998-ban. 1989 decemberében a kommunista hatalom utolsó végzős évfolyamának tagjaként, Marosvásárhelyre nyert kihelyezést a megyei jogú városi kórházba, majd két év múlva sikeresen pályázott a felsőfokú tanulmányai szerinti alma materbe gyakornokként. Végigjárva az oktatói lépcsőfokokat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Közegészségtani Tanszékén 2006-tól egyetemi tanár, 2009-től tanszékvezető és doktorátusvezető. 2010–2017 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem óraadó tanára. Ösztöndíjas kutató volt Budapesten, és dolgozott Oxfordban a John Radcliffe kórházban is.
A protestáns etikában természetesnek számít, ha valaki ereje szerint kiveszi a részét a társadalmi környezet pozitív formálásában. Ábrám Zoltán már az egyetemen 1986-ban harmadmagával megalapította és három éven át irányította a marosvásárhelyi orvostanhallgatók Communitas körét, amelynek létrehozásával szinte párhuzamosan folyt a megfigyelése. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító tagja, egy ideig az Orvostudományi Szakosztály választmányi tagja. Az EME Orvostudományi Értesítőjének a főszerkesztője 1998–2005 között. Éveken át elnöke volt a Preventio Egészségvédelmi Társaságnak. 2001-től elnöke, 2014-től alelnöke az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének, 2008-tól az EMKE egyik országos alelnöke.
A Britishpedia enciklopédiából a tudományos munkásságáról többek között azt is megtudjuk, hogy tanulmányozta a Marosvásárhelyről Magyarországra történő orvosmigráció több mint fél évszázados történetét, vizsgálta a csángó lakosság életmódját és egészségi állapotát, valamint a kábítószer-fogyasztás problémáját. Kiemelt kutatási területe a magyar népesség életmódjának és egészségi állapotának, a népesedési kilátásoknak, történelem-egészségtani kérdéseknek a vizsgálata. 2012–2018 között az amerikai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet által támogatott nagyszabású kutatás romániai irányítója, amely romániai, magyarországi és amerikai szakemberek együttműködésén alapult, a romániai dohányzáskutatási képességfejlesztés témakörében. Szakfolyóiratokban megjelentetett közleményei mellett számos orvosi jellegű, orvostörténeti írás szerzője napilapokban, folyóiratokban.
Zoltán azonban sokoldalú ember, aki más műfajokban is megcsillogtatta kiváló írói képességeit. Könyvei között található szakkönyv, interjúkötet, településmonográfia, útleírás, emlékkönyv, cikkgyűjtemény. Napi- és hetilapokban már 1989 előtt is publikált, majd több száz közéleti írása jelent meg különböző hírlapokban. Témái széles skálát ölelnek át Hunyadi János érdemeitől és magyarságától kezdve a mohácsi vészig, a magyar labdarúgó-válogatott szereplésével való együttérzésig. A Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként és más rádiók helyi tudósítójaként is tevékenykedett. Több csoportos fényképkiállításon szerepelt, ötször szervezett egyéni fotókiállítást.
Nem passzív szemlélője, hanem aktív részese és alakítója volt az elmúlt évtizedek erdélyi magyar közéletének, ez is rokonítja társaságunk névadójának, Venczel Józsefnek az erkölcsi tartásával, szervezőképességével. A már említett tisztségeiben Marosvásárhelyen Petőfi-szobrot, a Don-kanyari áldozatoknak emlékművet állíttatott, Székesen Bercsényi László-plasztikát sikerült megvalósítania, de pelikánszobor is őrzi az erőfeszítéseinek nyomát Mezőfelében a Duna-delta munkatáborait ártatlanul megjártak emlékére. Az Erdélyi Református Egyházkerület megbízásából bejegyeztette a – kiemelten otthoni beteggondozással foglalkozó – Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezetét, amelynek 2006–2019 között kuratóriumi elnöke volt. S hogy ne feledjük, milyen elaknásított terepen mozgott, egy idei világhálós bejegyzését idézem: „A harminchat évvel ezelőtti fekete március nagyon mélyen sokunk emlékezetébe vésődött. Nekem mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe: a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a 79 padlásra menekülő személy csendes számbavétele, neveink jegyzetfüzetben való megörökítése az esetleges halál árnyékában. Aztán március huszadika rémálma: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok, Molotov-koktélok és tankok.”
Az elmondottak csak felvillantották, messze nem a teljesség igényével, mi mindent tett a szűkebb-tágabb közösségeinkért Ábrám Zoltán. Engedje meg, Professzor úr, hogy a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, a Vitézi Rend tagsága, a Magyar Kultúra Lovagja, a Balázs Ferenc EMKE-díj és más jutalmak mellé a mi civil elismerésünkkel is díjazzuk a munkásságát. Amint az EMKE jelszava is szól: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!”, továbbá a Marosvásárhely Felsővárosi Református Egyházközség főgondnokaként sem felejtheti a gyülekezet jelmondatát: „Nem azért vagyunk a világon, hogy csak nézzük a világot, hanem hogy élhetőbbé tegyük azt”.
Dr. Székely András Bertalan
(1) Elhangzott a Nagykátai Városi Könyvtárban 2026. november 7-én, prof. dr. Ábrám Zoltán Venczel József Nemzetstratégiai Díjjal való kitüntetése alkalmából
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
