2026. február 2., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jön az életkor-ellenőrzés, de a reklámok is a ChatGPT-be

Fontos letisztázni, hogy a két tényező egymástól teljesen függetlenül érkezik a népszerű mesterséges intelligenciás chatbotba, ugyanakkor mindkét változtatást a közelmúltban jelentette be az OpenAI. Az életkor-ellenőrzés kapcsán látni kell, hogy valóban nem mindegy, hogy milyen korosztálynak milyen kérdésekre ad választ az algoritmus, hiszen bizonyos válaszok teljesen más hatást válthatnak ki egy tinédzserben vagy egy olyan személyben, aki már  például a harmincas éveiben jár. Ezentúl pedig az OpenAI több szempont mentén fogja ellenőrizni, hogy az adott ChatGPT-felhasználó kiskorú-e, viszont a döntés ellen bárki fellebbezhet.

Maga a vállalat közölte, hogy megkezdte az életkor-ellenőrző rendszer globális bevezetését. Az újdonságnak az lesz a célja, hogy megállapítsa, hogy a vizsgált felhasználó kiskorú-e. Az OpenAI közlése szerint a modelljük több tényezőt is figyelembe fog venni ennek megállapításához, egyebek mellett azt, hogy milyen régóta létezik a fiók, tipikusan mikor aktív, illetve mit állít a felhasználó a koráról. Ha a ChatGPT valakit tévesen kiskorúnak minősít, akkor annak a Persona nevű életkor-ellenőrző platformon kell beküldenie egy szelfit a hiba javításához, számolt be róla az Engadget. Mondjuk a módszer finoman szólva is megkérdőjelezhető, hiszen nem biztos, hogy önmagában egy kép elég ahhoz, hogy biztosan meg lehessen állapítani, hogy az illető betöltötte-e a már a 18. életévét, még akkor sem, ha mesterséges intelligenciával ellenőrzik a szelfit, de bízzunk benne, hogy egy bizonyos szintű szűrésre valóban hasznos lesz az algoritmus.

Az életkor-ellenőrző rendszer bevezetésének hátterében többek között az áll, hogy az OpenAI ellen tavaly augusztusban pert indított Matthew és Maria Raine, mert állításuk szerint a 16 éves fiuk öngyilkosságához a cég chatbotja is hozzájárult, erről mi is beszámoltunk a Népújságban. Az eszköz a szülők elmondása szerint konkrétan ösztönözte a fiukat a tettére, és ahelyett, hogy lebeszélte volna erről, még meg is erősítette a fiatal „legkárosabb és leginkább önpusztító gondolatait”. Az OpenAI amúgy később tagadta, hogy felelős lenne az ügyben.

Az életkor-ellenőrző alkalmazás mellett továbbá a ChatGPT ingyenes változatában megjelennek a hirdetések, tehát aki nem fizet, az reklámokat fog nézni. A modell egyáltalán nem új keletű, a YouTube és a Meta is már évek óta ezt az elvet alkalmazza, viszont a nagy mesterséges intelligenciás algoritmusok esetében a ChatGPT az első, amely meglépi ezt.

Tehát hamarosan a ChatGPT ingyenes, sőt az olcsó előfizetéses csomagját használókhoz is megérkeznek ajánlásként a reklámok. Az OpenAI az Egyesült Államokban éppen ezekben a hetekben kezdte el tesztelni az újítást, amely a gyakorlatban úgy nézhet ki, hogy ha például megkérdezzük az algoritmust, hogy milyen termékek megvásárlására lenne szükség egy egyszerű vacsora elkészítéséhez, akkor, miután leírja az ötleteit – tehát megjelenik a leírt válasz –, különböző hirdetések jelennek meg, ahonnan beszerezhetjük a hozzávalókat. Ez a megközelítés még akár hasznos is lehet, hiszen, ha online rendeljük meg a termékeket – legyen szó akár egy vacsora alapanyagairól vagy bármilyen termékről –, nem kell külön kikeresgélni az interneten a megrendelendő terméket, és a válasz után látjuk, hogy mi mennyibe kerül. Persze ettől még sok ember számára idegesítők lehetnek a hirdetések, de a tesztelés alapján úgy tűnik, hogy az OpenAI valóban hasznos hirdetéseket szeretne a felhasználók elé tárni, nem pedig mindenféle reklámot, ahogy ezt más felületek teszik. További jó hír, hogy – legalábbis jelen állás szerint – a felhasználó eltüntetheti a hirdetést, és visszajelzést is adhat róla.

Tehát az OpenAI arra készül, hogy ne egyszerűen reklámokat, hirdetéseket dobáljon a felhasználói elé, hanem olyan információkat, amelyekről az adott személy keresései, kérdései alapján úgy gondolja, hogy hasznosak lehetnek számára. Még ha idegesítenek is minket a reklámok, felhasználóként azt el kell ismerni, hogy a ChatGPT-ben nem a tevékenységünket megzavaró, megszakító reklámok lesznek.

Lépett viszont a Google is, amely a mesterséges intelligenciás chatbotok terén a saját malmára akarja hajtani a vizet. Ez nem is csoda, hiszen az OpenAI ChatGPT legnagyobb riválisa a Google Gemini, bár  komoly lemaradásban van a felhasználók számát tekintve. Ezen akarhat javítani a Google. Alex Health, a Google DeepMind vezérigazgatója a davosi Világgazdasági Fórumon beszélt arról, hogy a vállalatnál egyelőre nem terveznek hirdetéseket beépíteni a Geminibe. Ugyanakkor fontos látni, hogy az, hogy „egyelőre nem terveznek” reklámokat tenni a mesterséges intelligenciás chatbotjukba, nem azt jelenti, hogy teljesen elvetették volna ezt a gondolatot, csupán arra utal, hogy jelenleg ez a terv nincs terítéken. Nem mellesleg a Bleeping Computer cikke szerint Alex Health kimondottan érdekesnek találta, hogy az OpenAI ilyen hamar meglépte a hirdetések bevezetését. A Google DeepMind vezérigazgatója szerint az OpenAI-nál úgy értékelhettek, hogy több bevételt kell termelniük.

Abban viszont közel biztosak vagyunk, hogy a Google a Gemini reklámmentességével meg akarja szólítani azokat a felhasználókat, akiket zavarnak a hirdetések, illetve át akarja őket csábítani a ChatGPT-től. Alex Health azon nyilatkozata, hogy egyelőre nem tervezik a reklámok bevezetését, minden bizonnyal arra is utal, hogy aki szeretne reklámmentesen és ingyenesen chatbotot használni, az válassza a Geminit.


Jön a Tesla humanoid robotja, Musk szerint hamarosan kezdik a tömeggyártást

Elon Musk Davosban, a Világgazdasági Fórumon tartott egy előadást, ahol bejelentette, hogy a Tesla 2027 végén elkezdheti árulni az Optimus névre keresztelt humanoid robotját, a célközönség pedig a hétköznapi felhasználók, már azok, akik ezt képesek lesznek megfizetni, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy nem lesz olcsó! A vállalatvezető elmondása szerint az Optimus bármilyen feladatot képes lesz elvégezni, amire egy ember is képes.

Még az elején fontos leszögezni, hogy Elon Musk szinte minden esetben hajlamos a nagyotmondásra. Számtalanszor  találkoztunk már azzal, hogy amit a vállalatvezető a Tesla járműveiről elmondott, megígért, az csak évekkel később valósult meg, vagy egy-egy beígért modell  soha nem került tömeggyártásba, elég csak a Roadster második generációjára gondolni. De technológiai oldalról nézve sem érdemes túlságosan bízni azokban a határidőkben, amelyeket ő állít fel: a Teslák önvezetése például már évek óta várat magára. Egykoron Elon Musk azt ígérte, hogy 2020-ban már nem fog kelleni ember a kormány mögé, mert az autó  saját magát fogja vezetni. 2026 elején ez még mindig nagyon távolinak tűnik, nagy valószínűséggel 2030-ra sem lesznek azon a szinten az autók, hogy mindig, minden körülmény között, emberi beavatkozás nélkül képesek legyenek közlekedni. Ilyen alapon tehát joggal lehetnek kétségeink afelől, hogy jövőben valóban elkezdődik-e az Optimus tömeggyártása, és ha igen, akkor valóban képes lesz-e azokra a feladatokra, amelyeket Musk Davosban beígért.

Mindenképpen a pozitívumok közé sorolható, hogy Musk szerint a robot tömeggyártását csak akkor fogják elkezdeni, ha már biztossá válik, hogy a használata teljesen biztonságos, széles körű funkcionalitással bír, valamint rendkívül megbízható. Kérdés, hogy mindez, a tömeggyártással együtt, meg tud-e valósulni a következő bő egy évben. Nagy valószínűséggel nem, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján a fejlesztés rendkívül lassan halad, 2024-ben a robot még közel sem állt ahhoz, hogy elvégezze a rábízott, rendkívül banális feladatokat. Amúgy még korábban Elon Musk 2023-ra ígérte a tömeggyártás megkezdését, tehát a már említett késés ebben az esetben is megfigyelhető.

A vállalatvezető gyaníthatóan csak a részvényeseket akarta megnyugtatni a bejelentéssel, ebben pedig semmi meglepő nincs, hiszen 2025-ben nem teljesített valami jól a Tesla elektromos autó üzletága, tehát valamivel, legalább bejelentés szintjén, kellett ellensúlyozni. Musk még azt is hozzátette, hogy a robot már dolgozik a Tesla gyárában, azonban erre vonatkozó bizonyítékot nem szolgáltatott, bár ő gyakran bemutat félkész termékeket is.

Mindezekkel együtt Musk elérte a célját, hiszen a bejelentés hatására 3%-kal emelkedett a cég részvényeinek árfolyama, még annak ismertében is, hogy az Optimus projektvezetője nemrég távozott a vállalattól. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató