2024. october 28., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Változhatnak a Samsungok processzorai

Az elmúlt években sem az állandóság jellemezte a Samsung S szériás telefonjainak processzorait, már ami a chip gyártóját illeti. Ahogyan az sem volt mindegy, hogy a bolygó mely részén vásárolt valaki telefont, mivel ennek tekintetében is lehettek változások a lapkát illetően. Ha viszont a leggyakrabban előforduló processzorgyártót kellene megjelölni, akkor az a Qualcomm, annak is a Snapdragon szériája, mindig az éppen elérhető legfejlettebb chippel. Ez volt az általános az S23 széria esetében, amelybe egységesen az akkori legújabb és legjobb Snapdragon processzort építették. Az S22 esetében viszont voltak olyan országok is, ahol a Samsung saját fejlesztésű Exynos lapkakészlete felelt a teljesítményért. A mostani csúcs S széria esetében pedig az S24-ben és S24 Plusban Exynos van, míg az Ultrában már Snapdragon chip.

Igen, ez már eddig is bonyolult, viszont, ha hinni lehet a pletykáknak, akkor jövőtől még keszekuszább lesz a processzorfelhozatal az S széria esetében. A híresztelések arról szólnak, hogy az S25 széria esetében maradhat a Qualcomm megoldása, de az S25 és S25 Plus készülékekbe olyan gyártó processzora kerülhet, ami eddig nem volt csúcskategóriás Samsungban. Ez pedig a MediaTek, annak is a nemrégiben bemutatott Dimensity 9400 névre keresztelt lapkája.

Azzal kapcsolatban, hogy melyik telefonba fog bekerülni a MediaTek chipje, eltérnek az értesülések. Lehetett már azt is hallani, hogy a Samsung a csúcskivitelbe, vagyis az S25 Ultrába fogja beépíteni, de olyan információ is napvilágra került már, amely szerint a MediaTek processzora csak az FE változatban fog helyet kapni.

Akár Exynos, akár Qualcomm, a Samsungokban használt processzorokra nem volt eddig túlzottan sok panasz. Persze egy idő után lelassultak a készülékek, de ez nem a chip hibája, hanem egy teljesen más történet, röviden: szoftveres és szándékos lelassításról van szó. De ha az eddigi processzorokkal nem volt baj, akkor most miért akarhat váltani a dél-koreai techóriás? A magyarázat minden bizonnyal az árban keresendő, ugyanis a MediaTek nagyjából 20%-al alacsonyabb áron kínálja a processzorait, mint a Qualcomm, ez a különbség pedig egy olyan telefon esetében, amelyből több tízmillió darab fogy el évente, már igen komoly összeget jelent. Attól pedig nem kell tartani, hogy teljesítmény szempontjából gyengébb lesz a MediaTek processzora, mivel az eddigi tesztek alapján ugyanazon a szinten van, mint a Qualcommé. Tehát a processzorbeszállító esetében az ár az a szempont, ami miatt bekövetkezhet a váltás. Persze azt sem lehet kizárni, hogy ehhez a Qualcommnak is lesz egy-két szava, azaz kialakulhat egy árháború, aminek a győztese mindenképpen a Samsung lesz, mivel ő jut majd olcsóbban processzorhoz.

Felmerül az a kérdés is, hogy miért nem a saját processzoraikat építik be a telefonokba, hiszen ez az a megoldás, ami az Apple esetében nagyon is bevált! Az állítólagos magyarázat az, hogy az Exynos-lapkákat egyelőre távol tartják a csúcskategóriás telefonoktól, mivel úgy érzik, hogy még nem forrott ki megfelelően a technológia. Az elmúlt években több probléma is volt ezekkel a processzorokkal, leginkább az S22 széria esetében, a legfőbb gondot a melegedés jelentette, illetve ennek hatására a teljesítmény csökkenése. A teljes kép érdekében azt is hozzá kell tenni, hogy ezeket a hibákat a Samsung szoftverfrissítéssel tudta orvosolni, ami azt is jelenti, hogy nem a hardver volt a hibás. De minden bizonnyal a csúcsszegmensben nem akarnak semmiféle bakit kockáztatni.

Jelenleg még semmi nincs kőbe vésve azzal kapcsolatban, hogy a MediaTek processzorai bekerülnek-e a Samsung Galaxy S25 széria kisebb készülékeibe. Erre a kérdésre csak akkor lesz biztos válasz, amikor bemutatják – feltehetőleg február folyamán – az eszközöket. Viszont nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy a MediaTek lesz a befutó, mivel a gyártó az utóbbi évek során valóban felnőtt a nagyokhoz, és a Dimensity 9400 hozza azt a szintet, amit a Qualcomm Snapdragon legjobb változata, ami azt is jelenti, hogy a felhasználók számára észrevétlen lenne a váltás.

Mesterséges intelligencia egy fülhallgatóban

Nagyon úgy fest, hogy egyre inkább minden techtermékben a mesterséges intelligencia jelenti a slágert, ezzel lehet igazán vásárlásra ösztönözni az embereket. Ezt bizonyítja az is, hogy a kínai ByteDance nevű vállalat piacra dobta az Ola Friend nevű fülhallgatóját, amely segítségével úgy beszélhetnek a felhasználók a mesterséges intelligenciával, hogy közben hozzá sem érnek a telefonjukhoz. A másik nagy érdekesség a márka kapcsán pedig az, hogy a TikTok rukkolt elő vele, tehát a népszerű kínai közösségi médiás oldal tulajdonosai most nem egy szoftverrel, hanem egy konkrét hardverrel álltak elő.

A cég elmondása szerint a nemrég bemutatott fülhallgató virtuális asszisztensként szolgálhat például utazások esetén, de nyelvtanulás vagy éppen zenehallgatás közben is, illetve azokban az esetekben, amikor a felhasználó pusztán beszélgetni szeretne „valakivel”.

A kizárólag Kínában kapható fülhallgató működtetéséhez először egy alkalmazást, a ByteDance mesterséges intelligenciáját kell telepíteni a telefonra, ezt követően lehet csatlakoztatni a készüléket. Ebben a mesterséges intelligencia alapú funkció a Duobao kifejezéssel indítható el, nem mellesleg ez a neve a ByteDance mesterséges intelligenciájának, amely a South China Morning Post nevű lap szerint a legszélesebb körben elterjedt GenAI-alkalmazás Kínában,  szeptemberben 47 millió aktív felhasználója volt.

A fülhallgatók egyenként 6,6 grammot nyomnak, és egy pár ára 170 dollár. A gyártó ByteDance kapcsán azt érdemes tudni, hogy az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet fordított a hardverek készítésére. A 2019-ben megvásárolt Smartisan nevű okostelefon-márkát például beolvasztották a vállalat oktatástechnológiával foglalkozó részlegébe, ennek eredményeképpen 2020-ban piacra dobtak egy okoslámpát, amely segítségével a gyermekek felhívhatják a szüleiket. Továbbá a ByteDance 2021-ben felvásárolt egy virtuális valósággal (VR) foglalkozó céget, a kínai Picót, amelynek a legújabb VR-szemüvege, a Pico 4 Ultra nem is olyan régen Európában is bemutatkozott. Ennek fényében pedig egyáltalán nem lehet kizárni, hogy egypár éven belül számos ByteDance-eszköz elérhető lesz Európában is.

Olcsóbb lesz az Apple kevert valóság szemüvege

Több mint egy évvel az Apple Vision Pro boltokba  kerülése után immáron teljes meggyőződéssel kijelenthető, hogy a kevert valóság szemüveg közel sem aratott akkora sikert a vásárlók körében, mint az Apple más termékei. De ezzel együtt sem engedi el a vállalat a Vision Prót, olyannyira nem, hogy jövőben már meg is érkezhet az új változat. Legalábbis így vélekedett a Bloomberg neves Apple-szakértője, Mark Gurman, aki szerint 2025-ben érkezhet az almás vállalat második szemüvege, egy 2000 dollár körüli árcímkével. Ez természetesen még így sem kevés pénz, de egyértelműen sokkal „barátibb” ár, mint amennyiért a jelenlegit árulják, hiszen azért 3500 dollárt kérnek.

Ne gondoljon senki arra, hogy az Apple jótékonyságba kezdett, az alacsonyabb árnak vannak hátulütői is. A híresztelések szerint a gyártó azt tervezi, hogy olcsóbb anyagokból állítja össze a szemüveget, illetve a processzor, amit beleépítenek, szintén gyengébb lesz. Továbbá az elméletileg jövőben érkező kiadásban, a kedvezőbb ár miatt, nem lesz benne az EyeSight funkció sem, ami arra hivatott, hogy a készülék láthatóvá tegye a felhasználó szemét, abban az esetben, hogyha valaki közeledik hozzá.

Bár az a szemüveg, ami jövőben érkezhet, valóban a második lesz a sorban,  ez nem azt jelenti, hogy ez a második generáció, sokkal inkább egy amolyan SE kivitelről van szó, ami olcsóbb ugyan, de  gyengébb is, mint a fősodorhoz tartozó eszközök. A tényleges második generációra – Mark Gurman szerint – 2026-ig kell várni. 2027-ben érkezhet egy olyan okosszemüveg, mint amit a Meta és a Ray-Ban közösen adott ki a közelmúltban, ami egy hagyományos szemüveg látszatát kelti, de két kamera is bele van építve, illetve audiorendszer is helyet kapott benne, továbbá élő Facebook- vagy Instagram-bejelentkezést is el lehet róla indítani. Ez várható tehát az Apple-től is 2027-ben, illetve egy kamerákkal is ellátott AirPods. Mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy 2027-ig még sok van, addig változhatnak a trendek, illetve rájöhet arra az ipar, hogy egy fülhallgatóra kamerát tenni finoman szólva is érdekes, vagy éppen ellenkezőleg: a felhasználók is rájöhetnek, hogy ez milyen egy hasznos dolog!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató