Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-02-13 16:00:00
Tamás Gábor azon kevés erdélyi előadóink közé tartozik, akiknek slágerein nemzedékek nőttek fel, akiknek dalait a mai fiatalok is szívesen fújják, és aki a koncertjein nemcsak a teret tudja megtölteni emberekkel, hanem az összesereglők szívét, lelkét elárasztja szeretettel, érzésekkel. Számtalan településen bizonyította, amit ő kínál, nem egyszerű dal, nem csupán jó hangulat, nem mindössze látvány, hanem egy lélektől lélekig ható, felejthetetlen életérzés, ami egyszerre simogat és felvidít, elgondolkodtat és erősít, megnyugtat és felpörget. Ő az, akiről a néző már az első dalok után megérzi: adni is jött, nem csak kapni. Úgy, ahogy nálunk Erdélyben szokás. Elvégre ő, bármerre is vetette a sors, a miénk maradt.
Immár hagyományosan, 2025. március 2-án délután 5 órai kezdettel a marosvásárhelyi Kultúrpalotában kerül sor Tamás Gábor Sodor az élet című új nagylemezének bemutató koncertjére, amelyet 1994 óta kétévente szerveznek meg városunkban.
Erről kérdeztem a minap a művészt Marosvásárhelyen, ahová mindig szeretettel tér vissza.
– Nem véletlenül lett a címe, hogy Sodor az élet, hiszen ahogy telnek az évek, egyre több időm van visszatekinteni a múltra, az emlékekre, hosszúra sikerült pályámra – mondotta Tamás Gábor, majd a Sodor az élet zeneszámairól így vélekedett:
– Az albumon 15 dal van, tizenegyet én írtam, és örömmel újságolom, hogy egy tehetséges zeneszerző barátom – akire társszerzőként leltem –, László András szerezte a zenéit. Ezen az albumomon is van egy csodálatos Kerestély Zsolt-dal, az Április, amellyel zeneszerző barátom ajándékozott meg, és nem utolsósorban azt is el kell mondjam, hogy Szenes Iván a halála előtt írt egy sanzont, amit ő énekelt, azt a számot is hallhatják az albumon, más fülbemászó zeneszámokkal együtt.
Minden dalt én hangszerelek, én szabok magamra, hogy a hallgató elmondhassa, hogy a zeneszám Tamás Gábor-os – értékelt a népszerű zenész.
A kolozsvári illetőségű, Svédországba kitelepedett, de egy ideje Magyarországon élő énekes, dalszerző megígérte, hogy az idei lemezbemutató koncertjein is énekel korábbi nagy slágereket.
– A régebbi repertoáromból is énekelek számokat, amelyekről tudom, hogy igénylik, ezekért is jönnek el a koncertjeimre. Ahhoz, hogy valamit vagy valakit megszeressünk, először meg kell ismernünk. Ez így volt a Donáth úti orgonák, a Hervadó petúniák, az Ó, Erdély, szép hazám vagy a Gyere velem a Hargitára című zeneszámokkal is. Továbbá, immár harmadszor, a marosszentgyörgyi Jubilate gyermekkorus még szebbé teszi a vásárhelyi koncertem – mondta el Tamás Gábor, akinek a sikeres lemezbemutató koncertjére 2024. november 3-án a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház termében került sor.
A beszélgetés alatt Tamás Gábor arra is kitért, hogy Szucher Ervin újságíró barátjával, önéletrajzi könyve szerzőjével immár a 182. ingyenes zenés könyvbemutatójukon vannak túl (jelenleg a tizenegyezredik példányszámot is meghaladták – szerk. megj.), amelyre a minap került sor Magyarózdon.
Utolsó kérdésként, hogy mi ösztönzi őt ebben a korban, a 76 éves Tamás Gábor így vélekedett:
– Az a szeretet ad nekem erőt és értelmet a folytatáshoz, amit a koncertjeim és a könyvbemutatóim alkalmával kapok a közönségtől. Ez az, ami ösztönöz, minden fáradságot megér. Nem az éneklés a nehéz, hanem a 2-3000 kilométeres autóutak, vagy a hosszú, 24 órás repülőutak, de amikor például Ausztráliában, akár Torontóban 400-500 vagy annál több magyar ember tapsol a koncertjeimen, az minden fáradtságot feledtet velem. Ez szeretetet jelent, és amíg érzem ezt a szeretetet, addig tudom, hogy érdemes csinálni – mondta el a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Kultúra Lovagja címmel, a Világ Magyarságáért díjjal, a Duna Díjjal, az Erdélyi Vitézi Rend- és EMKE-életműdíjjal kitüntetett Tamás Gábor.
A Sodor az élet lemezbemutató koncert további állomásai:
Március 3.: Csíkszeredai Művészetek Háza, 19 óra • Március 4.: Brassói Redut Kulturális Központ, 19 óra • Április 28.: Kolozsvári Magyar Opera.