Tabutéma: az öregedés (1.)
A két hónapos nyári szünet előtt az eltűnő lelki-erkölcsi tulajdonságokról, a kivesző-átalakuló magatartásokról és ebben az összefüggésben az életkorok sajátosságainak változásairól írtam. Most pedig két olyan dolgozat került elém, amelyek egyike az öregedés genetikai vizsgálatáról szól, a másiknak pedig több adata is erre az életszakaszra vonatkozik. Ezért – az eredeti tervemtől eltérően – még nem térek vissza a lelki egészség tízparancsolatára, hanem elidőzöm még egy keveset az idős embereknél.
Örök fiatalnak lenni
Mindannyiunkra ránk fér az idős korral kapcsolatos újdonságok megismerése, és úgy gondolom, jótékony hatása lehet minden vele összefüggő tudásnak, a vele való foglalkozásnak, hisz a divat uralta mindennapokban az öregség és az öregedés jelensége már-már tabutémának számít. Mert ma divat örök fiatalnak lenni. Következésképp a kor és a divat áldozatainak, azaz az idős embereknek a jelentős része épp ezért legjobb esetben nem foglalkozik a korával, de sokszor inkább igyekszik titkolni azt, és lehetőleg sokkal fiatalabb vagy legalább fiatalosabb, nem ritkán a nevetségességig fiatalosabb külsőben pompázni, nehogy elutasítsák, leírják, eldobják, uram bocsá’ öregnek lássák. Ennek ellenére gyakran elutasítják, leírják, eldobják, és nem alaptalanul öregnek látják. Szerencsére eközben a szakma (különösen a biológiai és genetikai tudományok – talán hasonló indíttatásból) igyekszik kideríteni, mi is az öregedés nyitja, mi történik a szervezetünkben, ami lassan a véghez vezet, remélve, sőt, már-már felcsillantva olykor a lehetőségét annak, hogy befolyásolni lehet majd ezeknek a mechanizmusoknak a lefolyását.
A megállíthatatlan folyamat
Ha ezeknek a kutatásoknak az eredményeit és az emberiség testi-lelki-társadalmi állapotát feldolgozó statisztikákat egymás mellé tesszük, érdekes összefüggésekre és furcsa ellentmondásokra figyelhetünk föl. Az egyelőre egyértelmű, hogy az öregedés még mindig megállíthatatlan; egyrészt biológiai, másrészt lélektani folyamat. Ami érdekes, hogy a kettő nem jár föltétlenül kéz a kézben. Sőt. Még a biológiai kor sem mindig felel meg az életkornak. Azt mindannyian ismerjük saját tapasztalatunkból, ha odafigyelünk a körülöttünk élőkre és saját magunkra, hogy létezik koraérett gyermek és gyerekes felnőtt. Mi több, legtöbbünknek van egy lelki kora, amelynél „leragadtunk”, azaz amelyről úgy érezzük, hogy az a mi valódi lelkiállapotunk. Én pontosan emlékszem, hogy amikor betöltöttem a harmincat – szinte azt írtam, hogy amikor először betöltöttem a harmincat –, megfogalmaztam magamban, hogy igen, én most érzem igazán jól magam a világban. Erre vártam, és mindarra, ami az életemben ezzel a korral jár. És ezt most is így érzem. Illetve közben, az utóbbi négy év hatására, valamennyit öregedtem: most olyan 35-nek érzem magam. Ugye érdekes: a négy rossz év ötként vetült a lelkembe!
És vannak emberek, akiknek a fizikai állapota jobb, kevésbé szerencsés helyzetben rosszabb, mint a vele egyidősök átlaga. Ezt a különbséget leginkább az életstílus magyarázza, és rendszerint csak kisebb mértékben a genetikai adottságok. A sok stressz, a rossz életkörülmények, az elhízás, a mozgás hiánya, a káros szokások (cigaretta, alkohol, drog) öregíti, míg az egészséges étkezés, megfelelő mennyiségű mozgás, kiegyensúlyozott mindennapok jól karbantartják a szervezetet.
Nem betegség
Ami ezekből a kutatásokból nemigen derül ki, a divat pedig ki nem mondottan, de mégis az ellenkezőjét szuggerálja, az a tény – és ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni –, hogy az öregség és az öregedés folyamata nem betegség, bár néha a kutatások is olyan oldalait világítják meg, ami arra utal, hogy szervezetünk egyre inkább nem úgy működik, ahogyan kellene, mint addig. Azaz romlik, vagyis nem egészséges. Akkor hogy is van ez?
Igen, romlik az állapotunk, mert sajnos erre kondicionált a természet. A jelenségnek van egyre jobban (de még nem eléggé) tisztázott genetikai magyarázata, de ebbe most nem bonyolódnék bele. A legújabb kutatások alapján már azt is tudják, hogy nem folyamatosan, nem azonos ritmusban idősödik a szervezetünk. És talán a lelkünk sem.
Az életközépi válság
Két nagy öregedési kort állapítottak meg. Az első a negyvenes évek közepén történik. Erről sokáig azt hitték, hogy csak a nőket érinti, hisz a menopauza kezdete lényeges változásokat okoz a szervezetünkben. Megszűnik sok fizikai-hormonális védőmechanizmus, a test fogékonyabbá válik sok ártalomra. Ma már tudjuk, hogy ez mindkét nemre vonatkozik, hisz létezik andropauza is, azaz a férfiakat érintő nemi és egyéb hormonális változás is. Ezek nyomán szív- és érrendszeri betegségek, illetve bőr- és izomműködési zavarok jelentkezhetnek.
Hasonló módon ebben a korban lényeges lelki változások is megjelenhetnek. Ez hivatalosan a midlife crisis, az életközépi válság, amit régebb inkább a kapuzárási pánikkal azonosítottak, és így vonult be a köztudatba is. Ezt előbb a férfiaknál tapasztalták, illetve fedezték fel. Ilyenkor jelent meg a házasságban a harmadik, a válás, a váratlan munkahelycsere, a viselkedési szokások, az öltözködés megváltozása és hasonlók. Aztán lassan kiderült, a nőknél is jelen van, csak kevésbé volt ismert, mert sokáig a társadalmi előítéletek jobban kordában tartották – nem mert szeretőt tartani vagy válást kezdeményezni, esetleg költséges külsőségekbe menekülni –, ezért „láthatatlan” volt. Az életközépi válság ellenben sokkal több ezeknél a leginkább szexuális indíttatású változásoknál. Ez a nagy szembenézések, számadások időszaka is: mit szeretett volna elérni, mi lett ebből valóságos, és merre kell vagy érdemes ezután haladni. Felismerések, csalódások, lemondások vagy épp (ritkábban) a megelégedések kora ez. A gyakorlati változások: a felnőtt, elszármazó gyermekek, a kettesben maradás, a felszabadult idő öröme, vagy ellenkezőleg, az így kapott szabadság okozta pánik, hiányérzet, értelmetlenség. Ehhez gyakran hozzáadódnak az első nagy veszteségek: a szülők, közeli rokonok halála.
A kettő együtt, a valóságos fizikai problémák megjelenése – a kisebb teherbírás, összefonódva a fiatalság eltűnése, a megvalósulatlan álmok és az élet végességének valódi megtapasztalása miatti pánikkal – egyrészt meggondolatlan tettekre ragadtatja megélőjét, másrészt gyakran ezek következményeként is kihangsúlyozza és felerősíti a biológiai öregedést. A divat ilyenkor őrjíti meg, hülyíti el a rá hallgatókat, akik aztán igyekeznek fiatalok maradni, vagy legalább azzá hazudni magukat. Az érettebbek okosan elfogadják, amit megélnek, örülnek, ha van még sok fiatalos bennük, büszkék az eredményeikre, és gyönyörű, tartalmas terveket szőnek a jövőre. Szépen haladnak a következő öregedési kor felé.
Albert Ildikó szakpszichológus
