Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„Másképp nem is tudnék élni. Azt hiszem, huszonnégy óra alatt épülnék le, ha nem volna feladatom, vagy ha csak annyi volna, hogy otthon a házimunkát elvégezzem és az unokákkal foglalkozzak. Mert olyan az életem, hogy abba mindig minden belefért. Így alakult, nem tudtam takaréklángra tenni magam soha” – nyilatkozta a hetvenéves Székely M. Éva 2012-ben. És lett volna még feladata…
Szomorúan vesszük tudomásul, hogy szerdán hajnalban hosszas szenvedés után elhunyt Székely M. Éva színészkollégánk. Marosvásárhelyen született 1942. július 20-án. 1960–62 között bábosként dolgozott szülővárosában, karrierje további szakaszában is rendszeresen szerepelt gyermekelőadásokban, illetve közreműködött a Marosvásárhelyi Rádió gyermekműsoraiban. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben 1966-ban végzett, Kovács György osztályában. Egy évig a Temesvári Állami Magyar Színház tagja volt, azután átszerződött Marosvásárhelyre. Karakterfigurák, színes epizódszerepek sorát elevenítette meg, szavalóesteken lépett fel, rendszeresen szerepelt a Marosvásárhelyi Rádió gyermekadásaiban.
Őszinte részvétünk a családnak. Emléke legyen áldott!
Főbb szerepei:
2002. október 11., marosvásárhelyi színház
Molnár Ferenc A testőr. Rendező Lohinszky Loránd
A páholyosnő
1996. október 19., marosvásárhelyi színház
Tamási Áron Boldog nyárfalevél. Rendező Ferenczy István
Vikota
1994. március 25., marosvásárhelyi színház
Heltai Jenő A néma levente. Rendező Kincses Elemér
Nardellaa királyné dajkája
1992. április 4., marosvásárhelyi színház
Vaszary Gábor Az ördög nem alszik. Rendező Kovács Levente
Kocsmárosné
1991. december 27., marosvásárhelyi színház
Gabriel García Márquez Száz év magány. Rendező Kincses Elemér
Visitacion
1991. április 12., marosvásárhelyi színház
Nyikolaj Vasziljevics Gogol A revizor. Rendező Parászka Miklós
Ivanovics Korobkin felesége
1990. december 28., marosvásárhelyi színház
Somerset Maugham Színház. Rendező Kovács Levente
Evie Mcgeer
1990. április 13., marosvásárhelyi színház
Madách Imre Mózes. Rendező Kincses Elemér
Kozbi Mirjam szolgálója
1989. november 10., marosvásárhelyi színház
Gabriela Zápolská Dulska asszony erkölcse. Rendező Hunyadi András
Tadrachowa
1988. március 18., marosvásárhelyi színház
Aurel Baranga Jelmezben. Rendező Hunyadi András
Natalia újságíró
1987. június 29., marosvásárhelyi színház
Mihail Bulgakov A divatszalon titka. Rendező Kovács Levente m.v.
Szereplő
1984. november 30., marosvásárhelyi színház
Szép Ernő Patika. Rendező Kovács Levente m.v.
Ignáczné
1982. március 19., marosvásárhelyi színház
Kincses Elemér Porond. Rendező Kincses Elemér
Hanna néni, Viki bácsi felesége
1981. október 11., marosvásárhelyi színház
Szép Ernő Lila ákác. Rendező Kovács Levente m.v.
Szereplő
1967. január 1., temesvári Csiky Gergely Színház
Mihail Sebastian Vakációsdi. Rendező Josan Emil
Corina
1966. november 29., temesvári Csiky Gergely Színház
Bernard Shaw Szent Johanna. Rendező Rappaport Ottó
Hercegnő
Interjú:
https://maszol.ro/kultura/3316-szekely-m-eva-soha-nem-voltam-takareklangon
https://www.e-nepujsag.ro/articles/tobbet-kaptam-mint-adtam
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata