Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Csatlakozva a korábbi helyi megemlékezésekhez, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány (HMA) kezdeményezéséhez és a székelyudvarhelyi önkormányzat erre vonatkozó határozatához, ezúttal javasoljuk, hogy május 22-ét nyilvánítsuk a Székely himnusz napjává egész Székelyföldön.
Száz évvel ezelőtt, 1921. május 22-én, a budapesti Aquincumban csendült fel először Csanády György Bujdosó ének című versére a Mihalik Kálmán által írt betétdal. A misztériumjáték részeként női karra írt mű nem himnusznak készült, ám gazdag utóélete során a székelyek és magyarok összetartozás-tudatának kifejezőjévé vált. Ehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy a kommunista diktatúra idején tiltólistán volt mind Erdélyben, mind Magyarországon, de az is, hogy a rendszerváltás után széles körben elterjedt és énekelt mű egybeforrt a közösség azon vágyával, hogy énekben is kifejezze együvé tartozását, ragaszkodását a székely néphez és Székelyföldhöz.
Székelyföld választott önkormányzati tisztségviselői mint a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés létrehozói 2009. szeptember 5-i székelyudvarhelyi ülésükön a Székelyföld jelképeiről szóló határozatban rögzítették: „1. a Székely himnuszt, amelynek zenéjét Mihalik Kálmán szerezte, szövegét Csanády György írta, Székelyföld himnuszának nyilvánítják”.
Csatlakozva a korábbi helyi megemlékezésekhez, a Homoród-mente Művészetéért Alapítvány (HMA) kezdeményezéséhez és a székelyudvarhelyi önkormányzat erre vonatkozó határozatához, ezúttal javasoljuk, hogy május 22-ét nyilvánítsuk a Székely himnusz napjává egész Székelyföldön. Ezen a napon a helyi közösségek minden esztendőben saját elhatározásukra és szervezésükben tartsanak ünnepi megemlékezéseket, elevenítsék fel a himnusz történetét, ismertessék a himnuszkutatás új eredményeit, hogy a székely nép és Székelyföld himnusza méltó helyet kapjon az eljövendő nemzedékek identitástudatában is. Ugyanakkor a pünkösdi ünnepi szentmiséken, istentiszteleteken, mivel úgyis elhangzik nemzeti imánk mellett a Székely himnusz is, kérjük székelyföldi lelkészeinket, jelezzék, hogy az éppen 100 éves himnuszunkat énekeljük el.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Elkezdik a szerződésbontás procedúráját a Brantner köztisztasági vállalattal