2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kedvezőtlen időjárás ellenére sokan voltak

Öt nap, félszáznál több programpont, hőség és zivatar, több ezer látogató – ez jellemezte az idei Nyárádmente Fesztivált, amely több helyszínen zajlott. 

Évről évre többet és színesebbet szeretnének nyújtani a szervezők, ezért már a tavalyihoz képest is új helyszínekkel és programokkal bővült az idei rendezvény, hogy – amint a szeredai városvezető fogalmazott – valóban fesztiválhoz méltó legyen a kínálat. Ezért maradtak a hinták és egyéb, a gyerekek szórakoztatására alkalmas eszközök Seprőd bejáratánál az Oázis parkban, ezért terveztek horgászversenyt Nyárádgálfalvára, ezért volt látogatható a Csűrmúzeum Torboszlón. Lassan az egész Nyárádmente értékeit be szeretnék vonni és mutatni, mert ez az esemény nemcsak Nyárádszeredáról szól, bár a nyárádszeredai vásárnapokból lett városnapokból nőtte ki magát kistérségi napokká, majd fesztivállá. A kiértékelés még nem volt meg, de az idei tapasztalatok is sokat segítenek, hogy a következő évben még jobb, még színesebb és még szervezettebb legyen a rendezvénysorozat.

 Nyár, öröm, szórakozás – ezt kínálja Nyárádszereda és térsége

Fotók: a Nyárádmente Fesztivál közösségi oldala



Többen, többet

Az egyik szembeötlő változás az volt, hogy a kézművesvásárt átköltöztették a főtéri parkba, amely most már teljesen önkormányzati tulajdon, így mindenki számára volt hely. Erre szükség is volt, mert idén félszáznál több termelő és kézműves állította ki portékáit: sokan voltak a kézműves ékszereket kínálók, de népviseletet, szőtteseket, hímzett, horgolt tárgyakat, faragott, festett eszközöket és dísztárgyakat – újrahasznosított papírból is –, bőrdíszműves munkákat is hoztak, méz-, gyümölcs- és levendulatermékeket, teának való gyógynövényeket, tejkrémet, és voltak olyan személyek is, akik festményeket, szépségápolási cikkeket, könyveket, ruhaneműt árultak, vagy bútordekorációs elemeket mutattak be. És bőven volt kínálat az egykor vásárfiának számító tükrös mézespogácsából és cukorkából is.

Harci bemutatókkal, kézilabdatornával, ritmikus gimnasztikával, modern táncokkal bővült a sportrendezvények köre, idén sem maradt el a papok és polgármesterek kispályás focicsatája és a kerékpáros felvonulás, bővült a mindig nagy érdeklődésre számító lovas bemutató, és három napra kinyitott a bortér is. Gazdagabb volt a kulturális programkínálat is, három könyvbemutatóval, fénykép-, festmény- és néprajzi, népművészeti kiállítással várták az érdeklődőket, volt kistérségi néptáncfesztivál, ami szabadtéri táncszínházzal, népzenei nagykoncerttel, kézművesprogramokal és bábelőadással folknappá nőtte ki magát. Hasznos foglalkozásokat szerveztek a kismamáknak és csecsemőknek, a kerékpározó kisgyerekek is sokat tanulhattak a közúti szabályokról. Nem maradhatnak szó nélkül a gyermekfoglalkozások, valamint a vasárnapi főtéri gyermekkoncert és habparti sem, a tehetséges gyerekek és tanulók díjazásáról sem feledkezett meg az önkormányzat, továbbá érdekes programokat kínáltak a fiataloknak is. A Nyárádszereda és testvértelepüléseinek találkozója is belefért a programba, ugyanígy az egyházi rendezvények is. Minden este neves magyarországi fellépők koncerteztek előzenekarokkal, utolsó este pedig egy demeterfalvi lány örülhetett, hiszen két főre szóló egyhetes törökországi nyaralást nyert sorsjegyen a Vándor utazási iroda jóvoltából. Vasárnap éjfélkor szép tűzijáték zárta a rendezvénysorozatot.


Sokan voltak, elégedettek

A tapasztalatok és a beérkezett adatok alapján Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester elégedetten nyilatkozott lapunknak. Ismét sikeres volt a rendezvény, amiért köszönetet mondott a szervező csapatnak és az önkénteseknek, akik a mindennapi munkájuk mellett erre is időt, energiát áldoztak. Úgy véli, sikerült megszólítani minden korcsoportot, minden programpont iránt volt érdeklődő. Például az eső ellenére is visszatértek az emberek szombaton a koncertekre, nem beszélve a pénteki és vasárnapi koncertekről, amikor tele volt a főtér, de sok volt az érdeklődő a kulturális és folklórprogramokon és a Bekecs néptáncszínház Tóték című előadásán is, tehát sikerült komoly szellemi töltetet adni a rendezvénynek. Másik példa: a Bortérre a móri Paulus borház a tavalyi bor kétszeresét hozta, és első nap a felét értékesítette (az idén már nem volt ingyenes a kóstolás), de a Lincz pincészet készlete is kimerült már a második nap. Sokan jelentkeztek a kézművesvásárra, és még harmadik este is sokan jelen voltak, ugyanúgy a vártnál jóval többen voltak az ifjúsági estéken: míg eddig 450 főre becsülték a résztvevők számát, szombat este például közel 800 fiatal váltott belépőt. Látszik, hogy a fiatalok keresik a kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget, és ha a magánszektornak nem, akkor a fesztiválnak erre is oda kell figyelnie. Az emberek már várják a programok meghirdetését, és jönnek, nem kell őket idecsalogatni, tehát jóval kevesebb erőfeszítésbe kerül a közönség megmozgatása – értékelte az elöljáró, aki úgy tapasztalta, hogy egyre több elszármazott is a fesztivál idejére tervezi be a nyári hazatérést, szabadságot. Napközben ügyeket intéznek, rokonokat látogatnak meg, délután és este pedig szórakoznak. 

Még a végleges számokat nem látják, meglehet, hogy az időjárás miatt nem érték el az eddigi tizenötezres látogatói csúcsot, de minden szervező lejegyzi a pozitívumokat és negatívumokat, és ezekből a hiányosságokból minden évben megoldanak néhányat, hogy évről évre színvonalasabb legyen a rendezvény. „Köszönjük az embereknek, hogy bíznak bennünk, hogy tudunk olyan rendezvényt szervezni, amely kedvükre való, megtisztelnek bennünket, és ellátogatnak a programjainkra” – értékelt a házigazda város polgármestere.


Akad még tennivaló

A múlt hét végén a hőséget viharos, esős napok enyhítették, amelyek viszont megzavarták a rendezvényt, egyes programokat el kellett halasztani, másokat más helyszínre vagy időpontra kellett áthelyezni a biztonság érdekében. Legjobban a kézművesvásárt érintette a vihar, néhány sátrat felborított, meg is rongált. Volt, aki élesen bírálta a közösségi oldalakon a szervezést (és főleg a csendőröket, akik tétlenül szemlélték a kétségbeesett vásárosok próbálkozásait, hogy mentsék a portékájukat). A szervezők elnézést kértek a kellemetlenségekért, és megígérték, hogy a jövőben az ilyen esetekre is jobban felkészülnek. Tóth Sándor polgármester azt mondta, az időjárást nem lehet befolyásolni, és főleg az ilyen szélsőséges esetekre nem lehet hiánytalanul felkészülni. Azonnali intézkedésekre van szükség, az önkormányzat munkatársai, a szervezők és a munkacsoport mindent megtett, munkagépeket is bevetett, az önkéntes katasztrófavédelmisek is készenlétben voltak, hogy orvosolják a károkat. Mindent megtettek, hogy rendben folytatódjon a rendezvény – tette hozzá. A szervezők azt ígérik, hogy a jövőben jobban odafigyelnek a vásár biztonságára, és pénzt  fektetnek be az infrastruktúrába.

A rendezvény megszervezésére a nyárádszeredai önkormányzat 25 ezer eurós európai pályázati pénzzel is rendelkezett, a Maros Megyei Tanács 70, a Nyárádmente Kistérségi Társulás 10 ezer lejjel támogatta a fesztivált, idén számos vállalkozó is hozzájárult, az árusoknak helyfoglalási díjat kellett fizetniük, de így is közel százezer lejre rúghat az önkormányzat hozzájárulása a költségekhez – tudtuk meg.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató