Ratifikálta a pristinai parlament az EU és Koszovó közötti megállapodást
Ratifikálta hétfőn a pristinai parlament az Európai Unió és Koszovó közötti stabilizációs és társulási megállapodást, amelyet a múlt kedden írtak alá Strasbourgban.
Ratifikálta hétfőn a pristinai parlament az Európai Unió és Koszovó közötti stabilizációs és társulási megállapodást, amelyet a múlt kedden írtak alá Strasbourgban – jelentette a pristinai sajtó. A 120 fős törvényhozás kétharmados többséggel szavazta meg a dokumentumot, amely szoros politikai, gazdasági és kereskedelempolitikai együttműködést alapoz meg az unió és a legfiatalabb európai ország között. A korábbi hetekben az ellenzék többször tojásdobálással, illetve könnygázzal akadályozta meg a parlament munkáját, ezért hétfőn szigorú biztonsági intézkedések után lehetett csak belépni a koszovói országházba, az ülés így is egyórás késéssel kezdődött. Az ellenzék nem vett részt a szavazáson, elhagyta az épületet. Atifete Jahjaga koszovói elnök üdvözölte a stabilizációs és társulási megállapodás elfogadását.