Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2021-03-25 16:00:22
A március 24-i Népújságban megjelent Méltánytalan finanszírozás, lekezelő bánásmód című beszámoló kapcsán néhány gondolatot szeretnék közölni.
1. Amint az köztudomású, az elmúlt év nehézségei mondhatni drámaian megnehezítették a szociális téren tevékenykedő magán- és állami rezidenciális intézetek helyzetét egyaránt.
Amikor a kormány az általa megállapított standardoknak megfelelő összeg kevesebb mint 40%-át juttatta a Maros Megyei Tanácsnak november végéig, amikor a járvány két hulláma közepette sokszor saját zsebből vásárolt védőfelszerelést az állami hálózatban dolgozó személyzet is (és könyörögtünk a szponzoroknak), amikor öt hétig bezártak, pszichés betegekkel, úgy beállítani az állami intézményeket, száraz számokkal, mint amelyek szinte dúskálnak az anyagiakban, durva csúsztatás. Továbbá ne feledjük, hogy a beutaltak többsége nem számíthat rokoni segítségre.
És novemberben valóban volt költségvetés-kiegészítés, de a pénz december közepén vált elérhetővé, amikor gyakorlatilag lehetetlen törvényesen elkölteni az év végéig. Egyébként sokévi praktikuma ez a mindenkori kormányoknak.
Tehát ki a mostohagyermek?
Állítom, hogy a tanács vezetősége nem hétköznapi erőfeszítéseket tett az intézmények működtetése érdekében, és tudomásom szerint ilyen körülmények között sem diszkriminálta az NGO-kat.
A törvények módosítása pedig meghaladja a tanács hatáskörét.
2. Vitatom azt a kijelentést is, hogy a civil szervezetek oroszlánrészt vállalnak a szociális ellátásban, mivel hosszú tanácsosi pályafutásom alatt megismertem a tevékenységüket. És hál’ istennek sikerült konkrétan közbenjárnom több szociális téren tevékenykedő „civil szervezet” támogatásáért is. Ezért állítom, hogy az állami intézményekben dolgozók többnyire profi, áldozatos munkáját leértékelni igazságtalan!
3. A lekezelő bánásmódról: ismervén a Megyei Szociális Igazgatóság vezetőit, a megyei tanács főjegyzőjét (aki végső soron felelős a szociális tevékenységért), nehezen hiszem, hogy bárkit megaláznak.
Ami a városi polgármesteri hivatalt illeti, itt valamiféle időzavar, fáziseltolódás történt, ti. a Szociális Igazgatóság vezetője néhány hónapja pontosan az a Moraru Andrea, aki az NGO-k szerveződésének és harcának egyik kezdeményezője volt, és akinek empátiakészségéhez, úgy gondolom, nem férhet kétség.
Sajnálatos tehát, hogy az említett megbeszélésre sem a Szociális Igazgatóság, sem a Megyei Tanács nem kapott meghívást, mivel meggyőződésem, hogy az államtitkár úr egyoldalú tájékoztatását el lehetett volna kerülni ezáltal.
Tisztelettel,
Dr. Pokorny László
megyei tanácsos, a Marosvécsi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ igazgatója