Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2014-11-28 14:02:47
Felajánlotta lemondását Victor Ponta miniszterelnök a kormány éléről pénteken, azzal a feltétellel, ha Klaus Johannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.
A novemberi elnökválasztáson váratlan vereséget szenvedett Ponta ezt pénteken jelentette ki a dcnews.ro hírportálnak adott interjúban. „Ha létezne ez a garancia a hivatalban lévő Traian Băsescu államelnök vagy a megválasztott államfő részéről, már holnap benyújtanám lemondásomat” – mondta Ponta.
Hozzátette: Romániában a nyugati politikai kultúrával ellentétben még az a hagyomány uralkodik, miszerint egy megválasztott államfő csak a saját politikai táborából akar kinevezni miniszterelnök-jelöltet.
Leszögezte, hogy a 2012-es parlamenti választás nyomán hatalomra került jelenlegi kormánykoalíciónak folytatnia kell a kormányzást 2016-ig, hiszen még sok a tennivalója a következő két évben. „Addig, amíg létezik a jelenlegi parlamenti többség, a kormányzásra kell összpontosítanunk” – mondta a miniszterelnök, aki továbbra is fenntartja álláspontját, hogy a legutóbbi választások eredményét tiszteletben kell tartania a novemberi elnökválasztásból győztesként kikerült jobbközép ellenzéknek.
Rámutatott: a Szociáldemokrata Pártban is elmondta a pártvezetés elnökválasztás eredményét kiértékelő csütörtöki ülésén, hogy a kormányzás nem kötődik szorosan az ő személyéhez, az a 2012-es parlamenti választás eredménye, és az annak következtében kialakult parlamenti többség szavatolja.
Ponta nem kívánt megnevezni senkit, hogy kit tudna elképzelni következő miniszterelnöknek, mivel erről senkivel nem beszélt.