Örök fényű koszorúk

Megdöbbentő, amikor olyan ember halálhírét halljuk, aki még élhetne, aki a rendkívül küzdelmes életpálya  után igazán megérdemelt volna egy kis békés, boldog nyugdíjas kort.

Ezen a télen három igen kedves, értékes kolléganőm hunyt el egymás után.  December elején Kelemen (Kádár) Sára történelem szakos tanárnő távozott közülünk. Édesapja Nyárádköszvényesen, a szülőfalumban iskolaigazgatóként nagyfokú pedagógiai készséggel irányította az intézményt. Sárikával és fiútestvérével együtt végeztük a kolozsvári egyetemet, nyaranta kulturális műsorral szórakoztattuk a falu lakóit. Kihelyezése után a tanárnőnek, mint történelem szakosnak, s mint igaz magyar szellemű embernek alaposan meg kellett küzdenie a becsületes úton való megmaradásért. A Kádár családhoz mindvégig szép emlékeim fűződnek. 

A másik volt kollégám Kiss Éva, aki Somosdon magyar szakosként és igazgatóként tevékenykedett. Tipikus alakja a falun dolgozó pedagógusnak, átélte (kínlódta) a küzdelem valamennyi válfaját, beleértve az ingázást is. Férjével, a kitűnő karmester Kiss Csabával fellendítették Somosd kulturális életét. Milyen tragikus, hogy ez a kedves nő, kinek arcáról talán sose hervadt le a mosoly, az egyik legszörnyűbb betegségben szenvedett. 

A harmadik kolléganő Szabó (Torma) Irma, aki Nagyernyében tanított  magyar nyelvet és irodalmat. Irmával az ötvenes évek elején  a Szászrégeni Magyar Tanítóképzőben  tanultunk, utána ő Ernyébe került, magánúton Kolozsváron végezte el a magyar szakot. Egy ideig kollégája volt  Ernyében  lakó apósomnak, Ugron  Albertnek. A férjével együtt nagyon jó barátságban volt apósommal. 

Rendszeresen találkoztam Irmával pedagógiai körökön, a szászrégeni valamint az ernyei iskolai találkozókon.  Mindenkor rendkívül kedves, finomlelkű és nagyszerű magyar szakos tanárnő volt, akit tettre kész, energikus embernek ismertem. Most az ősszel ünnepeltük volna  Szászrégenben a hatvanéves diáktalálkozót. Istenem, de kár, hogy nem érhette meg! 

Szívemből sajnálom mind a hármukat. Isten nyugtassa őket! Munkás életük, emberi nagyságuk, a jóért, a szépért, az anyanyelvi kultúránkért való bátor kiállásuk örök fényű koszorút fonnak sírjukra, mert „nem múlnak el, kik szívünkben élnek”!

Kajcsa Jenő, Marosvásárhely