Örkény István

• 2025-03-05 16:00:00

• Sütő Edith Magdolna

Betegség, orvosok, orvoslás a magyar irodalomban (54.)

(Budapest, 1912. április 5. – 1979. június 24.) 

Az irodalmi groteszk egyik legkiválóbb képviselője nemcsak a magyar irodalmon belül, hanem a világirodalom egészét tekintve. Polgári zsidó családból származott, édesapja patikus volt (gyógyszertáruk Budapesten a Blaha Lujza tér és a Rákóczi út sarkán, az EMKE-vel átlósan szemben volt). A fiatal Örkény gyógyszerészi és vegyészmérnöki diplomát is szerzett. 

„Hazudtunk éjjel-nappal” 

Első novelláit a Szép Szó közölte 1937-ben József Attila javításaival; első novelláskötete Tengertánc címmel 1941-ben jelent meg. Ezután 1942-től munkaszolgálaton volt a Don-kanyarnál, majd orosz hadifogságba került, 1946 karácsonyán érkezett haza. Belépett a Kommunista Pártba, a Szabad Nép belső munkatársa lett. De nem sokáig tartott az új államforma hitele az íróvá érlelődött Örkény szemében. 1951-ben Lila tinta című elbeszéléséért támadás érte „pártideológiai alapon”. Háborús és lágerélményeiből több dokumentarista-szociográfiai, prózai és drámai műve készült (Amíg ide jutottunk, Lágerek népe, Voronyezs, 1947–1948, majd utolsó műveként Nemeskürty Istvánnal együttműködve a Forgatókönyv, 1979). 1956 októberében szemtanúja volt a Rádió ostromának. Október 30-án ő írta meg a Szabad Kossuth Rádió beköszöntőjét („Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”), november 2-én pedig a Fohász Budapestért című írást: „Jártam köveiden, s elhittem, hogy a kövezet közlekedésre való. Ültem a villamoson, és azt hittem, hogy a villamos utazásra szolgál. Számos házadban megfordultam, és azt hittem, hogy e falak közt élni, enni, inni, lakni lehet csak… Nem tudtam, hogy ezek az ablakok: lőrések, e villamosokból barikádokat lehet rakni, s ezeken az utcákon rohamra menni, harcolni és győzni is lehet!

A kerek világon, minden térképen és glóbuson, ma átírják a nevedet, Budapest. […] Budapest, minden nyelvén a világnak, azt jelenti, hűség, önfeláldozás, szabadság, nemzeti becsület. Minden ember, aki szereti szülővárosát, azt kívánja: Légy te is olyan, mint Budapest!

Kívánom én is: légy mindörökké olyan, amilyen ma vagy, Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest! Légy vendéglátója a világ minden nemzetének, de ne tűrj meg többé megszálló hordákat, idegen zászlókat e megszentelt falak között. […] tedd, hogy mi, méltatlan fiaid, méltók lehessünk hozzád és egymáshoz. Élj örökké, munkában, harcban, füstben és vérben és koromban és dicsőségben, szabadság főváros, Budapest!” (Fohász Budapestért)

A Niagara Nagykávéház

Több évre eltiltották a publikálástól. Elővette hát gyógyszerészdiplomáját, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban (EGIS) talált állást. 1963-ban, miután éppen elkezdhetett újra közölni, újabb támadás indult ellene a Niagara Nagykávéház című novellája miatt. 

Ez a különös, az abszurd műfaj keretei közé rejtőzve is világos társadalmi utalásokkal rendelkező novella az ’50-es évek szorongásteli, riasztó magyar valóságát tükrözi. A nagy hírnévnek örvendő fővárosi Niagara Nagykávéházba sokféle társadalmi réteget képviselő vendégek érkeznek, vidékről is. A kávéház azonban egyáltalán nem felel meg kávéház nevének, mert termeiben semmit nem szolgálnak fel, az érkező vendégek éhesen, szomjasan, szórakozottan, fojtott izgalommal várakoznak csendben, és mind egy irányba néznek, egy zárt ajtó irányába, ahol (az újonnan jövők) a konyhát sejtik. Vannak, akik már „beavatottak”: ők tudják, hogy nem sok jóra számíthatnak, ezért idegesek és hallgatnak. A vendégeket az ajtóhoz kiszámíthatatlan sorrendben, csupán tekintetével és egyenként szólítja egy különös, parancsoló kinézetű ajtónálló, aki az odaérkezőt határozott mozdulattal belöki az ajtón. Odabenn pedig… Több személy gumibottal, bottal és ököllel veri el a beérkezőt! Tetőtől talpig ellátják a baját, veséjét letörik, arcát püfölik, bordáit rugdossák. S az ütlegelés közben sértegetés, durva szitkok, fenyegető gyalázkodás is záporozik az áldozatra, akit végül szó nélkül kipenderítenek a… kínzókamrából. Távozáskor az imígyen megvendégelt személy igyekszik összeszedni magát, a kezében szorongatott borravalót még odaadja a „kapusnak”, aztán szó nélkül szédeleg vissza a helyére. Társainak semmit sem mond a történtekről. A novella értelme világos volt: a Kádár-korban a megtorlást és üldözést éppúgy folytatják, mint Rákosiék, csak a nyílt terrort leplezik rafinált és kevésbé rafinált módszerekkel. 

 Egy vidéki kórházban 

Örkény minden írásában az élet tiszteletét és az emberség megnyilvánulásait fejezte ki. 1964-es Te édes-édes című novellájáért nem érte támadás, mert nem a hatalom eszközeit bírálta, hanem „csak” az igazságtalanságra alapozott társadalom egészének erkölcsi kikezdettségét, illetve romlását ábrázolta! E novella egy vidéki kórházban játszódik, hősei orvosok, betegek és más kórházi dolgozók. A frissen kihelyezett, idealistának nem nevezhető orvosnők szakmai „előhaladása” a kórház nőfaló orvosától függ. E függelmi viszony állandó feszült harcot eredményez, s e harcban mindenki mindenkinek farkasa. Itt a beteg – vagy a kevésbé beteg, ám kihasználható, mert fontos rokonnal bíró páciens – egyáltalán nem számít. A kórház nem a gyógyítás szentségének szellemében működik. A takarítónő az egyetlen, aki részvétet érez a főhősnő iránt, akit a gyors erkölcsi lepusztulásban csupán saját lesújtó és igaznak hitt orvosi lelete tartóztat fel, térít észhez, és fordít vissza a becsület és a tiszta, érdek nélküli szakmaiság oldalára. Az író főhősét itt egyes szám első személyben szólaltatja meg. Ez telitalálat, mert az olvasó így könnyebben azonosulhat az első látásra nem kifogástalan erkölcsű szereplővel, és talán őszintébben, önmagában is számvetést végezhet: vajon ő maga hogyan viselkedik, és hogyan viselkedne hasonló helyzetben…

A visszaváltozás 

Az ’50-es évek vége felé született novella már címével jelzi, hogy Franz Kafka Az átváltozás (1912) című novellájának folytatása kíván lenni. Kafka története Gregor Samsa „szörnyű féreggé” történő átváltozásáról egyszerre vezérli az olvasót a mágikus-mitikus közösségi gondolkodás és az elidegenedéssel gyötrő modern civilizáció jelrendszere felé. Örkény ötletesen megfordítja a történetet. Az ő Gregorja féregből emberré visszaváltozva találja magát szétdúlt, felfordult, szép berendezésétől kiürített és kívülről rázárt szobájában. Lassan ködlik fel benne, hogy min esett át. És miután húga, anyja és apja az ajtón át boldog megkönnyebbülését fejezi ki, hogy végre Gregorból újra ember lett, hogy így nekik sem kell nélkülözniük, hiszen Gregor újra keresni, dolgozni fog: főhősünknek eszébe jut, hogy éppen ügynöki munkája ellen, az elvárások ellen lázadt fel, amikor féreggé zsugorodott. És belső drámája máris újrakezdődik. Hogy fiát emberformában visszakapja, apja máris kemény, számonkérő és ellenőrző vele szemben: 

„– Még csak arra kérlek – süvített be a hangja az ajtórésen –, nehogy eszedbe jusson azt a bizonyos dolgot megismételni, mert abba mind a hárman belepusztulunk!

Ezt hallva Gregor földhöz vágta a ruhákat, sőt még az ajtótól is elhúzódott, és visszavándorolt vackára, a bőrpamlagra. Mit mondhatott volna? Már maga sem tudta biztosan, hogy csak a vaksorsnak köszönheti-e az átváltozását, vagy volt-e benne egy titkos hajlam rá, hogy rovar legyen. Most ugyan hiába keresgél a múltjában, semmi jelét se látja ennek a hajlandóságnak – de megcáfolni sem tudja semmivel. És arra sincs cáfolat, hogy ami egyszer előfordult vele, az másodszor meg nem ismétlődhetnék... Mint amikor, ki tudja, hányszor, a végtelen vitákban kudarcot vallott, úrrá lett rajta a tehetetlenség. Hallotta a húga kedves hangját, aki reggelizni hívta, de ő már nem érzett éhséget, és azt se tudta biztosan, tud-e még emberi hangon válaszolni. Ott állt megint, ki tudja, hányadszor, a magánynak és tehetetlenségnek azon a fokán, ahol a létezés formái közömbösekké válnak. De azért kidugta lábát a hálóinge alól. Megnézte, és látta, hogy emberi láb.” (A visszaváltozás)

Micsoda egyenes beszéd, milyen őszinte vádirat ez a társadalmi gyakorlat ellen, amely a szegénységet, a kiszolgáltatottságot és az ilyen életfeltételek iránti embertelen közömbösséget alapkörülményként rendezi be alattvalói számára! Az ilyen alattvalónak, akárcsak Gregornak, nincs szabadsága választani. Ezért jut el újra és újra a magány és a tehetetlenség azon fokára, ahol már minden mindegy, hiszen léte egészséges, teljes emberi minőségét kénytelen feladni.  

Az egyperces novellák 

Örkény István világos beszédre élet, halál, szenvedés és emberség dolgában még sokféleképp, a versen kívül tulajdonképpen minden irodalmi műfajban vállalkozott. Híres egyperces novellái (az Egypercesek első változata 1966-ban jelent meg) egyik darabjában felidézi egykori fogolytársát, Ausspitzet, aki kilencvenkét kiló volt valaha péksegéd korában, a lágerben azonban úgy elgyengült, hogy már a szükségét elvégezni sem tudott felállni. Ausspitz haldokolva még „feltalálta” az örökösen körforgó élet-halál láncolatot: ette-ette az őt gyötrő és emésztő tetűk seregét tojásostul, míg belehalt (Perpetuum mobile).

 Az ember melegségre vágyik című, kicsit hosszabb egyperces főhőse hivatástudó, lelkiismeretes és szeretve tisztelt főorvos. Gróh doktor egyik általa szépen meggyógyított páciens unszolásának enged, és bár nem érzi semmi szükségét, a lelkes beteggel termokoksz cserépkályhát építtet magának otthonába. Ez a kályha és a vele járó fűtési feladatok összeroppantják az orvos amúgy is, munkája által erősen igénybe vett idegrendszerét. Hanyagolni kezdi hivatását, majd be sem jár dolgozni, már csak a kályha körül forognak mindennapjai és gondolatai. Egy napon pedig az elmeosztályra szállítják… A végzet című egyperces a véletlen abszurd tragikumát jegyzi fel: egy háziasszony liszt helyett rovarirtószerből süt pogácsát családjának. Mind meghalnak, a mentősök is, a toron a rokonok is bepogácsáznak, a maradék mérgező eledelt a taxis viszi magával… 

Macskajáték, Tóték 

Örkény több színdarabként és filmként elhíresült, sokak által jól ismert és szeretett művét eredetileg kisregénynek írta. Így volt a Macskajátékkal (kisregény 1965-ben, színdarab 1971-ben, tévéfilm 1972-ben) és a Tótékkal (kisregény 1966-ban, Isten hozta, őrnagy úr! címen film 1969-ben) is. A Macskajáték néhány szereplős, de sokrétű „kamaradrámájában” a főtéma az időskori szerelem, illetve a különböző személyiségtípusok harca az öregedéssel, az elmagányosodás rémével, a múlttal és a (magyar) sorssal való szembenézéssel. Orbánné idősen is nagy érzelmi amplitúdóval él, igaz, apróbb kihágásokat követ el a tulajdonjog ellen (vásárláskor vagy egy szomszéd lakásában), miközben forró, élő kapcsolatban áll környezetével. Amikor kiderül, hogy naivul imádott barátnője, Paula elcsábította az ő régi szerelmét, az öreg énekest, s most már készül is hozzámenni feleségül, Orbánné a vejétől kapott altatót marékszámra beveszi. Szerencsére a kapott Luminal nem bizonyul végzetesnek. Megérkezik Münchenből érte aggódó nővére, Gizus, aki mozgáskorlátozottsága miatt kerekesszékben él, józanul és érzelmileg visszafogottan, fiával és annak családjával, biztonságban, ám hazájától távol. Orbánné nem hal meg, felébred a mély álomból. Azonnal „tettre készen”, öröm és kétségbeesés kettős állapotában a bepisilésig szórakoztatja nővérét azzal a nyávogó duettel, amelyet a nála is magányosabb szomszédnőjével, Egérkével „gyakorolt be” jó ideje, kettejük közös lelki terápiájaként… 

Az 1942 nyarán Mátraszentannán játszódó drámában, a Tótékban felbukkan egy orvos, igaz, nem túl előnyös színben. Cipriani doktor nagyot téved, amikor Tót Lajosnak végletes kiszolgáltatottságára gyógyító terápia helyett csak azt ajánlja, hogy a szegény családfő tekintélytiszteletből járjon roggyantott térddel vendégük, az alacsony termetű őrnagy előtt! A folyamatosan, természetellenesen roggyantott térddel járás mozgásszervi defektushoz vezet, az őrnagy ezzel szemben nem adja fel tébolyító kívánságait. A Tót család azért igyekszik mindent megtenni a náluk nyaraló – a fronton idegileg kimerült, tán elméjében is sérült – őrnagyért, mert protekciót remélnek nyerni fronton szolgáló fiuk részére. Igen ám, de ez már tárgytalan, mert az ifjú Tót Gyula elesett. Csakhogy a seregbe besorozott postás helyett a kótyagos Gyuri atyus hozza ki a leveleket, Gyuri atyus pedig puszta szeretetből a gyászhírt nem adja át…