„Nincs hullám, mely el nem illan”

Gondolatok Radu Florea Maritime – Tengeri című kiállításáról

A tárlat hetek óta vonzza a látogatókat a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériába. Érdekes, a maga nemében rendhagyó, ötletesen megrendezett, értelemre, érzelmekre, érzékekre egyaránt ható kiállítás. A tengernek amúgy is nagy a vonzereje, majdnem mindenkire képes valamiképpen hatni, de ha egy olyan festő idézi elénk, aki hét éven át hivatásos tengerészként járta be a világ óceánjait, arra biztosan hagyatkozhatunk, amikor a hullámok végtelennek tűnő birodalmához való viszonyunkat próbáljuk tisztázni. Florea 1985–1992 között a román kereskedelmi flotta tisztjeként teljesített szolgálatot, és tapasztalta meg azt a különleges életmódot, amit a tengerjárás kínál. Hol a tengerszint alatt a gépházban, hol a fedélzeten, illetve a hajókabin ablakán keresztül gazdagította tapasztalatait. És persze nagyon sokfelé a partokon is. Hiszen a tengeri kaland ott is ömlesztve szolgáltatja az élményeket. De aztán váltott. Hazajött szülővárosába, és a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő riportereként vált vérbeli publicistává. Három évtizeden át volt szárazföldi létünk krónikása, aki közben tengeri kalandjait is felelevenítette a heti rendszerességgel sugárzott rádiós hajónaplójával. Ebből utóbb könyv is született, és nyilvánvalóvá vált, hogy a tengerész, aki annak idején kalandos útjain rengeteget olvasott, érzékletesen, színesen írni is tud. A mostani kiállításán a képek világába való elmélyülést a rádióból átvett felolvasások is segítik, és hangulati elemként a vízi élet, a hullámzás zaja is. Az emeleten videók követik egymást a képernyőn. A meghatározó benyomást viszont a vizuális élmény adja. Az a 101 kép, amely szellősen, elegánsan, a tenger hullámzását kimondatlanul is sejtető dinamizmussal tölti fel a termeket. És meggyőzően tanúsítja, hogy a sokoldalú mérnökember Radu Florea leginkább a festészetben, grafikában képes felmutatni önmagát, személyisége, belső univerzuma, élmény- és álomvilága sajátos jegyeit.

Hogy autodidakta módon hogyan vált festővé (2015-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, és egyéni kiállításokon sokfelé, a megyei csoportos jelentkezéseken rendszeresen bemutatkozik), az a románul és magyarul megjelentetett lírai hangú önvallomásából kiderül, ahogy az is, hogy miképpen öltött testet Tengeri projektje, amelyen 2018-tól dolgozik. Ebből ragadunk ki egy rövid részletet: „El akartam mondani a tenger meséjét színnel, gesztussal és szóval; az utóbbit, a vizuális tapasztalat kísérőjeként, a víz emlékezetébe vésve, majd kimondva, mint a rádióban. Rajzoltam és festettem, szublimálva a figuratív formát, nem kizárva, inkább megpróbálva viszonyulni hozzá, a tengerhez – szó szerint értve, a nagyságához – a vízmennyiségéhez, mint egy kozmogóniai energiaáramláshoz; a tengert plasztikusan arra kényszerítve, hogy pikturálisan legyen megjelenítve, egy kétdimenziós kompozíció terébe szorítva, és mégis dimenzió nélkülivé téve a maga térbeli valóságában, de örökre mélyen beágyazódva tudatomba és lelkembe, a személyes emlékezet rétegeibe.”

A festőiség az Art Nouveau Galériában hol a hullámok valós és valószerűtlen mozgásából felvillanó színek és fények formabontó forgatagában, hol a realisztikusabb parti, kikötői életképek egzotikumában tárul elénk. Az utóbbiakban jobban érvényesül a rajzosság. És mindkettő sajátosan elegyedik a vegyes technikával megalkotott digitális kollázsokon, amelyek arról is vallanak, hogy a tenger álomként és valóságosan, emlékként és a realitás talaján is folyamatosan jelen van valahol a művészben, társul mindennapjaihoz. Nem véletlenül emeltük mai írásunk élére Radu Florea önvallomásából Eminescu Glosszájának Dsida Jenő kongeniális fordítása sorát: „nincs hullám, mely el nem illan”. Az emlék marad utána, a megéltek memóriája – tette hozzá a festő. Aki igazi vásárhelyiként ragaszkodott ahhoz, hogy kiállítása minden vonatkozása a román mellett magyarul is megjelenjék, elhangozzék.