Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2015-03-17 16:38:55
Több mint hetven pincészet mintegy kétszáz bora ízlelhető meg a Nagy Tokaji Kóstoló keretében március 28-án a Corinthia Hotel Budapest termeiben, ahol a rendezvény látogatóit nyolc tematikus mesterkurzus is várja.
A legtöbb magyar és nemzetközi szakember egyetért abban, hogy Tokaj nem pusztán egy a huszonkét magyar borvidék közül, hanem méreténél és borainak egyedi karakterénél fogva kiemelkedik közülük. A nemzetközi márkaépítéssel párhuzamosan ugyanakkor az is alapvető fontosságú, hogy a belföldi fogyasztók is tisztában legyenek azzal, hogy milyen forradalmi változások zajlottak le Tokajban az utóbbi két évtizedben – közölték a szervezők az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a 2015-ben először meghirdetett Tokaj Grand programsorozat célja, hogy a fogyasztók széles körének figyelmét hívja fel a borvidéken mára központi szerepkörbe kerülő száraz tokaji borokra, a mostanra kikristályosodó, magas színvonalú aszústílusra és a gyümölcsös zamatokat magas fokon tükröző, késői szüretelésű tételekre.
Az országszerte zajló tematikus borkóstolók, borvacsorák mellett a programsorozat központi eseménye a Nagy Tokaji Kóstoló lesz. Az eseményen hetven tokaji pincészet mutatja be aktuális kínálatának legizgalmasabb darabjait. Ezen túl a látogatók megismerkedhetnek a borvidék éttermeinek, szállodáinak kínálatával, és önálló standon mutatkozik be több helyi borászati szervezet és a borvidéken zajló rendezvény is.
A belépőjegy egy Béres 5 Puttonyos Tokaji Aszú bor és a sétálótérben további több mint kétszáz tétel kóstolását tartalmazza.
A Tokaj Grandot szervező Winelovers közölte: a csoport prémium boros rendezvényei között kiemelt szerepet szán a Nagy Tokaji Kóstolónak, ezért több újítást is alkalmaz. Nemzetközi mintára kialakítják például az Aszú termet, amely önálló, csendes kóstolást tesz lehetővé. A tokaji portfólió csúcsán álló aszúk közül egy önálló asztalnál kényelmesen helyet foglalva válogathat a borkedvelő, a tételeket pedig egy sommelier szolgálja fel számára, térítés ellenében.
A Nagy Tokaji Kóstoló során különtermekben nyolc, Tokaj világát elemző mesterkurzus várja az érdeklődőket. A széles témakínálatot felölelő programok segítségével a látogatók egészen 1993-ig tekinthetnek vissza a Disznókő 5 puttonyos tokaji aszúinak segítségével, megismerhetik a tokaji száraz borok nemzetközi vetélytársait, csemegézhetnek a Mádi Kör legizgalmasabb boraiból, képbe kerülhetnek Tokaj főbb termőterületeivel egy Szepsy István által vezetett ültetett kóstoló segítségével, egy világszerte ismert borszakértő kommentárjaival tekinthetik át a Tokaj Kereskedőház aktuális kínálatát, valamint tematikus borsorok segítségével megidézik számukra a borvidék három fontos rendezvénye, a Bor, mámor... Bénye, a Tokaj Ősz és a Mindszent Havi Mulatság hangulatát.
A rendezvény részletes programja a http://tokajgrand.hu honlapon található meg.