Mielőbb el kell fogadni a svájci frankban felvett hitelekre vonatkozó törvényt
Hétfőn kezdte tevékenységét a parlament, így február 2-án sor került az RMDSZ képviselőházi frakciójának első ülésére is.
Hétfőn kezdte tevékenységét a parlament, így február 2-án sor került az RMDSZ képviselőházi frakciójának első ülésére is, ahol a szövetség törvényhozói megtárgyalták a téli időszak fontosabb politikai eseményeit, valamint álláspontot alakítottak ki több fontos kérdésben. A képviselők egybehangzó véleménye az volt, hogy a parlamenti munka egyik sürgős feladata a devizahitelek körül kialakult helyzet tisztázása.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt az első politikai alakulat, amely a képviselőházba benyújtott törvénytervezetében már 2013 novemberében egy jól kidolgozott stratégia mentén megoldást javasolt a svájci frankban felvett kölcsönök körül kialakult problémás helyzetre. A szövetség továbbra is azt az elvet követi, amely alapján megfogalmazta törvényjavaslatát is: az árfolyam nagyarányú ingadozására egy olyan megoldást kell alkalmazni, amely az emberek nehézségeit oldja meg, és valamilyen formában az ügyfeleket kompenzálja. Az RMDSZ frakciója úgy véli, hogy az árfolyam-ingadozás során kapott összeg egy részét a banknak is fel kell vállalnia, ez nem terhelheti kizárólag az ügyfelet. Az államnak kötelessége szabályoznia ezt a helyzetet” – fogalmazta meg a szövetség álláspontját Cseke Attila Bihar megyei parlamenti képviselő a frakcióülést követően. Cseke hangsúlyozta: a parlamentben iktatott RMDSZ-es jogszabály-kezdeményezés az Európai Unió direktívájára alapoz, és méltányos keretek között gondoskodik arról, hogy az árfolyam ingadozásából származó anyagi teher megosztott legyen.