2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sikeres volt a harmadik DeepDive

Harmadszor szervezte meg az Érted Egyesület a DeepDive  tudományos, kulturális innovatív minifesztivált a marosvásárhelyi Studium Hubban, szeptember 28-án. Az eseményen a résztvevőknek esélyük sem volt unatkozni, hiszen a szervezők 9 előadással, 4 workshoppal, egy ebéddel, valamint egy fergeteges zárókoncerttel várták őket. 

A harmadik DeepDive-on előadást tartott Csipes Tamara olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó, Kiss László Széchényi-díjas fizikus-csillagász, az MTA rendes tagja, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) első vezérigazgatója, Magyarország közlekedésért felelős volt államtitkára, Király Kinga Júlia, marosvásárhelyi születésű prózaíró és műfordító, dr. Vass Levente egészségügyi szakpolitikus, az Egészségügyi Minisztérium volt államtitkára, Széll Levente, az Agrosel vezérigazgatója, Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, környezetvédelmi szakértő, a CEU professzora, Czirjék Katalin és Dobre Nóra női vállalkozók, dr. Schwab Richárd mikrobiom-szakértő, a Bioteam és az Oncompass Medicine alapítója, valamint Bibók Bea szexuálpszichológus, az Ellopott gyermekkor és Ellopott felnőttkor című könyvek szerzője. A Népújság minden előadóval készített interjút, amelyeket hamarosan olvashatnak lapunkban.

Az előadások mellett workshopokkal is készültek a szervezők. Volt kompozit fotográfia, cianotípia-, zero waste és szövegírás-workshop is. Az eseményt a FUNKorporation koncertje zárta.

A harmadik DeepDive után Boga Balázs, a rendezvény főszervezője lapunknak úgy nyilatkozott, hogy eddig ez volt a legsikeresebb minifesztiváljuk, amelyen mintegy 200-210 résztvevő fordult meg. Ugyanakkor az újítások sorába tartozott a tematikus ebéd, amely Király Kinga Júlia zsidó gasztronómiáról szóló előadását követte, és ennek megfelelően a terítéken is erdélyi zsidó ínyencségek voltak. 

– Az ebéd miatt a résztvevők nem mentek el délben, így egész nap ott tudtuk tartani őket az eseményen – mondta Boga Balázs, aki külön kiemelte, hogy a másik újdonság, hogy a 40 perces előadások után lehetőségük volt a résztvevőknek félrevonulva beszélgetni az előadókkal. Sokkal bátrabban teszik fel az emberek a kérdéseiket abban az esetben, hogyha egy zártabb környezetben vannak, és nem egy egész terem előtt kell megszólaljanak, magyarázta Boga Balázs azt, hogy miért is gondoltak erre a formára. A résztvevők pedig kimondottan értékelték ezt a kezdeményezést, a rendelkezésre álló idő alatt szó szerint sorban álltak, hogy választ kapjanak a kérdéseikre. A jövőre nézve ki kell találjunk arra is egy megoldást, hogy ha túl sok a kérdés, akkor a következő előadás alatt is tudják azokat feltenni az előadóknak, húzta alá a főszervező.


Illusztráció
Fotó: Metz Balázs


– Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a DeepDive szervezői csapata teljesen önkéntes alapon szervezi évről évre az eseményt, amikor van egy szabad délutánjuk, akkor közösen összeülnek, ötletelnek, hogy kiket lenne érdemes meghívni, hogyan lehetne minél jobban megszervezni az eseményt. Kijelenthető, hogy ez az idén is sikerült, sőt talán nem túlzás azt állítani, hogy az eddigi legjobb meghívottakat tudtuk elhozni Marosvásárhelyre! Ezzel együtt is van további fejlődési lehetőség, az egyik nem titkolt célunk, hogy megszólítsuk a román közösséget is, akár román nyelvű előadások, akár különféle programok által, emelte ki a főszervező. Arra is rámutatott, hogy az esemény egyik nagy erőssége a helyszín, a Studium Hub, amihez a továbbiakban is ragaszkodnának, egészen addig, ameddig nem ütköznek fizikai korlátokba, azaz annyi résztvevő nem lesz, amennyi már nem fér be.

– Ha őszinték akarunk lenni, erre van esély, hiszen idén mindössze egy hét alatt fogytak el a jegyek! A DeepDive szervezése kapcsán az is egy fontos szempont, hogy kialakuljon egy közösség, hiszen vannak olyan résztvevők, akik évről évre visszajárnak, ezzel együtt értelemszerűen folyamatosan bővül is az érdeklődők tábora, magyarázta a főszervező, hozzátéve, hogy ők az organikus növekedésben hisznek!

Az idei DeepDive-on a workshopok sorát egy, a kompozit fotográfiáról szóló program nyitotta. A kompozit fotográfia azt jelenti, hogy egymás mellé helyeznek több képet és azok közösen alkotnak egy nagy egészet. A résztvevők először szakmai, elméleti téren bővítették tudásukat. Ezt követően elmentek fényképeket készíteni, amelyeket kinyomtattak, kivágták őket, majd a részleteket összeragasztották, és így született meg a teljesen új egész. A kompozit fotográfiában benne van az alkotói szabadság is, mindenki úgy helyezi el a részleteket, ahogy szeretné, azzal a szimbolikával, amivel szeretné, és ennek a munkának az eredménye egy teljesen új egész, fogalmazott Szövérffi Adrienn fotográfus, aki azt is hozzátette, hogy a digitalizáció nagyon sokat segít a kompozit fotográfia terjedésében, hiszen ennek köszönhetően megnyílt a végtelen lehetőségek tárháza, elég csak az okostelefonok képgalériájára gondolni.

A második workshop szintén a képalkotásról szólt, igaz, egy teljesen más módszerrel, a cianotípiával, ami egy archaikus fotográfiai eljárás, amellyel növényi lenyomatokat lehet készíteni. Ezek a képek kék árnyalatúak, főleg papírra készülnek, az előhíváshoz napfény kell, majd az így készült képet vízzel kell lemosni. A DeepDive-on szárított növényekkel dolgoztak, ezeknek a lenyomatait készítették el. Két vegyszerre van szükség a cianotípiához: vörösvérlúgsóra és ferri-ammónium-citrátra, mondta Újvári Dorottya művészettörténész, aki azt is kiemelte lapunknak, hogy rengeteg recept, oktatóvideó megtalálható az interneten, amelyek révén otthon is meg lehet tanulni a folyamatokat.

A szervezők a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektettek, ez pedig nemcsak a kihelyezett szelektív szemetes kukák tekintetében köszönt vissza, hanem abban is, hogy egy zero waste workshopot is szerveztek, ahol Fóris Réka környezetvédelmi aktivista beszélt arról, hogy hogyan tudjuk csökkenteni az általunk termelt hulladékot, illetve arról is említést tett, hogy a szelektív gyűjtés nem elégséges, hiszen ezzel együtt is rengeteg szemetet lehet termelni! Az egyik járható út a komposztálás lehet, amivel a hulladék egyharmadát lehetne eltüntetni. Azonban az emberek általában csak kis lépéseket hajlandók megtenni, mondta Fóris Réka, és azt is kiemelte, hogy szükség lenne jogszabályi módosításokra is. 

Utóbbi kapcsán hozzáfűzte, hogy az üzletekben például, ha joghurtot szeretne vásárolni, és viszi magával az ő saját tárolóját, amit erre a célra használ, akkor különböző oknál fogva az elárusító nem hajlandó neki abba tenni. Néhány ilyen eset után az emberek feladhatják a próbálkozást, mert azt tapasztalják, hogy hiába akarnak azért tenni, hogy csökkenjen az általuk termelt hulladék mértéke, folyamatosan akadályokba ütköznek, ezért is lenne szükség módosításra, emelte ki a környezetvédelmi aktivista.

A workshopok sorát egy szövegírást tanító esemény zárta, ahol a Látó munkatársai oktatták a résztvevőket, hogy hogyan is kell jó szöveget írni. A DeepDive záróbuliján a FUNKorporation teremtett jó hangulatot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató