Megtartó erők – családi biztonság, hűség, belső önazonosság

• 2026-07-08 14:00:00

• Kiss Zsuzsánna

Betegség, orvosok, orvoslás a magyar irodalomban (85.)

A végletes politikai és vallási megosztottság kereszttüzében 

A mohácsi vész után, amikor az egyéni és az országos létbizonytalanság, a tettlegesség és a hírek (információk) szintjén zajló háborúzás, a válság és a veszély állandósult, megtartó erőt csak a családi biztonság, a hűség és „minden körülményben” talán a belső önazonosság nyújthatott. Az „ember lenni mindég, minden körülményben” Arany János Domokos napra című versének (1851. aug. 4.) híres sora igazán illik a XVI. század magyar túlélőire, akik a temetővé, átjáróházzá és senkiföldjévé pusztult, addig erős és nem jelentéktelen országban megmaradtak, sőt mi több, a végletes politikai (és ráadásul már vallási) megosztottság kereszttüzében élni próbáltak. Szkhárosi Horvát András Az kétféle hitről című (nemrég már tárgyalt) versében a megosztásról így szólt 1554-ben:

„Sokfelé eloszla ez világnak gondja,

Ki némettel tartja, ki törökkel tartja…” (Szkhárosi Horvát András: Az kétféle hitről)

Családi élet, családeszmény 

Milyen családi életet éltek tehát, s milyen családeszmény szerint a különféle hadak „felvonulási területén” (Nemeskürty István: Önfia vágta sebét, Budapest 2014, 116–117.)? A családi élet szentsége, a hitvesi önfeláldozás és az önmegtagadó szerelem állt Boccaccio Dekameronjában (= Tíz nap, 1350 körül) az utolsó (a századik) novella középpontjában. Walter és Griseldis híres szép története Petrarca latin fordítása révén került Istvánfi Pál (Kisasszonyfa, év ismeretlen – Németi, 1553. április 9.) elé, aki a latin prózai elbeszélésből megírta az első magyar verses széphistóriát. 1539-re kész is volt a Historia regis Volter; latin címét első, 1574-es debreceni, majd második, 1580-as kolozsvári kiadása során elhullatta, s maradt ismeretes, mint Volter és Grizeldis széphistóriája.

Istvánfi Pál Pécsen, majd Páduában (1519–1528) tanult. A mohácsi csata idején Itáliában volt. Amint hazatért, előbb Szapolyai János király híve lett. Szapolyai János halála (1540. július 22.) után Ferdinánd mellé állt. 1532-ben török fogságba került, csak váltságdíj ellenében szabadult. A Baranya megyei alispán és a történetíró Istvánffy Miklós atyja volt. Istvánfi Pál Volter és Grizeldise a családi élet szilárdságát – és a korabeli magyar viszonyok közepette a túlélés lehetőségét is – az asszonyi önfeláldozó szeretet, kitartás és türelem függvényében ábrázolja. Míg az olasz városállamok dinamikusabb társadalmában, polgáriasult szerzőként Boccaccio művében távolságtartó irónia érződik a női alávetettség példázatával szemben, Istvánfi forrását, Petrarca elitistább, moralizáló és egyben teológiai- filozófiai szempontú hozzáállását követte. Petrarca Boccaccio jó barátja volt, ugyanakkor maga volt a korabeli Európa első babérkoszorús költőfejedelme; a női áldozatvállalás példázatát a keresztény magatartás allegóriájaként mutatta fel. Petrarca kezében Volter, a férj maga Isten, Griseldis a tűrni tudó, alázatos emberi lélek megtestesítője. Istvánfi Pál nagy érdeme, hogy gördülékeny verses történetet alkotott, és a cselekményt részben – de nem következetesen – magyarította. Alkotását tulajdonképen Szapolyai János és Jagelló Izabella esküvőjére írta nászajándékul. „Hertelen”, sebtében szerzett művét maga énekelte el a királyi pár esküvőjén. Négyütemű tizenkettes soraiban a végletesen engedelmes feleség alakját magasztalta.

A kegyetlen próbatétel és következményei 

Volter olasz márki (Istvánfinál király) barátai (Istvánfinál a magyar országgyűlés tagjai) unszolására feleséget keres magának. Egy szegény pásztorlányt (Istvánfinál a hódoltsági falvakból egy jobbágylányt, kinek apja Jancula!) vesz feleségül, két gyermekük születik. Volter azonban valamiért… próbára akarja tenni feleségét. Arra kényszeríti Grizeldist, hogy előbb egyik, majd másik, dajkától éppen elválasztott csecsemőjét adja át embereinek, hogy azok megöljék a gyermekeket! Grizeldis alázatosan engedelmeskedik. Volternek ennyi nem elég – mint ahogyan Isten sem szűnik meg Jóbot tovább és tovább sújtani, feleségét visszakergeti a szegény apai házba, később pedig visszahívatja kastélyába, hogy a maga új házasságához cselédként asszisztáljon. Grizeldis mindezt megteszi. Végül a férj elővezeti két eltüntetett, ám közben – máshol – szépen felcseperedett gyermeküket, a leányukat mint az új arát vezeti elő. Amikor látja, hogy Grizeldis rezzenéstelen arccal hajlandó ezt a szörnyű békát, a fájdalmat is szó nélkül lenyelni, Volter abbahagyja „trükközéseit”, és bevallja, hogy mindent csak azért csinált, hogy drága feleségét próbára tegye…

Amikor kislányát készül elragadni Volter, a magyar Grizeldis anyai keserűsége ellenére beletörődik férje akaratába, csak keresztet rajzol ujjával kicsinyének homlokára, és így szól (a betűhív közlésben a sorok végét mi jelöljük, K.Zs.):

„Tyed az kis leiani enis tied vagiok, / mind ketten vrunknak tegedet mi vallunk, / ki mind marhaiaual [kincsével] szabad azt iol lattiuk, / […]

Valamit en neked kedued szerent latok, / mindenben az melle sziuem szerent allok, / egiebet nalladnal senkit nem kiuanok, / egiebtűl meg valnom semitűl nen szanok.”

Volter pedig, a vers szerint fájó szívvel ugyan, de végrehajtja szörnyű tervét. Grizeldis a végsőkig ép elmével és testtel bírja a megaláztatást, majd a történet boldog véget ér… Mai értelmezésben persze igazán felmerül, hogy a szélsőségesen narcisztikus férj bántalmazó kapcsolatban tartja alacsony származása miatt is agyonalázott feleségét, vagyis hogy a férj nem egészséges, és az asszonyi szenvedés mértéktelen súlya összeroppantaná a sziklakemény erkölcsöt is, megállítaná a szívet, stb… A mesék nyers valóságát idéző széphistória azonban allegorikus keresztény hitvallás is volt. Grizeldis úgy viselkedik Volterrel, mintha férje maga Isten és az isteni gondviselés volna. Amikor gyermekeitől, a biztonságtól és a szeretettől, majd ruháitól is megfosztva meztelenül, de egyetlen könny hullatása nélkül békességes tűréssel távozni készül a jó feleség, a férj szemét ellepi a könny, és egy inget ad drága feleségére. A csattanós história, korai irodalmunk egy gyöngyszeme méltán népszerű lett a vésszel terhelt, háromfelé szakadt országban.

Külön érdekessége a magyar Volter és Grizeldis korai utóéletének, hogy Szapolyai János házassága nem követte Istvánfy Pál versének ajánlott „üzenetét”. János király és Jagelló Izabella között nagy volt a korkülönbség, házasságuk mindössze másfél évet tartott, de szerencsére volt gyümölcse, a kis János Zsigmond. A megözvegyült Izabella királyné pedig a török és német veszedelem közepette, az ország „megmentéséért” okosan cselekvő Fráter György „sakklépései” takarásában, bátran, keményen és önállóan próbált harcolni önmaga és kisfia jogaiért. Boccaccio a pestis elől menekülő firenzei nemesúrfik és úrleányok szórakoztatására írta Dekameronját, Petrarca újabb költői babérkoszorúra vágyva fordította az elitek neo-latinjára barátja veretes olasz munkáját – Istvánfi Pál pedig a mohácsi vész árnyékában a túlélés zálogaként mutatta fel az asszonyi hűség keserves, de célravezető példázatát, s egyben megteremtette a magyar széphistóriát.

Ideális házasságok 

Voltak a XVI. századi erőst gyengélkedő magyar hazában a valóságban is gyönyörűszép, ideálisnak mondható házasságok is. Ilyen volt nádasdi és fogarasföldi báró Nádasdy Tamás (1498–1562. június 2.), későbbi horvátországi bán, országbíró, főhadvezér, végül nádor és Kanizsai Orsolya (1521–1571) regénybeillő kapcsolata, melyről fennmaradt levelezésük sok csodálatos dolgot elbeszél. A mohácsi csatatér elesettjeinek hősies eltemettető nagyasszonya, a kétszeresen megözvegyült nádor-feleség, Kanizsai Dorottya adta hozzá tizennégy éves megárvult unokahúgát a harmincas éveiben járó Nádasdy Tamáshoz, aki akkor még elég szegény – diplomáciában használt titoknok és éppen csak Vas megye főispánja. A felemelkedést ez a házasság hozza meg, s lesz egyből Sárvár, Kanizsa és Csepreg ura. 1534 végén vagy 1535 elején esküdtek meg Hódmezővásárhelyen. A művelt főúr (sokszor távol lévén) egy ideig még nem élt együtt kamaszlány-arájával. Férj és feleség levelezés útján ismerte meg egymást, s közben igaz szerelem bontakozott ki közöttük. Férje kedvéért Orsolya is megtanult írni, de olykor tollba mondta leveleit, mert úgy gyorsabban ment, ura persze biztatta, hogy közvetítő nélkül küldje hozzá szerető szavait. Minden levelüket áthatja egymás tisztelete és féltése, az egymás egészsége iránti gyöngéd aggódás, és a mindenkori vágy, hogy minél hamarabb találkozzanak. Amikor a távollévő elfoglalt férj süteményeket, gyümölcsöket és húsféléket kap a levelek mellett ifjú hitvesétől, ezeket büszkén osztja meg „püspök és paraszt urakkal”, Orsika egészségére koccintva pohárt, ő meg, „Apókád”, a legjobb külföldi ruhaanyagokat vásárolja „tekéntetes, nagyságos, tisztelendő és szerelmes leányókámnak”. Leveleik a mába, hozzánk sugárzó közvetlensége és szeretete felér egy-egy költészeti drágagyönggyel! Nemcsak Orsikának, de mindkettőjüknek, míg új ruháik el nem készülnek, „rongyokban” kell járniuk, a fiatalasszonyt sokáig el nem hagyja a nátha, de megnyugtatja férjét, hogy ez nála csak szokás… „Édes uram, küldjön bort”, „jűjjön haza Kegyelmed” – írogatja az otthoni (sok ember irányításával járó) kastély és gazdálkodás gondjait is derekasan „cepelő” feleség. Hiszen Sárvár magát a hiányzó királyi udvart pótolta: iskolája, nyomdája volt…

Amikor 1542-ben pestis pusztított a környéken, Orsolya levelében óvta-féltette a bajtól távollévő urát, és nagy féltéssel számolt be Kegyes nevű cselédleánya betegségéről: „az Kegyesen költ az kelevény […] igaz ugyan fázással betegedett meg, mint igaz én magam, de ezt nem mondja az doktor, hogy nem az volna, honnem az volna; igen biztat, hogy meggyóulna, de csak Isten tudja.” (Asztalos Bernadett: Gyermeknevelés Nádasdy Tamás udvarában. Jezsuita kiadó, 2020/3, 167. https://jezsuitakiado.hu/wp-content/uploads/2020/03/08_asztalos_bernadett_et_2013-2.pdf)

A cseléd túléli a pestist, Nádasdyné pedig úgy beletanul a mindenre és mindenkire gondot viselésbe, hogy Kegyesnek, aki később egyszem fiuk három dajkája közül lesz az egyik, külföldről hozat szappant ajándékba! De térjünk vissza még egy kicsit a varázslatos levelekhez.

„Édes szerelmem, a török megint jön”, „Édes szerelmem, ma a császárnak, holnap a töröknek kell hazudnom”, „Édes szerelmem, a szívem eped érted” – válaszolgatja a nem egyszer komoly életveszélybe (letartóztatásba, német vád alá, török kézbe, a velencei „félvér”, Gritti csapdáiba, stb.) kerülő, ám mindenkor megszabaduló, s mindenkor a megegyezést és közjót cselekvő, óvatosan lázadó nádor… A házaspár olykor csak azért is ír egymásnak, hogy a levélhordót nehogy üres kézzel eresszék el, s hogy elmondják, mennyire várják már a személyes találkozást. Amint megszületik Ferkó fiuk (Nádasdy Ferenc, a későbbi törökverő Fekete Bég, a sokoldalú reneszánsz főúr), az édesapa gyöngéden, de komolyan figyelmezteti aggódó Orsikáját, hogy ne féltse (egy évet betöltött!) fiukat a katonás neveléssel járó testi megpróbáltatásoktól. A gyermek szemének edzéséről ezt írja: „Ferkót lassan lassan az verőfény nézésre kell szoktatnyi, mert félő, hogy lágy szeme ne legyen, mert, ha Isten élteti, az kopja hegyire kell többet nézni, hogy nem sem apjára, sem anyjára, ahhoz pedig nem jó az lágy szem.”   (Papp Gábor: Házastársi örök szerelem, Korunk 2016/12, 4–10.; https://kepmas.hu/hu/level-romantikaja-nadasdy-tamas-es-kanizsai-orsolya-tavszerelme)

Ferkó nevelésére különösen figyeltek minden történelmi-politikai viharzás közepette is a belső és közösségi harmóniában élő szülők. A nádor sokféle ajándékot küldött kisfiának, és egyúttal arra kérte feleségét, hogy mindig dugjon el néhányat a küldeményei közül. Ennek az volt az értelme, hogy a nádor felesége gyermeknevelési tanácsát nagyon is megszívlelte. Ezért „fundálta ki”, hogy amikor hirtelen végre hazatér, Orsika mindig tudjon a kezébe nyomni egyet-egyet a rejtőző ajándékok közül, s így Ferkó minden alkalommal ajándékot kaphasson elfoglalt atyjától… Elgondolni is gyógyító hatású: micsoda ész, erő, szív és egyetértés kellett ahhoz, hogy a mindig újra és újra felégetett-lerombolt országban a harmónia ilyen szigetei virulhassanak!

***

A közelgő kvízjátékra való felkészülés ügyében: kérjük szépen, nézzék át 2022 szeptemberétől a Harmóniában kéthetente megjelent „gyógyító irodalmi” cikkeket! Nagyobb hangsúllyal a XIX–XX. századi irodalomra, de nem hagyjuk ki Mikest vagy a most pótlólag közölt írókat sem. A kvízben idézet vagy körülírás-leírás lesz valamely konkrét mű orvosilag is elemzett részéből. Kérdezhetjük pl.: Milyen gyulladásban halt meg Csokonai? Négy válaszból egyet, a helyeset kell majd aláhúzni. Vagy: Milyen fémhez hasonlítja a Farkascseresznye c. regényben Valér testvér Paracelsus alapján a betegséget, és milyenhez az egészséget? Itt is négy válaszpárból egy-egy lesz helyes. Vagy. Ki volt az az erdélyi főúri asszony, aki amint Bod Péter verse tanúsítja, „hályogot a’ szemről könnyen eloszlatta”? Más lehetséges kérdések: Melyik regényünknek volt eredetileg Muzulmán a munkacíme, és mit jelentett e szó a regény egy bizonyos történelmi valóságot tükröző világában? Milyen betegségek és milyen veszteség voltak Soó Péter bánatának az okai Székely János azonos (Soó Péter bánata) című kisregényében? Melyik regényben láthatjuk a katonaiskola  folyosóján a dr Tulp anatómiája című festményt? Melyik orvos regényírónk írta a következőt: „Nincs pálya, amely az erkölcs ormaira észrevétlenebb szerpentint kínálna, mint az orvosi. […] Az életszínvonalnál fontosabb az erkölcsi színvonal. A jövedelemnek az a rendeltetése, hogy az orvos erkölcsi szabadságát biztosítsa, a nélkülözéstől megóvja; a pénz azért kell a gyógyítónak, hogy ne kelljen pénzért gyógyítania.” Mely próza- és drámaíróink írtak az abortusz káros voltáról? Legalább 3 név. Ki írta, melyik versében: „Vérköreid, miként a rózsabokrok, / reszketnek szüntelen. / Viszik az örök áramot, hogy / orcádon nyíljon ki a szerelem / s méhednek áldott gyümölcse legyen.”

Jó készülődést kíván K. Zs.