Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-06-21 16:16:35
Megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást – közölte pénteken Luxembourgban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságírókkal, az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) döntését ismertetve. Az Európai Bizottság május végén javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és Szlovénia esetében pedig hosszabbítsák meg azt a határidőt, amelyen belül Brüsszel elvárja az államháztartási hiánynak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá csökkentését. A miniszterek pénteki döntésével formai értelemben is pont került az ügyre, és a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése haladéktalanul – az EU hivatalos lapjában való megjelenéssel egy időben – hatályba lép.