MAGÓ RÓBERT-ISTVÁN
Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk?
Könyörögni, szenvedni kell azért, hogy boldogok legyünk?
Nem sokat kértem, csak hogy gyógyuljon meg,
s élje azt át velünk, mit ő már nem élhet meg.
Gyönyörű szemében a fény még csillogott,
még az utolsó napokban is csak mosolygott.
Mosolygott, mert hitt, mosolygott, mert élt,
semmi mást nem akart ő, csak élni még.
Küzdött, még tudott, még volt ereje,
de a végzet őt is utolérte.
Hosszú útra ment február 10-én húsz éve, 28 évesen
MAGÓ RÓBERT-ISTVÁN.
A csillagok vezetik őt,
vezetik útján, amíg csak álmodik.
Álmodjon egy öregkort, mely csodás és szép,
álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él.
Súgják meg a csillagok üzenetünk, hogy szeretünk,
mondják meg azt neki, hogy sohasem feledünk.
Emlékét fájó szívvel őrzi bánatos édesanyja, édesapja, két öccse, leánytestvére és családjuk.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
Nyugodj békében, ROBIKÁNK! (18690-I)
