2024. october 1., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Október közepén üzembe helyezték az első, mindenki számára elérhető, közterületen lévő defibrillátort Budapesten.

Fotó: MTI


Október közepén üzembe helyezték az első, mindenki számára elérhető, közterületen lévő defibrillátort Budapesten.

Az első készüléket a város egyik legforgalmasabb pontján, az Erzsébet téren helyezték el, a tesztüzem az év végéig tart.

A több szervezet összefogásával megvalósuló kezdeményezés célja, hogy minél több közterületen legyen bárki számára elérhető defibrillátor. Utcákon, tereken, strandokon, kikötőkben, állomásokon, forgalmas közterületeken kerülnek fel speciális oszlopokra ezek a készülékek. A magyar lakosság kevesebb mint öt százaléka tud vagy mer életet menteni. A most elindított közterületi életmentő program alapvető célja, hogy a defibrillátor fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen használatával megsokszorozható az újraélesztés sikeressége. Magyarországon naponta hetven ember veszíti életét hirtelen szívhalál következtében.

Miből lesz a takonybogár (?) 6 órával korábban

Apanyelv a konyhában 6 órával korábban

Helikon-lapszemle 6 órával korábban

Lovas napok a Bekecsen 6 órával korábban

Hírek, rendezvények 6 órával korábban

Letartóztatták kerítésért 6 órával korábban

Örmény kulturális napok 6 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 3 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 3 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 3 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 2 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató