A közösségteremtés példája

Szombaton kora délután vidám tömeg zavarta meg Marosszentgyörgy központjának nyugalmát. Az iskola bejáratánál gyülekezőket élő népzene fogadta. Tévedés ne essék, nem újoncokat toboroztak, hanem, furcsamód, temetésre hívták össze a falu népét, hogy elkísérjék utolsó útjára Ferkót, ezzel jelezve, hogy nemsokára vége a télnek, megkezdődik a mezőgazdasági munka, eljön a dologidő. 

Ilyenkor, „fársángkor”, semmi sem furcsa, sőt, az az igazi, ha egy kicsit felborul a 

„világrend”. A téli ünnepkört lezáró esemény hajdanán az utolsó alkalmat kínálta arra, hogy a fonókra szűkített társasági életet élő falusiak együtt mulatozzanak, játsszanak, örüljenek az életnek. A játékos menetben meglazulnak a szabályok, a társadalmi kötelékek, s lehet viccelődni, csúfolódni az elöljáróval, a falubíróval, a falu tulajdonképpen saját maga elé állít ilyenkor torz tükröt. 

A farsangi játékok az évszázadok során Marosszéken tájegységenként más-más formát öltöttek, de a vezérfonaluk ugyanaz. A menetet alkotó szereplők a régmúlt időkig visszanyúló szimbólumok. Ezért nem csoda, hogy a farsangolás túlélt minden korszakot, megőrizték a hagyományt. 1989 után, ahol volt, aki felvállalja a szokások felelevenítését, a 

„játékmesterséget”, ma is működik a közösséget megőrző, megerősítő rítus. Az meg különösen dicséretes, hogy ahol még az emlékezetből sem tudták előcsalni a helyi farsangtemetési szokást, került egy lelkes csapat, amely hagyományt teremtett. Ilyen az urbanizált nagyközség, Marosszentgyörgy, ahol a katolikus egyház – Baricz Lajos plébános közösségteremtő kezdeményezéseinek köszönhetően – s az egyházközség keretében működő Kolping Család is felvállalta, hogy meghonosítja a községben a farsangot. Az is jó, ha elemeit más tájegység népszokásaiból merítik. 

Marosszentgyörgyön először három évvel ezelőtt próbálkoztak, hogy a kosaras farsangi bált kiegészítsék, bábégetéssel tegyék látványosabbá. Aztán a farsangi játékokat záró mozzanat népszerűsége ösztönözte az ötletgazdákat, hogy egy év múlva a temetési menetet is összeállítsák. Mindez annak is betudható, hogy a rendezvényt felkarolta az önkormányzat is, és az élére egy jó humorú, „hivatásos vőfély”, Szántó Árpád állt mókamesterként. Ez volt tavaly, amikor az első, jól sikerült farsangtemetéssel elültették a magot. 

Az idén se lehetett másként. Örömmel tapasztaltuk, hogy a kisiskolásokból álló Kis Táltosokat (irányítók: Máthé Zsolt és Paniti Zsófia) is bevonták, akik az iskola előtt rövid néptánccal nyitották meg a processziót. Míg tavaly az igen „elegánsan” felöltöztetett Farsang Ferkót lovas szekérre „ravatalozták” fel, addig az idén csak szamár vontatta fásszekérke jutott neki, s rá is egy kicsit rongyosabb gúnyát adtak, jelezvén, hogy „jó irányba halad a gazdaságunk”. Az esemény pozitívuma, hogy sokan kijöttek a városból is, s szép számmal voltak jelen mind a román, mind a magyar média képviselői. A Népújság kiemelt támogatóként képviseltette magát a farsangon. 

Rövid imával kezdődött a felvonulás. 

A „pap”, aki nem volt más, mint Szántó Árpád, könyörgésében nemcsak arra kérte – románul és magyarul, ortodoxul és katolikusul – az Urat, hogy „űzze el a telet és őrizze meg az idén is vicces kedvünket”, hanem hogy támogassa a világi elöljárókhoz – köztük a jelen levő helyi polgármesterhez, Sófalvi Szabolcshoz is – intézett „fontos” kéréseket, például hogy bontsák el a községen áthaladó útsávokat elválasztó falat. Volt ajánlat is a megoldásra: „fessék át székely zászlóra, hátha elhordja a kormány Bukarestbe”. Ugyanakkor azt is ajánlották, hogy exportálhatnák Kínába, hogy folytassák belőle a kínai nagy falat. Sőt, a magyar kormánynak is felkínálták, hogy építsenek belőle a határon a migránsokat megállító falat. Aztán arra kérték a tömbházlakókat, hogy „ne etessék a kóbor kutyákat, mert azok meghíznak és elszaporodnak”. E témánál maradva arra kérték a polgármestert, hogy az utcák aszfaltozása mellett építsen sport- és/vagy fitnesztermet, külön utat a traktoristáknak, kerékpárosoknak, és tegye lehetővé egy parizergyár létesítését. A farsangolók a marosvásárhelyieknek is üzentek. A „pap” meghívta a városiakat, menjenek el „Sancta Georgiába”, hogy nézzék meg, milyen harmóniában élnek románok, magyarok és romák. Politikai követelésként fogalmazták meg: csatolja Marosvásárhelyt Marosszentgyörgyhöz Sófalvi Szabolcs polgármester, mert „a falu jobban fejlődik, mint a város, és ezért jobb a közhangulat, sőt a szaporulat is nagyobb, mint a megyeszékhelyen”. Majd feladták Farsang Ferkónak az utolsó kenetet, és a díszes menet elindult a főúton a város felé. A járdán haladókat rendőr vigyázta, így nem kellett attól tartani, hogy a választófal miatt újabb baleset lesz. Az úton autóval elhaladók közül többen dudálással, mosollyal, integetéssel üdvözölték a farsangolókat, s volt olyan is, aki a gépkocsi ablakából sűrűn kattintgatta mobiltelefonjának fényképfelvevőjét. 

Az első megálló „Indiában” volt, amint a forgalomjelző tábla nem hivatalos felirata is jelezte. A roma negyed bejáratánál Varga Gyula kétszemélyes zenekara garázsban rögtönzött „színpadon” cigányzenével fogadta a cifra sereget. A ritmusra Mónika és Melánia, a Vadrózsák néptáncegyüttes két oszlopos tagja népviseletben táncra perdült, s bekapcsolódott a „menyasszony és a vőlegény” is, akik – a farsang rendje és módja szerint –mindketten fiúk voltak. Igaz, rövid ideig ropták a táncot, mert a „hárpia” menyasszony a vőlegény egészségére való tekintettel betiltotta a megerőltető mozgást. Aztán a vőlegény emiatti szomorúságát alkohollal kevert nedűvel kúrálgatta. 

Amint a temetés elért a polgármesteri hivatalhoz, újabb rövid megálló következett. A nagy nyilvánosság előtt a vőlegény és a menyasszony örök hűséget esküdött egymásnak, s ígéretet tett arra, hogy „szaporítják majd nemzetünket”. A menyasszonytánc elmaradt ugyan, de egy másik utca végében a Kis Táltosok, újabb meglepetést szerezve, tánccal fogadták a gyászmenetet, akik aztán Vásárhely felé vették az irányt, de csak a határig jutottak el, hogy ne keltsenek pánikot a nagyvárosban. A temető utcájában levő kápolnától fordult vissza a menetoszlop. A Malom közön át az Egyesület, majd a Sportolók utcabeli tömbháznegyedbe is eljutottak, aztán az Akácos utcán át a Tófalvi úton – a Wesselényi utca sarkán „kényszerpihenőt” tartottak, ahol borral és fánkkal kínálták az ott lakók a megfáradt farsangolókat – értek végső úti céljukhoz, a kultúrotthonhoz. 

A művelődési ház mögötti téren búcsúztak el végleg és siratták el szokás szerint Farsang Ferkó-Ilyést. Aztán a szalmabábut tűzre vetették, közben tömjénnel füstölték ki a rossz szellemeket a jelenlevőkből. A „tisztítótűz” lángjánál tett fogadalmat a közösség nevében az „egyház képviselője”, hogy jövőben is szívesen látják a falu és a város apraját-nagyját a farsangtemetésre. Végül, egy gazdagabb év reményében, rápriccolta „megáldott” ásványvizesüvegének „szent” tartalmát a végtisztességet tevőkre, akik közül a nem várt meglepetés miatt sokan elszaladtak. Aki pedig maradt, azt a kultúrotthonba tessékelték, ahol következett a bál. A műsorban fellépett az idősebbekből álló Öregfenyők néptánccsoport (irányító: Molnár László) és a fiatalokat tömörítő Táltos néptáncegyüttes is. A mulatság kifáradásig tartott.