Közel-keleti békekonferencia lesz Párizsban
Megtartják a közel-keleti békekonferenciát június 3-án Párizsban, s azon John Kerry amerikai külügyminiszter is jelen lesz.
Megtartják a közel-keleti békekonferenciát június 3-án Párizsban, s azon John Kerry amerikai külügyminiszter is jelen lesz – jelentette ki kedden Manuel Valls francia miniszterelnök. A párizsi békekonferencián a tervek szerint mintegy húsz állam képviselői vennének részt. A konfliktus érintettjei nélkül tervezett első megbeszélések célja az, hogy kiderítsék, miként lehetne újra tárgyalóasztalhoz ültetni az izraelieket és a palesztinokat. Párizs mások mellett az Egyesült Államokat, Oroszországot, az Európai Uniót, az ENSZ-t, Egyiptomot, Jordániát és Szaúd-Arábiát vonná be a tárgyalásokba. A francia kezdeményezés szerint egy későbbi, az év második felére tervezett találkozón már jelen lennének az izraeliek és a palesztinok képviselői is. Franciaország úgy véli, hogy a nagyhatalmak közreműködésével az év végéig sikerülhet a lehető legjobb feltételekkel újraindítani a 2014 tavaszán megszakadt közvetlen palesztin-izraeli tárgyalásokat.