2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kövér Lászlót látogatása elhalasztására kérték

  • 2012-06-04 16:48:40

László György, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke a Mediafax hírügynökségnek kijelentette, hogy Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke semmi esetre sem halasztja el romániai látogatását, és ő nem lát indokot arra, hogy Kövér elhalasszon egy látogatást, amely szerinte „szép gesztust jelent”.

László György, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke a Mediafax hírügynökségnek kijelentette, hogy Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke semmi esetre sem halasztja el romániai látogatását – ahogyan azt a bukaresti parlament két házelnöke levélben kérte tőle tegnap –, és ő nem lát indokot arra, hogy Kövér elhalasszon egy látogatást, amely szerinte „szép gesztust jelent”. „A látogatásra sor kerül, tekintve, hogy Kövér László az MPP tiszteletbeli elnöke. Kövér úr részéről ez nagyon szép gesztus, és a győri román közösség is örülne, ha Blaga úr meglátogatná őket. Semmi indokot nem látok arra, hogy Kövér László úr elhalassza látogatását. Semmi esetre sem halasztja el, a program elő van készítve, százszázalékos, hogy eljön” – mondta László György. Vasile Blaga és Roberta Anastase, a szenátus, illetve a képviselőház elnöke levelet írt Kövér László magyar parlamenti elnöknek, amelyben kifejtik, hogy „hasznos lenne”, ha elhalasztaná látogatását a választások utánra. A két házelnök felkéri a magyar parlament elnökét, hogy halassza el Romániába tervezett látogatását a június 10-ei helyhatósági választások utánra, mivel szerintük rendkívül fontos, hogy a választásokon való részvétel „mentes legyen mindenfajta beavatkozástól”.

Hogy vinné el a fekete mentő! 22 órával korábban

Erről jut eszembe 22 órával korábban

Rollernagyi 22 órával korábban

Közönségszolgálat 22 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 22 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 22 órával korábban

Hírek, rendezvények 22 órával korábban

4keréken 22 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató