Jung Ildikó Judit, a sokak által ismert marosvásárhelyi ügyvédnő nyugdíjba vonulását követően ecsetet fogott a kezébe, és azóta a természet szépségeinek a megörökítésén dolgozik. A számítógép mellé pedig azért ült le, hogy megírja a családjából örökölt, a valóságból ihletődött és mesélő fantáziája által átalakuló történeteket, amelyek az emlékezetében zsibongtak. Pontosabban valóságdarabokat illesszen össze kerek embermesékké, hogy szórakoztassa, de leginkább, hogy elgondolkoztassa olvasóit, akik egy-egy történetben a saját sorsukra ismerhetnek.
Erdélyi, jellegzetesen marosvásárhelyi családtörténetek elevenednek meg írásaiban, sikeres vagy csődbe ment életutak, amelyek végén mindenek ellenére fölsejlenek a boldogság morzsái is, kedvet adva az olvasónak, hogy belefogjon az újabb embermesékbe. Ahogy ahhoz is, hogy elhiggye a szerző biztatását, miszerint a saját életében is számíthat csipetnyi boldogságra akár egy csődbe ment házasság után, vagy könyvet írva álmodhat magának boldog gyermekkort, megszépített felnőttkort, ami azonban nem hozza el a felmentést a valóságban átélt szenvedések alól.
Jung Ildikó jobbára egyes szám első személyben ír, mintha az örömteli perceket folyton beárnyékoló keserűségek is mind-mind a szerzővel történtek volna. Fikció és valóság váltakozása alól kivételt képez a bevezető írás, amely valós családtörténeti esemény az esténként hegedülő nagyapával és a gyönyörű hangjával őt kísérő nagyanyával a békebeli régi szép családi házban, amelyen betelepített emberekkel durván átgyalogolt a huszadik század, eredeti lakóit mindjobban kiszorítva megszokott kényelmes élőhelyükről. A kötetből kiderül, hogy a régi házat, „gyermekkorának őrét” az unokának, vagyis a szerzőnek sikerült visszanyernie, és rendbetétele után visszaköltöznie gyermekkora boldog színhelyére. A villát azonban, ahol szüleivel élt, és ahonnan ki kellett költözniük, lebontották.
A könyv lapjain megelevenedik a gyakran változó világban élő város is egykori és mai lakóival, ahol a szélrózsa minden irányából érkező elődei a helyüket megtalálták, és ahol bevallása szerint még „a köveket” is szereti, bár amikor a honvággyal telt évek után sikerült végre hazatérnie, a város már nem az volt, mint gyermekkorában.
A saját festményeivel illusztrált könyv három részre tagolódik, a Sorstörténetek című fejezet után a szerző publicisztikai írásait tartalmazza, majd végül fiktív szereplőkkel a tárgyalóteremben elhangzott humoros történeteket idéz.
A város és én című kötetet Szucher Ervin, a vásárhely.ma honlap szerkesztője mutatta be nemrégiben egy jó hangulatú rendezvényen, ahol a számára legemlékezetesebb írásokból idézett. A festményekről Czirjék Lajos, a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének elnöke mondott bevezetőt, Baricz Lajos versének első látásra való tolmácsolására Kilyén Ilka színművésznő vállalkozott, a tőle megszokott színvonalon. A bemutatón jelen volt Christescu Adrian, Jung Ildikó fia, akinek a Lebăda Neagră (Fekete Hattyú) elnevezésű jászvásári könyvkiadója jelentette meg és a Cărturești könyvterjesztő hálózaton keresztül forgalmazza a kötetet, ahogy a saját regényeit, írásait is. Amint elmondta, édesanyja életében három nagyon fontos dolog volt: a történetek és a mesék, a szülővárosa iránti szeretet, valamint a család. Ebben mindenkinek volt egy saját meséje, amelyeket édesanyja őrzött meg és adott tovább.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
