Ismét az Európai Bizottsághoz fordultak az RMDSZ EP-képviselői a Mikó-ügyben
Levelet intézett Winkler Gyula és Sógor Csaba az Európai Bizottsághoz a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében született ítélettel kapcsolatban.
Levelet intézett Winkler Gyula és Sógor Csaba az Európai Bizottsághoz a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében született ítélettel kapcsolatban. A Frans Timmermans első alelnöknek – a minőségi jogalkotás, intézményközi kapcsolatok, jogállamiság és az Alapjogi Charta biztosának –, valamint Vera Jourová jogérvényesülés, fogyasztópolitika és nemek közötti esélyegyenlőség biztosának címzett levélben az RMDSZ EP-képviselői arra kérik az Európai Bizottságot, hogy találja meg azt az eszközt, amelynek révén jóvátehető a Romániában született ítélet.
A levélírók tolmácsolták a romániai magyar közösségnek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek és az Erdélyi Református Egyházkerületnek felháborodását és értetlenségét a romániai igazságszolgáltatás döntésével kapcsolatban. Megállapították: „az ítélet azt mutatja a romániai magyarság számára, hogy Romániában a magántulajdon nem szavatolt, és a megszerzett jogokat el lehet veszíteni, ugyanakkor megrendíti a polgároknak az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hitét, megkérdőjelezi a romániai jogállamiságot és a pártatlan eljáráshoz való jogot.”
A levél kitér a Székely Mikó Kollégium épületének hányattatott sorsára, utolsó mozzanatként a Ploie?ti-i táblabírósági 2014. november 26-án született ítéletére, amely ismét elvette az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerülettől és a román államnak ítélte, ugyanakkor öt éves próbaidővel három éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Románia Kormánya mellett működő visszaszolgáltatási bizottság három tagját, Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Climet.
A képviselők értékelése szerint a példátlan bírósági ítélet megszegte a jogállamiság elveit, a magántulajdonhoz való jogot, a vallási- és felekezeti szabadságot, a kisebbségi- és emberi jogokat. „A romániai magyar közösség egyik legfontosabb vívmánya a kommunizmus alatt jogtalanul elkobzott föld, erdő és ingatlantulajdonok visszajuttatása volt. A visszaszolgáltatás törvényi feltételeinek megteremtése nem volt könnyű feladat, de érdekvédelmi szervezetként az RMDSZ azért dolgozott, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a román állam visszajuttassa a volt tulajdonosokhoz az elkobozott javakat” – fogalmazott levelében Winkler Gyula és Sógor Csaba.