Harminchat éve…
2026-01-12 16:00:00
- Kuszálik Péter
…más gondjaink voltak. Az 1990-os év viharosan indult, s a márciusi ’barátsági nagygyűlés’ után hirtelen megnövekedett az erdélyi magyarok kivándorlási kedve. A legutóbbi saccolások szerint a kivándorolt lelkek száma a hétszázezret is meghaladta. 1990 őszén Papp-Kincses Emese (1943–2014) már Csíkszeredában élt, és neki jutott eszébe, hogy „Menni vagy maradni?” címmel pályázatot hirdessen meg (a Csíki Lapok hasábjain), hátha a közös gondolkozásnak sikerül valamilyen megvalósítható stratégiát produkálnia. Nem sikerült, de valami nyolcvan írástudó megírhatta a véleményét. Az én szövegem („A válasz megközelítése”) a többi pályamunka sorsában osztozott: lefűzték egy irattartóba, és betették az archívumba. Jó szövegek is voltak a beküldöttek között, ám az érdekelt személyeknek csupán a kicsiny hányada olvasta el azokat… Majd legyintettek, és elindultak szerencsét próbálni. Nekem csak addig terjedt a hatásköröm, hogy szép szavakkal és észszerű érvekkel ecseteljem a döntéseik várható következményeit, de arra nem volt fölhatalmazásom, hogy padlóhoz szögezzem a menni akarók kapcáját. Felnőtt ember volt mindahány, mindenki úgy döntött, ahogy jónak látta. Telt-múlt az idő, s néhány hete egy közel háromperces klip bukkant föl a ’digitális térben’, mi több, Kelemen Hunor aláírásával egy sms-t is kaptam: nézzem meg „a legerdélyibb karácsonyi történetet”. Megnéztem. Ez tulajdonképpen az ’Erdély hazavár’ program reklámja (az első csutak, amibe belebotlottam: a honlap címét ékezetek nélkül írják, s ’erdely ha zavar’-ként is olvasható; khm). A hazavárás gondolata igen nemes, vélhetően azért hirdették meg, mert a korábbi, ’maradjatok itthon’ program befuccsolt. (Malvin anyó százszor megmondta: megelőzni kell a bajt, az orvosolás nem mindig sikerül.) Sok sikert kívánok a szervezőknek, decemberre már értékelhető számadataik lesznek.
Nem vagyok/vagyunk érintve a ki- vagy visszatelepedés ügyében, ezért csak a klippel kapcsolatos véleményem közlöm. Szűkszavúság jellemzi, tehát nem Krasznahorkai írta a szövegét. A sztori röviden: a középkorú szülők útra készülnek, a két csemetéjüket (5–7 éves fiúk) is viszik. Az első helyszín egy kétszintes ház (belső lépcső látszik villanásnyi ideig), valahol Svájcban (az autó rendszámát Turgau kantonban adták ki). Az asszonyka kissé rendszertelen (kapkod; mosatlanul hagyja a kávéscsészét), ugyanakkor óvatos (az adventi koszorú azonos magasságú [!] gyertyáit gondosan elfújja), szentimentális (meghatottan teszi egy saját gyártmányú karácsonyi dobozkába a ’főszereplő’ kulcscsomót) és ügyesen csomagol (nem kell semmit körömmel föltépni). Utazás: rövidke drónfelvétel (autó halad át egy havas erdőn). Érkezés: székely kapu előtt áll meg a kocsi. Bent pakolászás, ajándékok oda-vissza, szerény vacsora: töltött káposzta, koccintás. A filmecske utolsó harmadára marad a lényeg: asszonyka bejelenti a meglepetést (a néző már tudja, mi van a dobozban, de a részletek csak most tisztázódnak). Nagyapó átveszi a dobozt, kinyitja: „Mi ez?” „Egy kulcs. Hazaköltözünk. Kétutcányira tőletek.” Hepiend, ölelkezés. Az ártatlan nézőnek ennyi is elég, mert az eszmei mondanivaló ragyogóan ki van domborítva. Engem más érdekel: miként sikerült a kétutcányira lévő ház kulcsát úgy Svájcba juttatni, hogy a szülők ne tudjanak a ház megvásárlásáról?
December 12–30. között 432 ezer látogatója volt a YouTube-on megjelent reklámnak, 159-en iratkoztak föl a konzultációra (informatív–adminisztrációs segítséget ígér az RMDSZ a hazatelepülni szándékozóknak), és 56 személy kommentálta az akciót. Néhány idézet. ▪ ’Septimius Severus’ lesz a program egyik kliense, aki már el is indult a tengerentúlról, de nehézségekbe ütközött. „Csak egy hete érkeztem Romániába, és jelenleg segítségre van szükségem, hogy megpróbáljak letelepedni itt. A célom, hogy vagy itt éljek, vagy Magyarországra költözzek, a foglalkoztatási helyzettől függően. Az egyetlen ember, akivel eddig találkoztam, a nagyapám falujából származó lelkész Maros megyében, amikor a temetőben voltam, és a dédnagyapám sírját tisztogattam. Szinte olyan volt, mintha Isten akarta volna, hogy találkozzam vele. Jelenleg Marosvásárhelyen élek. Két napja írtam alá egy lakásvásárlási szerződést. Segítségre van szükségem a nyelvtudással és olyan dolgokkal, mint a személyi igazolvány megszerzése stb. A torontói román konzulátus soha nem mondta, hogy ezt meg lehetett volna tenni, amíg még külföldön voltam. Nem akarnak ilyen segítséget nyújtani. Azt akarják, hogy egyetlen magyar se térjen vissza ősi otthonába ide, Erdélybe. Kár!” (Angolból fordított szöveg.) ▪ Más: „pinti3333”. „Egy üres, de mégis szépen csomagolt ígéret. Kérdezzétek meg azokat, akik itthon húzzák az igát, hogy mennyire vannak megbecsülve.” Khm, a Szövetség csak adminisztrációs segítséget ígért; igavonók megbecsüléséről nem volt szó. ▪ „Mi is így szerettük volna, de 34 év pereskedés után, amelyben édesapám az ő felmenői birtokát igényelte, és pert per után vesztett el, majd kovártélyban hunyt el, így külföldre kényszerültünk. A település eremdéesz színeiben pompázó »néptanácselnöke« volt a legvehemensebb ellenségünk.” (Írta: „nuescu”) ▪ „TheZsolttt”-tól csak néhány gondolatot veszek át. „Magyarországon is volt egy hasonló program, talán az volt a neve, hogy »Gyere haza, fiatal!«, és talán még pénzt is adtak annak, aki visszaköltözik Magyarországra. Pár hónapig ment talán a program, és leállították. (…) Több év külföld után, pár éve nekem is volt egy próbálkozásom, hogy visszatérjek Székelyföldre. De ugyanúgy, mint több másik fiatal ismerősömnek, ez nekem sem tartott sokáig. A fiatalok a kilátástalan helyzet miatt mennek el Székelyföldről, és ez az elmúlt években semmit sem változott. A tisztelt RMDSZ-es politikusok és a székelyföldi elöljárók gyakorlatilag semmit nem csináltak azért, hogy Székelyföld egy élhetőbb hely legyen, sőt…” (Akit érdekel, a YouTube-on megtalálja.)
