2024. october 1., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kockázatát

  • 2015-01-14 14:47:51

  • MTI

A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát.

A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát – derült ki egy ikerpárok bevonásával készített tanulmányból, amely azt mutatta, hogy az ikerpár zenélni tudó tagjánál egyharmaddal kisebb valószínűséggel jelentkezett időskori emlékezetvesztés.

A szakemberek szerint eddig kevés vizsgálat foglalkozott a szabadidős tevékenységként űzött muzsikálás demenciára gyakorolt hatásaival, egyebek között a résztvevők genetikai hátterének különbözőségéből adódó problémák miatt.

A kutatók ezúttal százötvenhét ikerpár bevonásával pontosabban fel tudták térképezni a zene és a demencia közötti kapcsolatot, mivel az egypetéjű ikreknek 100 százalékos, a kétpetéjűeknek átlagosan 50 százalékos a genetikai azonossága.

A részt vevő ikerpárok csupán egyik tagja küzdött időskori emlékezetvesztéssel, ami lehetővé tette a kutatók számára, hogy egyszerre tanulmányozzák a betegség kockázati tényezőit, illetve az egészséges fél révén a védelmi faktorokat.

Figyelembe véve a résztvevők nemét, iskolai végzettségét és fizikai aktivitását, a kutatók megállapították, hogy az idősebb felnőttkorban hangszeren játszó alanyoknál 36 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki demencia és a megismerő funkciók – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

„Számos genetikai hajlam, illetve a fejlődés korai szakaszában megélt környezeti hatások hasonlósága ellenére a zene iránti érdeklődésben megfigyelhető különbözőségek ikerpárok esetében olyan összefüggést mutatnak a demencia előfordulását illetően, amely nem magyarázható a végzettséggel vagy fizikai aktivitással” – húzták alá a Kaliforniai Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya az International Journal of Alzheimer's Disease című folyóiratban jelent meg.

A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a hangszeren játszás miként bírhat ilyen hatással, de egyik elméletük szerint a gyakorlat hozzájárul az úgynevezett kognitív tartalék képzéséhez, amely ellensúlyozza az agy hanyatlását. Néhány korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a magasabb iskolai végzettség hozzájárulhat a demencia kezdetének eltolódásához. A hangszeren játszás számos agyterületet hoz működésbe.

Miből lesz a takonybogár (?) 1 órával korábban

Apanyelv a konyhában 1 órával korábban

Helikon-lapszemle 1 órával korábban

Lovas napok a Bekecsen 1 órával korábban

Hírek, rendezvények 1 órával korábban

Letartóztatták kerítésért 1 órával korábban

Örmény kulturális napok 1 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 3 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 3 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 3 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 2 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató