Gondolatok a Contactus 2025 festészeti szalonról

*Fotó: Nemes László: XXI. századi katarzis

Túl a finisszázson

Szokatlan még nálunk a finisszázs fogalma, kissé idegenesnek is hangzik, de hozzá kell szoknunk, mert külföldön általános gyakorlattá vált a kiállítások jó hangulatú záróeseménye, és a jelek szerint tájainkon is a meghonosodás útjára lépett ez az oldottan zajló rendezvényforma. Marosvásárhelyen január 14-én örülhettünk neki az Art Nouveau Galériában, ahol elsősorban a helyi művészközösség búcsúztatta a tárlatbontás előtt álló Contactus 2025 szalont. Egy következő hasonló ilyen alkalom biztos a művészetkedvelő közönség köreit is jobban megmozgatja. Annál is inkább, mivel a kiállítók ilyenkor mindig rájuk is gondolnak. Ezúttal például a finisszázs főszereplője, a digitális művészet fiatal marosvásárhelyi képviselője, Rezi Örs interaktív játékba vonta be a jelenlevőket. Mint kifejtette, szórakoztatásként is természetesen, de még inkább a tanulás, a felfedezés szándékával. A Play Abstract projektje egy controllernek nevezett eszközzel működik, ez köti a nézőt a képhez, tulajdonképpen egyfajta alkotótárssá téve őt. A controllert kezelve lép be a mű terébe, vagyis a képekre, amelyekre absztrakt fény vetül, ami megnöveli a festmény kereteit, módosítja színvilágát, dúsítja a látványt, immerzív benyomást kelt. Rezi Örs Tamás a kiállításon szereplő alkotásait vonta be a „játékba”, ezeken digitális eszközök, kábelek, technológiai tárgyak jelennek meg, amelyek a tárlat előző heteiben festményként nem mindenkit hoztak izgalomba, most viszont a teljes falra kivetített LED-fényben, színkavalkádban rendkívüli élményt nyújtottak.

Az idei szalont viszont nem elsősorban az újítás, kísérletezés, a meghökkentés szándéka jellemezte, noha ilyen sok fiatal benevezője talán még egyszer sem volt a vásárhelyi festészeti seregszemlének, mint most. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a kiállítás erőteljes festői jellege lepett meg. Persze szokatlan ezt hangsúlyozni egy eleve festményeknek szánt bemutatkozáson. De korábban eléggé gyakran kellett szóvá tennünk ennek a hiányát. Ezúttal viszont az elénk tárt művek nagy része meggyőzött arról, hogy a kiállító művészek a piktúra legjobb hagyományaihoz próbáltak igazodni, úgy, hogy az őket körülvevő közegből is azt tudták kiemelni, ami igazán megkapó, és az alkotói lelkiállapotból, az alkotási folyamat energiáiból is azt voltak képesek érzékeltetni, ami rájuk mostanság a legjellemzőbb. Ennek ellenére hiányérzetünk is lehetett, hiszen a rendezvény marosvásárhelyisége, Maros megyei karaktere sokat veszített amiatt, hogy a nagy öregek, a közmegbecsülésnek örvendő mesterek és többen mások is távol maradtak, nincsenek az 54 alkotót most bemutató névsorban. Legalább tíz közismert nevet kapásból fel tudnánk sorolni a hiányoltak közül. A kiállításszervezők határozottan állítják, hogy mindannyiukat győzködték a szereplésre, eredménytelenül. Ennek dacára a fáradhatatlan főrendezők – Kálmán B. Enikő, Dorel Cozma, Căbuz Andrea – és segítőik lelkesedése, igényessége, újító kedve a kívülállók számára is nyilvánvaló volt. Sok volt a nagy méretű festmény, több alkotó két munkával is jelentkezett, ezek leghatásosabban érvényesülő elhelyezése kellő kurátori inventivitást, hozzáértést feltételez. Az utóbbi években, évtizedekben megnyílt világjáró lehetőségek a tárlatrendezési tapasztalatokat is gazdagították. A jövőben rendezendő szalonok esetében is alapozni lehet ezekre. Érdemes, mert ezzel is ösztönözhető a további jótékony nyitás. A CONTACTUS jó elnevezés, sokféleképp értelmezhető hívószónak bizonyult. Kolozsvárról például az eddigieknél több festőt megszólított, Erdély más tájairól, Székelyföldről is népesebb lett a benevezők csapata. A Kárpátokon túli művészeti központokból is mutatkozott érdeklődés. Feltételezhető, hogy a mostaniak ezután is ott lesznek a jelentkezők között, és befolyásolnak más kollégákat is. Talán a külföldre települtek is kedvet kapnak a szervezők hirdette „szalonképességre”. Vásárhelyi hazánkfia, az otthonos Zalában is itthoni nosztalgiákat tápláló Nemes László két festményt is küldött erre a tárlatra. 

A hazai pályán mindig jeleskedő közkedvelt festők, a szovátai Kuti Dénes és Kuti Botond, a két Căbuz, Andrea és Annamária, Dorel Cozma, Radu Florea, a szászrégeni Csupán Eduárd, Lucia Călinescu, Mircea Moldovan, Nagy Dalma, Mariana Șerban most is hozta formáját. És folytatni lehetne a kiemeléseket, de soroljuk azokat, akiknek már ismerősen cseng emlékezetünkben a neve, vagy arra érdemes, hogy most bevéssük memóriánkba. Fiatalok és reményteljesek: Kentelki Gábor, Szilágyi Imola, Ioja Mihály, Kiss Eszter, Csibi Melinda, Budai Hunor, Fábián Emőke, Șomfălean Dániel, Gál Orsolya, Szabó Bernadett, Vass Csaba, Jakab Angyalka. És persze a már említett Rezi Örs. Biztos sokszor hallatnak majd magukról.