Úgy érzem, hogy a nyárádmenti Székelyvaja a második szülőfalum, hiszen itt tanítottam magyar nyelvet és irodalmat 37 éven át. 1958-ban neveztek ki oda, és onnan mentem nyugdíjba. Amikor először megpillantottam a falut, menten lenyűgözött a kies táj bűvös látványa, hiszen virágos, bokros, erdős dombok veszik körül. A dombról letekintve azonnal szembetűntek a helység nagy épületei: az iskola, a kultúrotthon, a volt községháza, a templom, valamint a paplak.
Az itt lakó ember büszkén vallja: magyar vagyok, székely magyar! A falum is az: Székelyvaja.
Mint magyar szakos tanár, hivatásomnak éreztem tanítani ezt a tárgyat. Hogy valóban eredményes legyen az oktató-nevelő tevékenységem, igyekeztem a gyermekek érzelmi világára hatni, hogy az órán végig érezzék a szeretetet, a kedvességet, a vidámságot, a mókát. Lélek, szív által hatunk az értelemre, a gondolkodásmódra. A bemutató olvasáskor igyekeztem megragadni az érdeklődésüket, a verset lehetőleg könyv nélkül adtam elő, hogy ezzel is példát mutassak. Irodalmi összeállításokat, színdarabokat tanítottam. Számomra legkedvesebb volt a János vitéz, a Ludas Matyi, a Nyárádmenti lakodalmas. Tanítványaim sikeresen szerepeltek mind kulturális rendezvényeken, mind a tantárgyversenyeken.
A nyolcadik osztályt végző növendékeimet a legnagyobb lelkiismeretességgel készítettem fel a felvételi vizsgára, más iskolákból is jöttek hozzánk nyelvtani gyakorlatokra.
Az érzelmekre hatás, az érzelmek felkeltése döntő mind a tanórákon, mind az irodalomkörökön, ennek köszönhetően eredményesen szerepeltünk a közönség előtt.
Egyik legszebb élményem a János vitéz betanítása és előadása volt, a nézőknek is nagyon tetszett. Meghatotta őket Jancsi és Juliska tündérmesei sorsa, s gyönyörködve hallgatták a felcsendülő énekeket, főleg az Egy rózsaszál szebben beszél címűt. A darabot előadtuk Vaja szomszéd falvaiban is.
Ugyanilyen sikerrel vittem színpadra a Nyárádmenti lakodalmas című összeállításomat, s minden évben színvonalas műsorral ünnepeltük meg a nők és anyák napját. Lélekhez szóló volt a nyolcadik osztályosok év végi búcsúztatása az iskola udvarán virágzó gesztenyefák alatt. Az úton elhaladók megálltak az iskola kerítésénél, és gyönyörködve nézték az ünneplőbe öltözött fiúk és lányok kedves műsorát.
Megindító élményem maradt, amikor a versmondó versenyen az egyik VII. osztályos kislány Petőfi Sándornak a Vén zászlótartó költeményét adta elő mély átérzéssel, amelyben a költő versbe foglalja, hogy az idős és beteg Petrovich István betegsége ellenére is beáll a szabadságért küzdő honvédek közé zászlóvivőnek.
A felnőtteknek is tanítottam színdarabot, köztük A bor, Kérők, Liliomfi címűt, továbbá a Szeretlek, kedvesem és a Szeretem a Nyárádmentét című összeállításokat. Az utóbbival országos szintű versenyen is részt vettünk Gyulafehérváron. Magam is többször szerepeltem tanügyi társaimmal és a falusiakkal együtt. Feledhetetlen emlék a Különös házasság előadásban a Vidonka alakítása.
Hogy az iskolásaim és a falubeliek közelebb kerüljenek az irodalomhoz, neves írókat hívtam meg író-olvasó találkozóra. Így Fodor Sándort, Bálint Tibort, Ráduly Jánost és Bölöni Domokost.
Bölöni Domokos és Ráduly János
A Székelyvajában eltöltött 37 év kitörölhetetlenül életem része. Lakosaival, gyermekeivel együtt szenvedtük át a kommunista rémuralom szörnyű éveit. Mivel egy ideig néptanácselnöknek is kineveztek, és sokáig voltam képviselő is, valamennyi döntő fordulatot személyesen is átéltem. Így a falunév erőszakos megváltoztatását Oaiáról Vălenii-re. A jelen levő lakosok valami irtózatos cselt sejtettek, a javaslat ellen szavaztak, még a kommunisták is. Ám a jegyzőkönyvbe azt vették be, hogy mind egyetértettek az indítvánnyal. Így lett a falu Vălenii, a Székelyvaja pedig eltűnt.
A forradalom után is küzdeni kellett a magyar falunévért, a nacionalisták rendszeresen leverték, ám másnapra újból ott volt a magyar név.
Kivételes gondot fordítottam a népi hagyományok megőrzésére, így tanítványaim segítségével összegyűjtöttem a már szinte feledésbe merült népdalokat, népballadákat, ugyanígy az ízes nyelvjárást, mint például a vagyak, futak, tüker, csipar, ögyvez, jüssz-mejek, tuszkolódik (pletykál) szavakat. Összegyűjtöttem a falura vonatkozó anyagokat, és faluünnepet szerveztem Szülőfalunk Székelyvaja címmel. Helységünk múltját Pál Antal Sándor neves történész-levéltáros kutató ismertette, a jelenről én beszéltem, és a kulturális műsort is én állítottam össze. Elhangzott, hogyan történt a falu határában 1562-ben a székely felkelés leverése. Megtudtuk, hogy Belvány határrész valódi neve Bálvány, a pogány magyarok áldozati helye, a Cserna legelő szláv eredetű, a fekete vízről kapta a nevét és így tovább.
Szerettem beszélgetni a falu öregeivel, akik sokat meséltek a helység múltjáról, a népszokásokról, így Orbán Lajossal, Puskás Márton bácsival, az örökösen mókázó András Jóskával.
Most 92 évesen, ahogy visszagondolok Székelyvajára, tengernyi emlék vesz körül, hol gyötrelmesen fájók, hol felemelőek. Újra és újra látom lelki szemeimmel a szép tájat, a falut, a lakóit, a hajdani tanítványaimat. Látom a reggeli busszal érkező szövérdi, göcsi, majd a vajai utcákból kiáramló iskolások vidám csapatait. Hallom a fúvószenekar messze zengő hangját. Látom a kedves iskolánkat, amint csengője hívja a gyermekeket. Látom az Árpád-kori ősrégi templomot, látom a paplak előtti csodaszép székelykaput, mely töretlenül hirdeti, hogy ez egy székely magyar falu.
Szívemből kívánom, hogy ne csak a főút halálkanyaráról legyen híres, hanem fejlődjék, erősödjék gazdasága, kultúrája, s kívánom, hogy újra legyen nyolcosztályos iskolája!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
