Rég megszokhattuk már, hogy az európai országokra kiterjedő felmérésekben rendszerint a mezőny végén kullogunk, ha jó dolgokról van szó, viszont a negatív statisztikákban általában vezetjük a listát. Most ismét itt egy felmérés, a külföldön dolgozó diplomásokról, amiben utcahossznyival verünk mindenkit.
Nemrég készített felmérést az Európai Bizottság a külföldön dolgozó diplomások arányáról, és eszerint a felsőfokú végzettségű román állampolgárok 22 százaléka dolgozott külföldön 2019-ben. A lista második helyén a nálunk is ágrólszakadtabb bolgárok álltak 13 százalékkal, a nyugati viszonylatban nem túl gazdag portugálok egészítik ki a pódiumot 10-zel, majd a lengyelek jönnek 9 százalékkal. Itt az az érdekes még, hogy például a lengyelek előtt három évvel korábban nyílt meg az uniós munkaerőpiac, lakosságarányosan mégis verjük őket ebben a kivándorlási mutatóban.
A felmérés szerint a járvány előtti utolsó békés esztendőben 456 ezer felsőfokú végzettségű romániai állampolgár kereste a boldogulását és a kenyerét valamelyik másik uniós tagállamban. A brit kilépés előtt a nagy zátony volt a legnépszerűbb célpont, de azóta inkább Németország, Spanyolország, Franciaország, Belgium és Ausztria vonzza a diplomásokat.
Ez a közel félmilliós tömeg önmagában sem kicsi. De akkor válik igazán elgondolkodtatóvá, ha mellétesszük, hogy a 2019-20-as felsőoktatási tanévben összesen 62 ezer helyet hirdettek meg szép hazánk állami és magánegyetemein. Vagyis, a 2007-ben történt uniós belépésünk óta nagyságrendileg nyolc évfolyamnyi diplomás fiatal távozott nyugatabbra megélhetést keresni. Már nem várták meg, amíg a négyévente az égről a csillagokat is leígérő politikusok elkezdenek valamit érdemben beváltani a nagy szavakból. Persze az adatok arra már nem terjednek ki, hogy ezekből a fiatalokból hányan dolgoznak azon a szakterületen, amelyre a diplomájuk szól, és arra sincs semmi garancia, hogy az itthoni gazdaságban el tudtak volna helyezkedni a diplomájukkal, mert ez az ország semmilyen viszonylatban sem az okos tervezésről híres. De az biztos, hogy ha sikerült volna félmillió elvileg képzett, aktív fiatalt itthon tartani, és kenyérbe állítani tisztességes állásban, az az államháztartásnak és a szociális kasszáknak sem jött volna rosszul, és akkor még nem beszéltünk a képzés költségeiről, amit szintén az adófizetők álltak. Ezekkel a számokkal egy döntéshozó sem fogja a mellét veregetni az idei egyetemi tanévnyitón.
