2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bette Davisről, Hollywood nagyasszonyáról

  • 2014-11-13 14:14:05

  • MTI

Október 6-án múlt 25 éve, hogy elhunyt Bette Davis kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznő, a Greta Garbo utáni legnagyobb tragika, akinek legendás szeméről még popballadát is írtak.


Október 6-án múlt 25 éve, hogy elhunyt Bette Davis kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznő, a Greta Garbo utáni legnagyobb tragika, akinek legendás szeméről még popballadát is írtak.

Ruth Elisabeth Davis 1908. április 5-én született a Massachusetts államban lévő Lowellben. Tízéves volt, amikor szülei elváltak, ezután kollégiumban nevelkedett. A kislányt megragadta a tánc és a színház világa, színi tanulmányokba kezdett, s 1929-ben már a Broadwayen szerepelt. Hamarosan Hollywoodban is felfigyeltek rá, huszonkét évesen kapta első szerződését a Universal stúdiótól. Néhány visszhang nélküli filmje után elbocsátották, már New Yorkban volt, amikor a rivális Warner Brothers is próbafelvételre hívta. A stúdió munkatársa a pályaudvaron várta, de dolgavégezetlenül tért vissza főnökeihez: mint mondta, senki nem volt az utasok között, aki leendő filmcsillagra hasonlított volna. Davisnek később is inkább a tehetségét, mint a szépségét méltatták: a legenda szerint amikor Samuel Goldwyn producer először meglátta egy válogatáson, szörnyű nőszemélynek nevezte.

A Warner végül bizalmat szavazott neki, s Davis rövid idő alatt a legnagyobb filmsztárok sorába küzdötte fel magát. Első igazán sikeres filmjét 1931-ben forgatta, 1934-ben a Somerset Maugham nyomán készült Örök szolgaság című drámában nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték (igaz, nevét csak utólag, a szakma nyomására írták fel a szavazólapra – ezt a lehetőséget egy évvel később szüntették meg). 1935-ben aztán – elsőként a Warner stúdió sztárjai közül – haza is vihette a filmvilág legrangosabb kitüntetését a Dangerous című filmért. Három évvel később is ő lett a legjobb női főszereplő (Jezebel), ezt a szobrocskát 2001-ben egy árverésen a rendező Steven Spielberg vette meg és juttatta vissza a filmakadémiának. A szobor a filmtörténetbe is bevonult: az elterjedt legenda szerint a filmakadémia díját azután kezdték Oscarnak nevezni, hogy Bette Davis alaposabban is szemügyre vette a figurát, és közölte: annak hátsó része első férjére, Harmon Oscar Nelsonra emlékezteti.

Bette Davis (akinek híresen nagy kék szeméről 1981-ben Kim Carnes világslágert írt és énekelt) a harmincas években az új típusú hősnőt személyesítette meg. Kemény, bátor és független asszonyokat alakított, akik nem szépségükkel hódítottak, úgy cigarettáztak, mint a férfiak és mindig elérték céljukat. A korabeli sajtóban a Greta Garbo utáni legnagyobb tragikának nevezett Davis a való életben is a sarkára tudott állni, ha meggyőződése úgy kívánta, a filmstúdiók főnökeivel is összecsapott. A legnagyobb férfisztárok oldalán a legnagyobb rendezők foglalkoztatták, kudarcot csak egyszer volt kénytelen elkönyvelni: bár nagyon szerette volna, nem kapta meg az Elfújta a szél című filmben Scarlett szerepét.

Karrierje egyenesen ívelt felfelé: 1942-ben már a legjobban fizetett színésznőnek számított, 1943-ban az Őrség a Rajnán című filmdrámában Paul Lukas (Lukács Pál), az egyetlen magyar születésű Oscar-díjas színész partnere volt. A kamera mögül egy alkalommal Kertész Mihály, azaz Michael Curtiz is instruálta, de úgy összevesztek, hogy többet nem is dolgoztak együtt. Davist 1950-ben a 14 Oscar-jelölést begyűjtő, ezzel a Titanickal holtversenyben rekorder Mindent Éváról című filmben őt is nominálták, de a díjat végül Judy Holliday kapta. Davis hiteles volt melodrámában, klasszikus film-noirban, történelmi személyiségként és hétköznapi nőként is. Szinte élete végéig dolgozott, túl a hetvenen forgatta a Halál a Níluson című Agatha Christie-krimit, utolsó mozifilmjében, a Bálnák augusztusban című drámában egy idős, vak asszony bőrébe bújt.

Bette Davis négyszer volt férjnél, lánya mellé még két gyermeket fogadott örökbe. Csaknem száz filmben szerepelt, tíz alkalommal s mindig főszerepben jelölték Oscar-díjra, utoljára 1962-ben a Mi történt Baby Jane-nel? című alkotásban, amelyben együtt játszott nagy riválisával, Joan Crawforddal (a két sztár vetélkedése dokumentumfilmet és színpadi darabot is megihletett). A színésznők között a jelölések számát tekintve csak Meryl Streep és Katherine Hepburn előzi meg, érdekesség, hogy a Davisről elnevezett életműdíjat első alkalommal Meryl Streep nyerte el. Bette Davis volt az első nő, akit az amerikai filmakadémia elnökévé választottak, s első nőként tüntették ki 1977-ben életművéért az Amerikai Filmintézet (AFI) díjával.

Bette Davis a Párizs melletti Neuilly kórházában halt meg 1989. október 6-án, rákbetegség következtében. Születésének századik évfordulóján az amerikai posta bélyeggel tisztelgett emléke előtt.

 

  

Mezőbánd 18 perccel korábban

Család és közösség 18 perccel korábban

Hálás téma 18 perccel korábban

Techuniverzum 18 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató