Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-06-26 16:53:51
Tegnap családtagjai, barátai, kollégái, volt tanítványai, tanártársai kísérték utolsó útjára minden idők erdélyi magyar színjátszásának legnagyobb művészét, színházalapítót, tanárt, Lohinszky Lorándot. A 89. évében rövid szenvedés után örökre eltávozott művészt a Székely Színház hajdani székhelyén, a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában ravatalozták fel, majd a református temetőben helyezték örök nyugalomra.
A nézők, kortársak és kollégák itt vehettek tőle végső búcsút és kívánhattak részvétet a családnak. Koporsója mellett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárai, diákjai, a Nemzeti Színház művészei, színházi szakemberek álltak díszőrséget. A Mestertől a diákok nevében Sebestyén Aba búcsúzott, aki a távollévő Demeter András volt művelődési államtitkár üzenetét is tolmácsolta, majd Kovács Levente rendező mesélt személyes történeteket Lohinszky Lorándról. Vannak színészóriások és az ő esetében ez egyáltalán nem közhely, hiszen élete szorosan összefonódott az erdélyi magyar kisebbségi színjátszás, színházcsinálás minden örömével, bánatával. A Nemzet Színésze volt – mondta Kovács Levente –, aki több színészgenerációt indított el útjára, olyanokat, akik tovább vitték mindazt a szellemiséget, a színház, a szakma iránti tiszteletet, amelyet alaposan, ahogy csak ő tudott átadni a pályára lépőknek. Lohinszky Loránd tovább él film és színházi szerepeiben, alakításaival, hangjával, s a rengeteg élmény által, amellyel gazdagította mások szívét-lelkét nemcsak a nézőtéren, a kulisszák mögött a színművészeti egyetem tan- és előadótermeiben. A Mester megpihent, de a szelleme tovább él közöttünk, akiknek megadatott az a lehetőség, hogy kortársai lehettünk.
A Kultúrpalotában 10 és 12 óra között búcsúzhattak tőle mindazok, akik nemcsak kollégaként, diákként tisztelték, hanem azok is, akik számtalan előadáson tapsolhattak neki a Székely, majd a Nemzeti Színház nézőterén. Majd a gyászszertartás három órától folytatódott a református temetőben.
A marosvásárhelyi református temetőben nagyon sokan körülvették a virágokkal teljes egészében elborított koporsót. Az egyházi szertartást Henter György lelkipásztor vezette. „Katedrális ember volt, amikor megláttuk az utcán, vagy bárhol, személyisége intett és kért, mikor szembe mentél vele a városban, azt érezted meg kell igazítani kabátod ujját, ne tartsd félszegen a vállad, húzd ki magad, köszönj tisztességesen, vigyázz, hogyan ejted ki a szót!” – emlékezett a színművészre a lelkész.
Nem Marosvásárhelyen született, de itt találta meg számára a legdrágább kincset, a színpadot, a családot, azt a közösséget, ahova mindig visszatért és bár tehetsége miatt lehetőség adódott volna arra, hogy máshol építsen karriert, a város lett az otthona, ahol színházat, iskolát alapított és tanított – hűséges maradt 50 éven át mindezekhez – hallhattunk többek között a lelkipásztortól.
A város díszpolgárát Peti András, az RMDSZ alpolgármestere méltatta, megjegyezve, hogy csodálatos lenne, ha úgy adóznánk emlékének, hogy utcát, vagy akár teret nevezünk el Lohinszky Lorándról.
A Művészeti Egyetem nevében volt kolléga és tanártársként dr. Béres András volt rektor búcsúzott. Lohinszky Loránd a a színészmesterség kiváló oktatója volt Kovács György, Csorba András, Tompa Miklós és Szabó Lajos társaságában. Rendkívül igényes volt, aki azt vallotta, hogy valami vagy eredeti, vagy nem is létezik, s eszerint élt a színpadon és tanított. A tökéletességre, pontosságra törekedett, következetességéről, maximalizmusáról legendák szólnak. Színészgenerációk tekintették és tekintik példaképüknek.
Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának igazgatója két nyelven szólt a gyászoló gyülekezethez. A színpad arisztokratája volt – mondta, majd hozzátette, olyan színész távozott közülünk, akinek a legnagyobb szerepe valóban az volt, hogy nemzedékeket nevelt fel. Minden színész arra kell törekedjen, hogy a színpadon legendává váljon –, ő ilyen volt.
– Nem készültem, tanár úr! – ezzel indította búcsúbeszédét dr. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatója, aki bevallotta, amikor diákként a művészeti egyetemre került azt hitte, hogy a színház a vándortársulatok bohém életvitelét jelenti. Aztán a Tanár Úr megtanította, hogy igazi színházat csinálni azt jelenti, hogy minden egyes percért kínkeservesen meg kell küzdeni, mert a művészeti alkotás igazi, fáradtságos munka. A maximumot akarta kihozni minden színészből úgy, ahogy ő is igényesen és pontosan alakított a színpadon. Nem búcsúzunk attól, aki volt és akivé tett minket Lohinszky Loránd, mert munkánkkal tovább éltetjük őt! – mondta Gáspárik Attila.
A búcsúztatókat követően hosszan kígyózó gyászmenet kísérte utolsó útjára a MESTERT. A sírhantját teljesen beborították a virágok. A függöny legördült…