Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2015-04-21 11:48:34
Az európai autonomista és regionalista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a tagjává vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – közölte szombaton a politikai alakulat.
Az EFÁ-nak a németországi Bautzenben tartott hét végi kongresszusán egyhangúlag elfogadták az EMNP tavaly szeptemberben benyújtott tagfelvételi kérelmét. A pártot elnöke, Szilágyi Zsolt képviselte a tanácskozáson.
A pártelnök felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság kulturális önrendelkezése a demokratikus szabadságjogok közé tartoznak, ezért európai ügyek – idézte a közlemény. Szi-lágyi Zsolt meghívta a pártszövetség vezetőit Erdélybe, és felajánlotta nekik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron való részvétel lehetőségét.
Az EMNP tájékoztatása szerint a bautzeni éves kongresszuson a küldöttek áttekintették a skót népszavazás után kialakult helyzetet, és meghallgatták a katalán, a baszk, a
walesi és a yorkshire-i népszavazási kezdeményezésekről szóló beszámolókat. Francois Alfonsi, az EFA korzikai származású elnöke az önrendelkezési jog gyakorlásának további támogatásáról biztosította a résztvevőket. A tanácskozáson Günther Dauwen, a szövetség flamand származású igazgatója mutatta be azt a 2014–2020-as időszakra elkészített stratégiai tervet, amely az EFA 40 tagpártjának nyújt segítséget a helyi, a parlamenti és az európai parlamenti választásokon.
Az EFA kongresszusával egy időben szintén Bautzenben tartotta éves közgyűlését a Maurice Copieters Alapítvány, az EFA munkáját háttérből segítő szakértői szervezet. Ezen Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke képviselte a Transylvania Monitort, az EMNT emberjogi monitoringszolgálatát, amely évek óta részt vesz a tudományos háttérmunkákban.