2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Átalakult az iskolai ösztöndíjrendszer

Idéntől hét különböző ösztöndíjban részesülhetnek a diákok az eddigi hat ösztöndíjhoz képest. Ezeket két kategóriára lehet osztani, a tanulmányi és a szociális ösztöndíjakra – mutatott rá Körtesi Sándor, a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola igazgatója, aki külön ismertette ezeket a juttatásokat.

A tanulmányi ösztöndíjak esetében beszélni kell a kiválósági ösztöndíjról, amelyet egy diák akkor kap meg, hogyha első, második vagy harmadik helyezést ér el nemzetközi vagy országos tantárgyversenyeken, előbbi esetében 750 és 3700 lej között változhat az összeg, utóbbi esetében 700 lejes ösztöndíjról lehet beszélni. 

A kiválósági ösztöndíjon túl még ott van az érdemösztöndíj is, ezt két esetben kaphatják meg a diákok, egyrészt, hogyha megyei tantárgyversenyeken dobogós helyezést érnek el, másrészt, hogyha az előző tanévben legalább 9,5-es átlagot értek el. Ezekben az esetekben a szülők nem kell mást tegyenek, csak az adott versenyekről megszerzett bizonyítványt kell leadják az iskolához, csatolva mellé annak a személynek a bankszámlaszámát és a személyi igazolványa másolatát, akinek a bankszámlaszámára szeretnék az összeget utaltatni, mondta az iskolaigazgató. Az érdemösztöndíj értéke 450 lej.

Szintén a tanulmányi ösztöndíjak sorába tartozik a reziliencia-ösztöndíj, amellyel egy 300 lejes juttatás jár. Ez abban az esetben jár, hogyha a 9,5 fölötti médiával rendelkező diákok aránya egy osztályon belül nem haladja meg a 30%-ot. A reziliencia-ösztöndíjat bármilyen átlaggal rendelkező diák megkaphatja, ha beletartozik az első 30%-ba, mondta Körtesi Sándor, aki arra is rávilágított, hogy ez akár 6-os médiával is megszerezhető.

A másik nagy kategória a szociális ösztöndíjaké. Ezen a téren a leggyakrabban az alacsony jövedelem miatt járó szociális ösztöndíj fordul elő. Ennek a juttatása egy bizonyos jövedelemhez van kötve, és értéke 300 lej. A szülő kell kiszámolja, hogy mekkora a családon belül az egy főre jutó jövedelem, és az az érték beleesik-e ebbe a kategóriába, fontos azt is megemlíteni, hogy a jövedelembe nem számítanak bele a segélyek és a gyermekpénz sem, emelte ki a 7-es számú iskola igazgatója. A szociális ösztöndíj esetében a szülő saját felelősségre vonatkozó nyilatkozatot kell adjon arról, hogy mekkora a család keresete. Ez a nyilatkozat viszont ellenőrizhető, merthogy az iskolák jogosultak belépni egy olyan felületre, ahol meg tudják nézni indokolt esetben a szülők keresetét, tette hozzá Körtesi Sándor. Továbbá az egyéni felelősségvállalási nyilatkozat mellett ebben az esetben is szükséges egy bankszámlaszám és egy másolat a személyi igazolványról, illetve egy beleegyező nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az illető személy személyes adatait felhasználhatják arra a célra, hogy megkaphassa a szociális ösztöndíjat.

A következő szociális ösztöndíj az árva vagy félárva gyerekekre vonatkozik, ebben az esetben nem feltétel a család keresete, az a gyerek, aki igazolni tudja, hogy árva vagy félárva, annak jár ez az ösztöndíj. Ezen ösztöndíj megszerzéséhez szükség van a szülő halotti bizonyítványára, illetve egy bankszámlaszámra és egy másolatra a személyi igazolványról. Ezen ösztöndíj értéke is 300 lej.

Bizonyos betegségek esetén (több oldalon át sorolja a minisztérium, hogy mely betegségek tartoznak ide) szintén jár ösztöndíj, tájékoztatott az iskolaigazgató. Ezen ösztöndíj megszerzéséhez szükség van egy szakorvosi igazolásra, amivel el kell menni a kórházba a gyermekosztályra, ahol le kell adni ezt a papírt, és még aznap kiállítják az úgynevezett A5-ös igazolást, ami szükséges az ösztöndíjat kérvényező iratcsomóba – sorolta a lépéseket Körtesi Sándor, hozzátéve, hogy ezen ösztöndíj sincs jövedelemhez kötve.

Az ösztöndíjak sorában beszélni kell még az egy szülő által nevelt gyermek ösztöndíjáról is. Ebben az esetben bizonyítani kell, hogy tényleg egyetlen szülő neveli a gyermeket. Lehet gondolni elvált szülők gyermekére vagy olyan esetekre, amikor az egyik fél nem vállalta a szülői szerepet, és magára hagyta a másik szülőt a gyermekkel, akár házasságon kívül. Ezen ösztöndíj megszerzéséhez szükség van akár a válási papírra, akár arra, hogy a szülő igazolja, hogy a háztartásban csak egy felnőtt él a gyermekkel, gyermekekkel. Ebben az esetben a jövedelem már feltétel, tehát bizonyos jövedelmi szint alatt lehet csak igényelni ezt a támogatást.

A kiskorú anyáknak is jár ösztöndíj (ennek az értéke 700 lej), ez sincs jövedelemhez kötve, a megszerzéshez, ahogy az az elnevezésből egyenesen következik, igazolni kell, hogy az adott édesanya kiskorú.

A sorból semmiképpen nem szabad kifelejteni a műszaki ösztöndíjat, amelyet a szakképzésre és duális képzésre beiratkozott tanulók igényelhetnek, ennek az értéke 300 lej.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató