2025. január 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A román női kézilabda-válogatott – az Európa-bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatva – két góllal legyőzte a svéd együttest a középdöntő pénteki játéknapján.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győrt erősítő beálló, Linn Blohm kezdte meg a gólgyártást, ezt követően viszont háromszor a románok voltak eredményesek. Ekkor még egyenlíteni tudtak az olimpiai és világbajnoki negyedik skandinávok, azonban a románok egy újabb remek periódussal 10-4-re eltávolodtak. A szünet előtt jó hajrájukkal két találatot lefaragtak hátrányukból az északiak, akik a pihenőt követően két gólra felzárkóztak (11-13).

A román együttesből a 43. percben, 17-13-as állásnál Alisia-Lorena Boiciuc piros lapot kapott, a skandinávok kapusa, Johanna Bundsen pedig rövid idővel később megszerezte kilencedik gólját a tornán. Egy találatra közelített Svédország (17-18), az utolsó öt percen belül pedig egyenlített is (22-22).

A hajrában Ioana Raluca Kelemen két bravúrt is bemutatott a román kapuban, így megszületett a torna eddigi legnagyobb meglepetése: a román válogatott legyőzte a svédet.

Az 1520 néző előtt lejátszott mérkőzés legjobbjának választott Bianca Maria Bazaliu nyolc gólt vállalt a sikerből. 


A győztes román csapat tagjai ünnepelnek a Svédország elleni mérkőzés után
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató