A fehér alagút
2026-03-16 16:00:00
- Kuszálik Péter
Jesszusom, már a 37. tavasz múlik irgalmatlan gyorsasággal… Mi még szerencsések vagyunk, mert jobban élünk, mint ’89-ben, de mit csináljanak az észak-koreaiak, akiket még mindig mozgalmi dalokkal ébreszt a vezetékes rádió? Az idő múlása nagy változásokat is hozott, de hogy jobban érzékeltessem az idő múlását, vissza kell lépnem a közelmúltba. Ha azzal kezdeném az összehasonlítást, hogy a kockakövekkel lepadolt Erzsébet út tetejére még zöldre festett Rába-Botond társasgépkocsik pöfögtek föl (Kolozsvár, 1955), akkor csak lassan érnék el a mai ’villanyos’ buszokig; ezért jobb, ha az orvostudomány fejlődése felől közeledem a mai témához. ’Fogas’ problémákkal a Bartha Miklós utcába kellett menni, ahol Schulz doktor bácsi még lábhajtásos fúrógéppel tágította a likat a fogamban. Ma már légturbinás, vízhűtéses masinákkal fúrnak, s nem hokedlin ül a páciens, hanem kereveten fekszik. Meg aztán: wipla implantátum és porcelán korona… Tág a tér, meg az idő is végtelen, így van hová fejlődni. Ma már sokkal gyorsabban tudják megállapítani, hogy mitől szenved a páciens. Tamás bátya mesélte el ez irányú friss tapasztalatait. Ő csak fehér alagútnak nevezi azt a masinát, amelynek a görgős asztalára fölfektették, s valami negyven perc múlva írásba adták, hogy nincs komolyabb baja. Hétfő reggel jelentkezett az egyik diagnosztikai centrumban, s mivel alapos ember, mindent megfigyelt: olyanokat is, hogy a sorukra váró emberkék az ország minden sarkából jöttek. A recepciónál hellyel kínálták, majd amikor eljött az ideje, akkor kikérdezték: küldőcédula, laboreredmények, korábbi leletek stb. A kérdőívet sem ő töltötte ki, hanem az asszisztensnő, tehát minden rendben volt. Az általános kérdések (vérnyomás, krónikus betegségek, testsúly stb.) után a kulcsfontosságúak jöttek, amelyek között kizáró jellegű válaszok is voltak. Tamás bátya egyik porcikája sincs vasból, ezért a mágneses masina közelébe engedték. Az egyik kérdés az allergiáira vonatkozott, meg is nevezte azonnal: házi por és hideg légáram (különös tekintettel a klímaberendezésekre). Erre legyintettek, de később majdnem összejött a kritikus helyzet. A baj a klausztrofóbiásokkal van (akik nem bírják a bezártságot, szűk helyeket), mert az ilyeneket eltanácsolják a vizsgálattól. Na, de menjünk sorjában. A gép és a vizsgálati módszer angol rövidítése MRI, magyarra fordítva: mágneses rezonancia képalkotás. Nem röntgen, tehát nincs sugárveszély (hajdanában ólomlemezekkel védték a személyzetet a káros hatásoktól), ez ’nem olyan’. A páciensnek nem kell ismernie a gép elvi működését, bőven elég, ha követi a személyzet utasításait: hagyjon minden fémtárgyat az öltözőben (ékszer, óra, kulcs, telefon), úgy menjen a gép közelébe. A személyzet nem közöl mindent, s az interneten olvasható digitális információk sem térnek ki az apróságokra. Tamás bátya elmondta: „menjél tréningruhában, bebújós felsőben (cipzár ne legyen sehol); vastag zokni és kötött sapka ajánlatos. Egy hasüregi vizsgálat kb. 20 percet tart, az egész alakos felvétel háromszor ennyi. Fölfekszel egy görgős asztalra, átkötnek egy szíjjal, a hasadra tesznek valamilyen nehezebb tárgyat – mindennek megvan a miértje, de nem érdemes faggatózni –, a fejedre kapsz egy páros fülhallgatót, amin keresztül megkapod a vizsgálat sikerét biztosító parancsokat: „vegyen mély lélegzetet, fújja ki, ne szuszogjon”; ezt kb. percenként hallod; kíméletesek, mert 20 másodperc múlva már szuszoghatsz. A jobb kezedbe kapsz egy olyan hosszúkás gumicitromot, mint a vérnyomásmérő fújtatója („ha baj van, ezt nyomja meg”). Az asztal lassan gurul az alagútban, meg-megáll, morog, kattog és zakatol, de nem rosszabb egy ZIL teherautó kabinjánál. Persze sokkal szűkebb, az alagút plafonja és az orrod hegye között csak tíz centi a távolság. „Nem érdemes nézelődni, jobb, ha behunyod a szemed, és gondolkozol; frászolni nem kell, de azt ajánlom: válogasd meg a gondolataidat. Például próbáld meg kikeresni az emlékeid közül, hogy kinek a versét idézted a keresztanyádnak adott ballagási kártyán. Ez csak egy fehér alagút, ahol még kinyithatod a szemedet, a fekete alagút nem ebben a műhelyben van. Ja, még egy dolog: enyhe szellő gondoskodik arról, hogy friss levegőt kapjál, és ne kábulj el a saját szagodtól, én meg azt figyeltem, hogy formálódik-e már az orromban a prüszkölés, mert akkor meg kell nyomjam a gumicitromot. Megúszták, nem tüsszögtem szét a masinájukat.” Summa summarum: Karinthy Frigyes gonoszabbul járt az agydaganatos operációjával… Amikor lejár a vizsgálat, akkor visszagördül a gyúródeszka, segítenek leszállni, mehetsz öltözni. „Kifelé menet még láttam a stábot: a színfalak mögött hárman vigyáznak rád. Úgy képzeld el, mint a tévéstúdiókat: nézik a képernyőket, nyomogatják a gombokat; az rájuk van bízva, hogy mikor melyiket. Az eredményt papírra és DVD-lemezre írják, a pultnál átveheted. Kellemes kirándulás volt, a legjobb az volt benne, hogy nem láttak semmilyen aggasztó elváltozást a hasüregi szervekben.”
Eegen: ha küldenek, majd én is befizetek egy körre… Tamás sztorijából azt emelném ki, hogy mire gondol az ember a fehér alagút hűvösében. Ez a gondolat azóta mocorog bennem, amióta Krasznahorkai mester – egy interjúban – kifejtette a ’szórakoztató művészek’ ars poeticáját: „mi csak elvonjuk az emberek figyelmét arról, hogy mire vannak ítélve”. Ha jól sejtem, akkor a paradicsomi epizódra utalt, amikor is közölték Ádámmal meg Évával, hogy szerződésszegés okán kizárják őket az édenkertből, s egyúttal le kell mondaniuk az örök életről, meg a wellnesscsomag többi bónuszáról. Még nem olvastam arról, hogy az írói tennivalók között ilyen előkelő helyen állna a vigasztalás, de ha így van, akkor be kell iratkoznom egy kurzusra, ahol megtanítják az ütősebb trükköket. Kakucs bácsi sem ismerte az újmódi eszközöket, ő még a Nyárád mentén szokásos régi szöveggel vigasztalta a fiát: „ha Isten úgy akarja, megmaradsz, ha nem, akkor tisztességgel eltemetünk”. (Khm, ha sikerül, akkor a jövő héten innen folytatom…)
