Elgurult a mézesbödön. Nem kapjuk meg a 770 millió eurós helyreállítási támogatást, mert nem készült el az új közalkalmazotti bértörvény. A politikusok több mint négy évig menekültek ettől a népszerűtlen feladattól. Az EU-nak tett eredeti vállalás szerint még a 2023-ban kormányzó liberális-szocdem hatalom idején kellett volna elfogadni. De választások előtt nincs olyan eszement párt, amelyik belenyúlna az aránytalanságok és egyes szakmai szervezetek zsaroló érdekérvényesítése szülte bérkaptárba. A szakszervezetek most jogosan kérik számon az elmúlt évek illetékes miniszterein a párbeszédet, de arról megfeledkeznek, hogy nemrég az egészségügyi dolgozók vagy pedagógusok bérkövetelő munkabeszüntetései figyelmen kívül hagyták a betegek és diákok alkotmányos jogait is. Az így kiharcolt juttatások tovább torzították a közszféra bértábláját. Közben mindenki megfeledkezett egy olyan tanügyi és egészségügyi reformról, amely figyelembe veszi megváltozott világunk kihívásait. Megint csak pénzről beszélünk, de a karrier és életpályamodell többet kellene jelentsen a vastag bankszámlánál, egzotikus üdülésnél vagy státusszimbólumot jelentő járgánynál. A mondvacsinált ülőpótlékok helyett a munkaköri leírásba foglalt teljesítményt kell megfizetni. Ki vállalja fel, hogy az íróasztal-koptatók hadát leépíti? Bolojan nekifutott és elbukott, amikor az indokolatlanul felduzzasztott önkormányzati állomány észszerű karcsúsítását próbálta kiharcolni. Szocialista kormánypartnerei ekkor kezdtek dörgölőzni a szélsőjobboldali nemzetvédőkhöz egy kormány(ön)buktatás erejéig. Lépésük még érthető is, bár erkölcstelen, mivel a polgármesteri hivatalokat az elmúlt évtizedekben a regnáló hatalom emberei töltötték fel. Ne legyünk álszentek, így van ez a többségi magyar településeken is. Jutalom a kampánymunkáért. A régi embereket pedig nem lehet meneszteni. Pedig ebben rejlik az a bértartalék, amellyel honorálni lehetne az alkotókat, a termékenyen teljesítőket. És nem elvenni valakiktől a megszerzett jogokat. Például a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését a törvényileg szavatolt inflációmértékű évi „indexálással”. Egyensúlyt kellene tartani az aktív dolgozók és a nyugdíjasok, a köz- és a versenyszféra, az állami intézmények és a vállalkozások terhei közt. De ezt nem lehet úgy megvalósítani, hogy a mézesbödön őrzőivé válnak a politikusok. A most elmaradt bérreform minden magyarázkodás ellenére azt bizonyítja, hogy képtelenek voltak törvényalkotói feladataikat ellátni. Magyarán: selejtes munkát végeztek, és nem érdemlik meg a parlamenti juttatásaikat. Sértő? Nem. Bármely nagyvállalat vezetőtestülete menesztené azokat az alkalmazottakat, akik 770 milliós kárt okoztak. Ha így tekintünk a mostani fiaskóra, talán nem elfogadható az a válasz, hogy nem szabad kapkodva elfogadni egy rossz törvényt. Ki beszél kapkodásról? Három év sem volt elég? Ahogy az autóbádogos mondta a totálkáros karosszériára: „a jó munkához idő kell, a rosszhoz még több”.
