2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

200 euróval „szavazott”

  • 2016-09-27 15:42:02

  • MTI

Összecserélte a borítékokat és a kitöltött szavazólap helyett 200 eurót rejtő borítékot dobott az urnába egy szavazó a vasárnapi galíciai regionális választásokon.

Összecserélte a borítékokat és a kitöltött szavazólap helyett 200 eurót rejtő borítékot dobott az urnába egy szavazó a vasárnapi galíciai regionális választásokon – számolt be a történtekről a spanyol sajtó hétfőn.

Az észak-spanyolországi Redondela település szavazóhelyiségében este hétkor, egy órával urnazárás előtt jelent meg egy férfi, aki korábban ott adta le szavazatát, egy rendőr kíséretében. Azt állította: véletlenül nem azt a borítékot dobta be az urnába, amelybe a szavazólapot tette, hanem egy másikat, amelyben keresztelőajándéknak szánt 200 euró volt.

A sajtóbeszámolók szerint tévedésére már csak az ünnepségen, a 90 kilométerre lévő Ourense városában jött rá, és azért érkezett a rendőrrel, hogy talán így visszakaphatja a pénzét. A szavazatszámláló bizottság megvárta a voksolás hivatalos befejezését, majd kinyitották az urnát és megkeresték a 200 eurót rejtő borítékot, amit visszaadtak tulajdonosának. 

Mezőbánd 17 perccel korábban

Család és közösség 17 perccel korábban

Hálás téma 17 perccel korábban

Techuniverzum 17 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató