2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magas, bájos, feltűnően tehetséges, kedves lány, akire az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegye kreativitásversenyén figyeltem fel legelőször. 


Magas, bájos, feltűnően tehetséges, kedves lány, akire az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegye kreativitásversenyén figyeltem fel legelőször. Eredeti gondolatait érdekes szókapcsolatokkal tolmácsolta, s még sokáig visszaemlékeztem a dolgozatára, pedig akkor még csak ötödikes volt. Giliga Orsolyával, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum hatodik osztályt végzett diákjával, aki már biztosan élvezi a szünidő szabadságát, a tanév vége felé beszélgettünk. 
– Rendkívül eredményes időszakot zártál. Első lettél a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszán, szavalásban megnyerted az első díjat a Miskolcon tartott Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyversenyen, ahol írásbeli dolgozatodat különdíjjal értékelték, a Római Katolikus Főegyházmegye kreativitásversenyén irodalomból és rajzból is korosztályodban az első helyen végeztél. Ki támogat a felkészülésben, honnan erednek a gondolataid, hogyan tudod olyan különleges, eredeti ruhába öltöztetni őket?
– Rendszeresen olvasok, nagyon szeretem a verseket, és a bennük megfogalmazott gondolatokat beleszövöm a mondanivalómba. Kötődöm a valláshoz is. A versenyeken pedig igyekszem szívből írni. A példaképem a testvérem, aki tizedik osztályos a Bolyai Farkas középiskolában, és verseket ír. Nagyon kreatív ember, mindenben támogat, és olyan témákat is megbeszélünk, amit a barátaimmal nem lehet. 
– És a szüleid?
– Édesapám jókedvre derít, édesanyám a megmondó személy, mindketten mellettem állnak.
– Rajzolni kitől tanultál? 
– Nagytatám, Márton Árpád műtermében szoktam rajzolni. A testvérem járt a művészeti iskolába is, de most inkább a reál tantárgyakhoz vonzódik.
– Nyolcadik osztály után hova készülsz?
– Itt szeretnék maradni a katolikus iskolában, ahol megkedveltem a tanárokat.
– A kedvenc könyveid?
– Szabó Magdától az Abigél, Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk és nagyon tetszik Gárdonyi Gézának az Isten rabjai – amit éppen most olvasok. 
– Még csak hatodikat végeztél, gondoltál-e arra, hogy milyen pályát választanál?
– Sok ideig ügyvéd szerettem volna lenni, mostanában a gyermekpszichológiára gondolok. 
– Rendkívül szorgalmas, kreatív, sokat dolgoztunk együtt, nagyon vágyott arra, hogy nyerjen. Nagyon szerény, illedelmes lány tele eredetiséggel és kitartással. Úgy érzi, hogy egy versenyre azért megy, mert ott díjat is kell nyerni. Az osztálytársai szívesen barátkoznak vele, minden közös tevékenységben részt vesz, szeret és tud csapatban is jól dolgozni, alkalmazkodni a többiekhez. Szereti a néphagyományokat, hobbija a lovaglás – egészíti ki Orsolya szavait Brandner Emőke magyartanárnő, aki nagyon büszke a tanítványa által elért sikerekre. 
Biztosan hallunk még róla. 

Mezőbánd 15 perccel korábban

Család és közösség 15 perccel korábban

Hálás téma 15 perccel korábban

Techuniverzum 15 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató