2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A román nacionalista költő kitüntetése jeles vásárhelyi személyiségeket késztetett arra, hogy hasonló „mozdulattal” védekezzenek.

A marosi tigrisről egy kedves magyarországi fiatalembertől hallottam először. Amikor úgy hozta a beszélgetés, mindig emlékeztetett rá, hogy őt bizony már nem lehet itt eladni, hiszen az állam nyelvén is tökéletesen tudja, hol van. A szorgos-vidám „tigrumuresezés” közben pedig mindegyre felszippantatta magát virtuálisan már korábban is ismert, szépségekkel teli tereinkkel. Büszke lehetsz, hogy ide tartozol – jegyezte meg többször is. Csak az autóbuszon nem találta a helyét. Megpróbált elszigetelődni a verejtékezve lökdösődőktől, minden igyekezetével azon volt, hogy valahogy hozzá ne érjen a Kultúrpalota és a Teleki könyvtár nyugalmától, méltóságától annyira idegen, ideges tömeg. Az első megállónál le is szállt. Lehet, hogy kicsit finnyás volt, így utólag mégsem tűnik meglepőnek gesztusa. A tavalyelőtti városnapi díszpolgáravatás ébresztett erre rá leginkább. A román nacionalista költő kitüntetése jeles vásárhelyi személyiségeket késztetett arra, hogy hasonló „mozdulattal” védekezzenek. Ketten is „kiszálltak” akkor a város díszpolgárainak sorából, mert úgy érezték, nem lehet maradásuk ott, ahol hellyel kínálják a nemzetgyűlöletet. Nemcsak a kezdetekkor Mátyás, az igazságos nevében felvirradó városnapoknak, a városnak is szégyenére vált a két évvel ezelőtti, rendőri védelemmel lebonyolított ceremónia. Nem csoda, hogy a múlt évi forgatókönyvből kimaradt ez a mozzanat. Mostanra azonban elcsitulhattak volna az indulatok, a város békés polgárai legalábbis erre számítottak, amikor jóhiszeműen megnevezték jelöltjeiket a díszpolgári címre. A kitüntetésre méltónak vélt vásárhelyiek névsora azonban a tanács felé vezető úton – valahol, a feszültségektől való félelem és a közöny Bermudájában – elakadt. Így aztán bárki bárkit is javasolt, idén sem lett új díszpolgára Bernády városának, és talán jövőben és azután sem lesz. Pedig az élet minden területén – kulturális, társadalmi és sok más viszonylatban – akadnának olyan vásárhelyi személyiségek, akik valóban díszei ennek a helynek, akiket jó lenne néha – például egy városünnepen – a közösség figyelmébe ajánlani. A két évvel ezelőtti díszpolgárválasztások szégyenpöttye azonban, úgy látszik, átütött az elmúlt idő vásznán, és ha máshol nem is, a városvezetés tudatában megmaradt a nyoma. Minél inkább igyekeznek azt hasonló konfliktusok lehetőségének kizárásával eltüntetni, annál láthatóbb, beszédesebb lesz. Akár a balladabeli Ágnes asszony mosnivalóján a folt.