2025. június 17., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Erdélyt bünteti a PSD!”

– Nem akarok szerénytelennek tűnni, de sajnos, megint nekem volt igazam – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Marius Paşcan szenátor az Erdély autópálya kapcsán. 

– Nem akarok szerénytelennek tűnni, de sajnos, megint nekem volt igazam – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Marius Paşcan szenátor az Erdély autópálya kapcsán. 
 
Elmondta, hogy az utóbbi másfél évben többször interpellált mind a miniszterelnökhöz, mint a szállítási miniszterekhez, hogy hozzák nyilvánosságra a közúti infrastruktúrára vonatkozó mesterterv részleteit, illetve a kormány által prioritásként felvállalt autópálya-projekteket. Ugyanis, jelentette ki, gyanította, hogy azért húzzák-halasztják ezeknek az információknak a nyilvánosságra hozatalát, mert a PSD szavazóbázisa nem Erdélyben van, így nem is tartják fontosnak ennek a régiónak a fejlesztését. – Egy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy Erdélyt bünteti a PSD és a kormányzat, és nem szerettem volna, hogy igazam legyen. Azt mondtam, hogy ez a nyomvonal nem tartalmazza a PSD szavazóbázisát, következésképpen nem kell ide autópálya. 
A szenátor szerint ezért beszélnek a hivatalosságok csupán a Kolozsvár – Aranyosgyéres sztráda folytatásáról mint egy gyorsforgalmi útról Marosvásárhelyig. Interpellációjára Dan Sova beruházási miniszter kitérő választ adott, de amelyből egyértelműen kikövetkeztethető, hogy az erdélyi útvonal nem tartozik a prioritásaik közé. A miniszter legutóbbi nyilatkozatai pedig igazolták 
„előrejelzéseit”, vagyis, hogy „az Erdély autópálya nyomvonalát megváltoztatták. Nem épül ki a Marosvásárhely – Brassó sztráda, hanem Tordától összekötik a IV-es korridorral. – Más szóval, a hatalom megint átvert bennünket, miután leblokkolta Maros megye fontos fejlesztési programjainak nagy részét”, jelentette ki, majd felszólította a megye lakosságát, gondolkodjanak el azon, ki a felelős ezért, kik éltek vissza a bizalmukkal, kik hazudtak szégyentelenül a választási kampányban.
Mint légy a tejbe,
úgy pottyant az alprefektusi székbe a nemrég beiktatott Vasile Oprea,  nem lévén semmiféle jártassága a közigazgatásban, jelentette ki a továbbiakban. Az alprefektus kinevezését a kormány színjátékának nevezte, amely kiadta a volt prefektus és helyettese mandátuma lezárulásáról szóló kormányrendeletet, de „vezetés nélkül hagyta a megyét”, amikor nem nevezett ki senkit a főispáni hivatal élére. – Napnál világosabb, hogy a kormányzat csak a saját szánalmas politikai érdekeit követi, és semmibe veszi a megye érdekeit, illetve a prefektusi tisztség stratégiai fontosságát, amelynek több száz pere fut jelenleg is föld- és erdőügyben, mondta.
Másfelől, tette hozzá, annak ellenére, hogy megegyeztek az RMDSZ-szel a prefektus személyéről – Nagy András volt szászrégeni polgármester nevét említette –, a PSD halogatja az RMDSZ-es prefektus kinevezését, mert fél, hogy a választói nem díjaznák ezért a május 25-i európai parlamenti választásokon. Ezért fogja Nagy Andrást júniusban kinevezni. 
Ugyanakkor felrótta, hogy a volt PSD-kormány indította el a visszaszolgáltatások lavináját, „etnikai nyomás hatására”, precedenst teremtve azzal, hogy lemondott a Bolyai líceumról a református egyház javára.
Az alprefektusnak szerinte gőze sincs, hogy mire vállalkozott, nem ismerheti a folyamatban levő peres ügyeket sem, és így aztán bármit javasolhatnak neki, mert nem ért hozzá. Emlékeztetett, hogy annak idején ő maga naponta két órán át csupán aláírt, és abbéli aggodalmának adott hangot, hogy az új alispán nem fogja majd tudni, mit ír alá, és hogy mekkora felelősség hárul rá.

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató