Zsákodon találkoztak az unitáriusok

A munka és egymásra figyelés ünnepe

Múlt szombaton kilencedik alkalommal került sor a Marosi Unitárius Egyházkör találkozójára, amelynek idei, immár kilencedik rendezvényét az egyik legkisebb gyülekezet, a magyarzsákodi szervezte meg.

A nemrég nevet kapott zsákodi kultúrotthon templommá nemesedett a benne tartott szombat délelőtti istentisztelet révén, amelyen Fazakas Lajos Levente bözödi lelkész arról beszélt, hogy bár sokan a munka nélkül elért kényelmes életet szeretnék, a mindennapi kenyeret verejtékkel teremtjük elő, az eredményekért sok-sok izzadságcseppel fizetünk. Az az igazi eredmény, amikor verejtékes arcunkon a munkavégzés öröme is ott van, miképp a 94 éves szomszéd Zsuzsika nénién, aki hálásan mondott köszönötet, amiért a lelkészének segíthetett a kerti munkában. Mi is munkatársak lehetünk, Istennek segíthetünk, a feladatvállalás, együtt végzett munka révén szebbé tehetjük ezt a világot. A hét végi találkozóról is úgy tud mindenki hazatérni, hogy nem szegényebb, sőt gazdagabb lett a néhány óra alatt, és hazaviheti az összetartozás erejét, hitét, a találkozás örömét, áldását, szeretetét.

Köszöntőjében Balázs Sándor házigazda lelkész biztosította a vendégeket, hogy a zsákodiak, bár kevesebben vannak, nem kevesebbek másoknál, és mindent megtettek, hogy mindenki jól érezze magát, örömben, békességben. Barabás Lóránt köri felügyelő gondnok azt emelte ki, hogy a zsákodiak erejükön felül teljesítettek, ez az alkalom pedig az elvégzett egyéves munka öröméről szól, és az unitárius ember lelkéhez hozzátartozik az öröm, a másokkal való békés együttlét. Kecskés Csaba marosi esperes köszönetet mondott a kevesebb mint százlelkes gyülekezetnek a nagy feladat vállalásáért, amely abból is példát mutat, hogy van a Kárpát-medencében egymásra figyelés, s ha kicsik is vagyunk, akár a mustármag, ha összetesszük erőnket, kemény fává gyarapodhatunk.

Kolozsvártól Zsákodig, Ázsián át

A szervezők szép kulturális műsorról is gondoskodtak, Varró-Bodoczi Ilona szentgericei tiszteletes asszony népdalokkal, a Tőkés Lóránt csókfalvi-erdőszentgyörgyi lelkész oktatta szovátai Sirülők néptánccsoport sóvidéki és magyarszentbenedeki táncokkal örvendeztette meg a közönséget. A marosvásárhelyi születésű Szilágyi Szabolcs, a németországi magyar szervezetek szövetségének alelnöke a magyar feltalálókról és hungarikumokról szóló köteteit és kiállítását hozta el, amelyen sok érdekességet megtudtunk olyan személyiségekről, mint Galamb József, a híres Ford T-modell tervezője, Losonczi Áron, az üvegbeton kifejlesztője, Gábor Dénes, a holográfia, Rubik Ernő, a bűvös kocka, Bíró László Zsolt, a golyóstoll, Szent-Györgyi Altbert, a C-vitamin feltalálója, Neumann János, az elektronikus számítógép belső szervezési elméletének megalkotója, Bolyai János matematikus zseni, Jedlik Ányos, a szódavíz és szódáspalack előállítója, Asbóth Oszkár, a helikopter megalkotója, Irinyi János, a biztonságos gyufa vagy Ili Ferenc, az eszpresszókávé feltalálója.

Érdekes, lebilincselő előadással érkezett Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond unitárius kollégium aligazgatója, besztercei lelkész, aki egy évvel ezelőtt érkezett haza arról az expedícióról, amelyen magyarságkutató őseink és a sztálini gulágokban elpusztult magyarok tiszteletére vett részt. Törökországon, Grúzián, Kazahsztánon, Üzbegisztánon, Mongólián, az Aral-tenger medrében és pusztákon át megtett autóút után érkezett a Bajkál-tóhoz, ahonnan további több ezer kilométer után érte el Szibéria legnyugatibb városát, Magdalant, ahová még autóút is vezet. Csecsen terroristák, türkmenisztáni diktatúra, mindegyre mindent átvizsgáló orosz katonák, barátságos, de éhes mongol és kalandkereső lengyel és szlovák motorosok, nyíltszívű, barátságos szibériaiak és mogorva katonakutyák, kereskedőszerájok, szellemvárosok, az embermilliók halála nyomán épített „csontok útja” kísérte őt és tizenhét éves tanítványát a világ végéig, majd Moszkva, Szentpétervár és a balti államok érintésével a 31 ezer kilométeres útja végéig – derült ki az alapos beszámolóból.

Mindeközben a bözödi, szabédi, nyárádszentmárton-csíkfalvi, marosszentgyörgyi, szentgericei, csókfalvi, ravai, a marosvásárhelyi kövesdombi és Bolyai téri gyülekezet csapatai főztek ebédet az iskolaudvaron, a különböző gulyások mellett vadhúspörköltet és töltött káposztát is kínáltak, majd bor és hangszer került elő, hogy tetőfokára hágjon a késő délutánba hajló együttlét hangulata.

Sorra járják a gyülekezeteket

Kecskés Csaba esperes örül, hogy folytatódik a szeretetlánc, és a 2010-ben Jobbágyfalváról indult évi köri találkozók során felkeresik azokat a gyülekezeteket, amelyek vállalják, hogy vendégül látják őket, helyet adnak az egyrészt vallási, másrészt közösségi eseményeknek. Az a szándék, hogy évente egyszer megszólítják az unitárius gyülekezeteket, hogy gyűljenek össze istentiszteletre, kulturális műsorra, együttlétre. Külön öröm, hogy a marosi egyházkör peremén fekvő legkisebb gyülekezet, a zsákodi felvállalta és megszervezte az idei találkozót, példát mutatva másoknak is, mert Balázs Sándor tiszteletes ösztönző munkája és falugondnoki tevékenysége nyomán össze tudja fogni a helyieket, és nemcsak a faluban, hanem Erdély-szerte ott vannak, ahol segítségre van szüksége a bajba jutottaknak. A köri találkozókon általában 250-300 személy szokott részt venni, ugyanígy az idein is, ami szép szám, ha figyelembe vesszük, hogy ebben az egyházkörben alig több mint hatezer unitárius él. Öröm látni, hogy Szabédtól Bözödig felkerekednek az emberek, és reménykednek abban, hogy megfelelő helyszínt találnak, hogy jövőben a tizedik, jubileumi alkalmat is megünnepeljék.

Nagy öröm részt venni a köri találkozókon, feltöltődni, találkozni a régi ismerősökkel, új emberekkel ismerkedni – mondta el lapunkak a szabédi gyülekezet gondnoka, Csécs Emma. Boldogok, hogy eljöhettek, mindig ott vannak, amikor alkalom adódik rá, most is félszázan érkeztek, a csapatukhoz fiatalok is csatlakoznak, és öröm számukra, hogy él a falu, a gyülekezet. A Szentháromságon és Kisadorjánban szolgáló Hegedűs Tivadar lelkész úgy véli, jobb lenne egy állandó helyszínt találni a köri találkozóknak, de ettől eltekintve jólesik látni, hogy az emberek megélik a találkozókat, felszabadulnak, mindennapi örömeiket és bánataikat megosztják egymással, ami csodálatos dolog, az élő vallásosság jele. A zsákodi születésű lelkésznek külön öröm, hogy ez alkalommal is visszatérhetett családjával a szülőfalujába.

Közmunkával a hátuk mögött

Balázs Sándor lelkész bevallotta lapunknak: úgy vállalták el az esperesi felkérést, hogy megtárgyalta a kérdést a 85 fős gyülekezettel, akarnak-e házigazdái lenni az idei köri találkozónak. Ha az ember vendéget vár, szétnéz a portáján, rendbe teszi a környezetét, és így tettek a zsákodiak is. Néhány nappal ezelőtt a Gondviselés unitárius segélyszervezet és a hazai falugondnoki szövetség szervezésében négynapos kalákatábort rendeztek a faluban, ahol 21 fiatal – többnyire nyárádmentiek, de voltak közöttük helyiek és három budapesti is – dolgozott, megtisztították a köztereket, idős embereknél téli tűzifát vágtak és raktároztak el, lakásokat meszeltek ki, tisztítottak meg. Kezdetben az emberek tartózkodóan viszonyultak a fiatalokhoz, de amikor híre ment a faluban az első tiszta ablakoknak, azután már mindenki szívesen fogadta őket.