Zöldágazás, virágozás a Mezőségen

A zöld ág a természet megújulásának, a növekvő életnek, a termékenységnek ősi, egyetemes szimbóluma; a zöld szín pedig a kereszténységben a feltámadásé és a halhatatlanságé, a Szentléleké és a reményé. Nem véletlen, hogy tavaszi ünnepeink, népszokásaink legtöbbjében (virágvasárnap, húsvét, Szent György napja, május 1-je, pünkösd) napjainkig élünk a kizöldült vagy örökzöld ágak és a virágok többféle jelképes funkciójával. 

Pünkösd, a Szentlélek kitöltetésének ünnepe is egyik ilyen jeles és jelképes alkalom. Kárpát-medencei és erdélyi magyar néprajzi tájainkon sokfelé pünkösdkor állítottak zöld ágakat, ajándékoztak virágokat. A pünkösdi zöld ágazás és virágozás napjainkban is gyakorolt néhány formáját szeretném az alábbiakban bemutatni a mezőségi falvakban végzett szokáskutatásunk alapján. 

 

Zöld ágak a templomban

Néhány mezőségi faluban napjainkban is gyakorolják azt a régebbi szokást, hogy pünkösd ünnepére a közösség szakrális központjában, a templomban helyezik el a zöld ágakat, mintegy a Szentlélek kitöltetését jelképezve. Mezőköbölkúton a templomban felállított három-négy méteres tölgyágak között tartják az ünnepi istentiszteletet, és veszik magukhoz a pünkösdi úrvacsorát. A zöld ágakat a református gyülekezet fiataljai hozzák a közeli erdőből a presbiterek segítségével. Régebbi tudósítások arról is szólnak, hogy a zöld ágak állítása a templomokban egykor a tanítók, iskolamesterek és a diákok dolga volt. Idővel a zöld ágak fokozatosan kiszorultak a templomok belsejéből, lekerültek a tornyokból, állításukat több településen megtiltották. 

A templom külsejének, bejárati ajtajának zöld ágakkal, virágokkal való pünkösdi díszítése viszont többfelé napjainkra is megmaradt. Csittszentivánon az a gyakorlat, hogy az elmúlt évben konfirmált fiúk dolga a templom két ajtajának, portikusának és a papilak kapujának felvirágozása. Az erdőről kizöldült sudár gyertyánfaágakat hoznak, bolthajtásszerűen meghajlítják, és azokra kötözik fel a virágokat, leginkább rózsaféléket. A bolthajtás tetejére árvalányhajból szép csokrot is illesztenek. Egy-két évnyi kimaradás után az elmúlt évtizedben is minden pünkösdkor zöld ágas, virágos templomkapu várta a csitt-szentiváni reformátusokat. Hasonlóan bolthajtással ékesítik a templom bejáratát a szomszédos Bergenyében és a Beszterce melletti Sófalván is. 

 

Bolthajtást, virágkoszorút a leányoknak

A templomi zöldágazás napjainkban is hagyományos, de szórványos szokásánál sokkal gyakoribb a leányok kapujának zöldágazása, virágokkal díszítése. A pünkösdi virágozás egész rendszerével, szimbolikus nyelvezetével találkozhatunk az ezredforduló évtizedeiben is a marosszéki székely Mezőség, a belső Mezőség és Észak-Mezőség falvaiban. A pünkösdi bolthajtás vagy a sudár zöld ág, a virágkoszorú vagy éppen a cserepes virág a leány- és legényéletben nyeri el funkcióját, annak szerves tartozéka, a szerelmi ajándékok sorába tartozik. A szimbolikus ajándék küldője lehet a fiatalabb (15-19 éves) legények csapata, társasága, korcsoportja, vagy lehet a nagylegény (20-25 éves) mint egyéni ajándékozó. A „címzett”, a megajándékozott is lehet fiatal, konfirmálás előtti leány, de inkább konfirmálás utáni vagy férjhez menés előtt álló nagyleány. Egy-két településen a szokás lecsúszott a gyermekek körébe. 

Az említett Csittszentivánon pünkösd másodnapjára virradólag a 15-17 éves fiúk kisebb-nagyobb csoportokban egész éjszaka járták a falut, és virágokból koszorút, koronát kötöttek a leányok kapujára. Az idősebb, netán katonaviselt legény, akinek komoly szeretője volt, egyedül vagy baráti segítséggel virágozta ki a kedvese kapuját. Szabédon is annak a lánynak virágozzák ki a kapuját, akinek komoly udvarlója van. Az erdőből fenyőágakat hoznak a legények, és bolthajtásszerűen a leányok kapujára erősítik, az ágakat virágfüzérekkel, csokrokkal díszítik. Az 1980-as évektől többször részt vettem a szabédi és más települési pünkösdi éjszaka történéseiben, és megfigyelhettem, hogyan készül a nagyleányok bolthajtása. Szabédi legény ismerőseim fél éjszaka csendben, kitartóan dolgoztak, egymást segítve, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, hiszen utoljára virágozták ki kedvesük kapuját, pünkösdkor megtörtént az eljegyzés. A fiatalabb legények, suhancok virágcsokrokkal járták az utcákat, és kopogtattak annak a lánynak az ablakán, akinek egy-egy csokrot szántak, a leány a virágért csókkal fizetett. Mezőkölpényben hasonló a szokás rendje, mint Szabédon. Évente három-négy leánynak virágozzák ki a kapuját, itt kevesebb a leány, mint Szabédon, de jóval több a vénlegény. A konfirmálás előtti fiúk segítenek a nagyoknak a virágok összegyűjtésében.

Mezőpanitban a nagyleányok kapuját szintén bolthajtás díszíti pünkösdkor, akkora, hogy a földtől a kapu tetejéig ér. Az egész vidéken itt a legszínesebbek és legdúsabbak a bolthajtások, és bőven van belőlük napjainkban is, több évben húsz-huszonöt leány kapott bolthajtást. Napjainkban nemcsak Panitban állítanak „panitias bolthajtást”, hanem a környező falvakban, Harcón, Székelykövesden, Csitt-szentivánon, sőt Marosvásárhelyen is, ahová a paniti legények udvarolnak. Azok a serdülő leányok, akik abban az évben konfirmáltak, már kaphatnak koszorút, koronát vagy csokrot, s ezt a tornácba vagy az ajtó fölé helyezik el a fiúk. Ezekből is ugyanannyit látni évente a faluban, mint bolthajtásból. Többévnyi megfigyelés alapján állíthatom, hogy a paniti leányok (a legtöbben középiskolások vagy egyetemisták) nagyon örülnek a sokféle virágból, rózsából álló bolthajtásnak. Külön téma lehetne az is, melyik leány hányszor és kitől kap bolthajtást vagy csokrot, mi a szerepe ennek az egyéni életükben, hogyan jelzik érzéseiket e virágnyelvezettel a fiatalok, milyen modern kommunikációs eszközök (mobil-telefon, sms) egészítik ki a hagyományos virágnyelvezetet.

Az észak-mezőségi Újősben hatalmas zöld ágakat állítanak kedvesüknek a legények, általában gyertyánfát. Itt csak a nagyleányok kapnak pünkösdkor májusfaszerű zöld ágat. Szépen díszelegnek a magyar többségű utcákban, a vegyes lakosságú falvakban tehát magyar identitásjelző funkciójuk is van. A szintén észak-mezőségi Tacson és Mezőpanit szomszédságában, Székelykövesden már a leánygyermekeknek is tesznek zöld ágat, illetve virágkoszorút. Ezekben a falvakban a szülők, a családok kapcsolatrendszerét, baráti körét jelzik a pünkösdi virágok, vagy egyszerűen azt, hogy hány leánygyermek él vagy tartózkodik az illető településen.

 

Viráglopás, kapulopás, ünneprontás

A virágozás szokását gyakorló közösségekben általános az a vélekedés, hogy a leányoknak szánt virág annál értékesebb, minél nehezebben lehet megszerezni, begyűjteni. Ha saját kertből szedik vagy kérik, nem sokat ér, ha lopják, akkor szebb, értékesebb. A legénycsapatok, suhancok éjszakai foglalatossága a viráglopás, sok házigazdáé pedig a virágoskert őrzése. Csitt-szentivánon, Szabédon, Köl-pényben, Panitban ez többször feszültséghez, belső konfliktushoz vezetett a gyülekezet vagy a falu életében. Mezőpanitban arra is ébredhet a leányos apa pünkösd reggelén, hogy kiskapuját a harmadik szomszédba vitték a tréfás kedvű legények, vagy fűrészporral, tollúval szórták be a ház elejét. Falvanként eltérő intenzitással fel-fellángol a legények kapulopási láza, aztán hosszabb időre lelohad. A legutóbbi időkig élt a zöld ággal, virággal köszöntő szokás fordítottja is: a büszke, haragtartó stb. leányok kapujára bosszúból, csúfságból száraz kukoricaköteget, „egy-egy zsúp kórét” állítottak. Kölpényben megtörtént az is, hogy férjes asszonynak virágozták ki vénlegények a kapuját. Ezt a falu családrontásnak tartotta és elítélte. Az egyház képviselői, a lelkipásztorok és a presbiterek igyekeznek őrködni az ünnep szép szokásrendjének betartásán, az ünneprontás elkerülésén, akár úgy is, hogy a templomban szóvá teszik a deviáns eseteket, vagy presbiteri határozatokat hoznak azok elkerülésére. 

Szokásdokumentáló munkám során azt tapasztaltam, hogy a fiatalok értékrendje nem kerül nyílt összeütközésbe az idősebb generációéval, és napjainkban is létezik a hagyományok átadása-átvétele, és az állandó újításra való törekvés. Létezik és egyre inkább hangsúlyossá válik a hagyományos szokások elhagyása, levetkőzése is. Lassan elfogynak „a pünkösdi ajándékküldők és a címzettek” is. A nagy kérdés így napjainkban az, hogy meddig és hogyan élünk ezzel a pünkösdi szokásnyelvezettel mint magyar közösségi kultúránk egyik hagyományos és meg-megújuló kifejezésmódjával. 

Dr. Barabás László