2026. szeptember 4., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hét ing törvénye

Egy bizonyos életkor után – vagy abban talpalva, küzdve, szorongva, hőzöngő kávéházi csaták nyomán – a férfiembernek illik legalább hét inget összeszámlálni a fehérneműs fiókban. Imígyen szól a kelta férfiak aranyszabályzata. Olyan érvényű, mint az alaptörvény, amelyre azonban nem lehetséges módosító javaslatokkal rárontani. 

Legfeljebb további ingek beszerzésére, gyűjtésére, tárolására, semmi esetre sem kevesbedésére adhat jogot, kedvet a közszokás, a kollektív önzés, általánosan elfogadott ízlés, végső soron a kelta férfitársaságok etikettje. Erről mind Szókratész, mint Julius Caesar megemlékezik, műveik pedig felkereshetők a nagyobb közkönyvtárakban, újabban pedig elektronikus tárolásuk révén mindenki számára hozzáférhetők.

A fehérneműs fiók szabadon lebegtetett tárolókapcitás, azaz helyette beszélhetünk a ruhásszekrény felső polcáról, ingtárlókról, pultról, sokfiókos komódról, celofánnal védett dobozokról – kereskedelmi csomagolásról, vállfáról, melyek egy zárt térben szigorú mintázat szerint követik egymást a végtelenbe.

Senkit ne tévesszen meg a pólók állítólagos demokratizmusa.

Nos, az a bizonyos életkor némiképpen magyarázatra szorul, ugyanis nem mindegy, milyen korban és hogyan kezdjük el gyűjteni az ingeket, mikor és hol adunk számot gazdagodásunkról, gazdasági potenciálunk növekedéséről, a befektetések közvetlen hasznáról. Világos, hogy az ingek számának és számozásának szaporodása – kétségtelenül – tehetőssé válásunk fejlődésgörbéjével írható le. Vagyis Keltaföldön a férfiember keltében-jártában, küzdelmei közepette, keletről nyugat felé haladva, egy percre sem feledkezhet meg arról, hogy kiváló minőségű, kényelmes, ám divatos szabású ingeket szerezzen meg, és útjai során betérjen mindenképpen az alkalmi inglerakatokba, válogasson a Kelta és Avar Birodalom (mások szerint Gallia és Hunnia) nagy- és kisáruházaiban, eldugott ingszabóságok hátulsó polcairól mentse ki azt az inget, amelyet még Napóleon is, az I., szívesen, nagy csatákban különösen kedvvel hordott, sőt vitt is belőle egy raklappal Szent Iloczi szigetére, ahol a helyi pancserek, akik szabóknak szerették magukat nevezni, teljesen jogtalanul, még mindig az ókori tunikák és cicerói leplek szabásmintáin tököltek, molyoltak álló nap.

A gyűjtés kezdetét a kelta aranyszabályzat a kamaszkor utolsó harmadára időzíti, amikor a férfiember arcán a kipattogzó pattanások már jelzik, hogy jövendő népességnövelő, utódnemző képességeinek birtokában van, megérkezett, ha még nem is próbálta ki, de tudjuk, hogy a puding próbája a filozófiai Ding an sich; egyéb megközelítések nem játszanak szerepet, vagyis az ingek egymásra helyezése a fehérneműs fiókban (illetve más tárolókapacitásokban) állandó és kellemes foglalatossággá lép elő, vasalásuk pedig a férfiúi önálló cselekvés vértesztje. A kelta nagyvárosokban számtalan vasalószalon áll a lakosság rendelkezésésére, ingyenes oktatást is nyújtanak kérésre – sőt egyes elvetemült pedagógusok már követelik a Kunberger Kunó Módszertani Központól (KMK) az ingvasalás tananyaggá gyúrását és bevezetését az oktatási folyamatba. Az is igaz, hogy aki a szakvasalás fortélyait szeretné elsajátítani, annak előbb online kell bejelentkeznie a szalonigazgatóságnál, hogy helyhez és időponthoz jusson. Nos, ezt hőseink – kik mások, mint a kelta férfiak a hét ing igézetében – mind meg is teszik, a gallérvasalást tökélyre fejlesztik, az ingek korcát szépen simítják gőzvasalóval, az illatozó, még forró inget vállfára teszik, és csak biztonságos kihűlésük után hajtogatják össze mértani középarányosuk és az kismesteri haladvány szerint.

A hét ing ugyanis maga a haladás fokmérője. Kár is lenne ez ellen tiltakozni, demonstrációkat szervezni, napirend előtt felszólalni.

Nem lehet közömbös senki számára, miféle ingek birtoklásában vagyunk részeshatározók, érdekeltek, elszámoltathatók. Például a hófehér vagy krémszínű ingek kiválóan alkalmasak a gyűjtemény alapozására, ugyanis ezeket csak különleges alkalmakkor öltjük magunkra: vallási és profán polgári ünnepek, válóper elvesztése, ön- és másirányú előadások, operaházi megjelenések, páholyelső, első és utolsó áldozás, esküvő, kitüntetés, díszes temetés esetén. (Gyónáshoz ne vegyünk fel hivalkodó inget.) Olykor hétköznap is viselhetjük – de csak szökőévenként egy-két kivételes napon, például, amikor először állunk bíróság előtt vádlottként, ez jó benyomást tesz az esküdtszékre; amikor megszerezzük első kerékpárunkat, avagy azon időszakban, midőn ellopjuk az első pótkereket egy nyitva hagyott gépkocsi hátuljából az éjszaka leple (inge!) alatt. Nyugdíjazás után az apró kockás ingek évadja sajnos lejár.

A csíkos és kockás kifejezetten alkalmi. Például, ha Csíkba megyünk vagy ha Kockafürdőn nyaralunk az idén. Kockáztatás sem ellenjavalt. Egyébként a kockásból a nagy idomút külön tároljuk, az aprótól (javallott), a csíkosakat pedig zárható nejlonzacskóba tesszük, hogy a csíkok ne szabaduljanak el és gabalyodjanak össze, ezzel rengeteg munkát adva nekünk, míg összerakjuk a csíkokat az eredeti sorrendbe és színosztályok szerint.

A színes ingek tükrözzék hangulatunkat. Ha pédául mi, kelta férfiak úgy érezzük, hogy a hétfő sötétkék, borongós idegállapottal szökik reánk, akkor borús inget vegyünk fel, súlyos viharfelhőkkel terheltet, mert a nap végéig megnyugtat, akkor cseréljük le. Ha pedig a kedd vajszínű, akkor aznap együnk sok vajaskiflit, és sétáljunk el Vajoláig. Megéri. Inget olyat válasszunk a szerdához és a csütörtökhöz, amelyeket akkor sem bán(t)unk meg, ha szafttal, pörkölttel, paradicsommal és egyéb tápszerekkel és étrend-kiegészítőkkel pecsételtünk meg. Ez a mi szövetségünk az ingekkel, amelyekről egy percig sem feledkezhetünk meg.

Ha már itt tartunk, legyünk büszkék az első hét ingünkre, melyek a hét napjait szimbolizálják, és testünket az időbe mártják kellemes anyagukkal: pamut, len, selyem, poplin, vászon, kender, bársony (kord és kortalan), és ráadásul itt vannak a speciális anyagok, mint az oxford – „vastagabb, strapabíróbb anyag, amely kosárfonással készül. Jellegzetes, enyhén durvább textúrája és matt felülete van. Kevésbé gyűrődik, és lazább, sportosabb megjelenést biztosít. Kiválóan alkalmas hétköznapi (casual) vagy smart casual ingekhez.” Sőt további felsorlásokkal is szolgál a kelta ingalaptörvény könyvének nyolcadik-tizedik fejezete. Íme:

Twill (sávolyszövés) A twillszövet könnyen felismerhető az átlós irányú mintázatáról (hasonlóan a farmeranyaghoz). Vastagabb, nehezebb esésű anyag, amely nagyon puha tapintású és minimálisan gyűrődik. Selymes fénye miatt kifejezetten elegáns, téli vagy átmeneti ingek alapanyaga. Pl. ha a gyermek kedvéért átmegyünk kutyába.

Chambray – kívülről nagyon hasonlít a vékony farmeranyaghoz (denim), de sima szövésű technológiával készül. Általában egy színes (többnyire kék) és egy fehér szál váltakozásából szövik, ami sajátos, enyhén melírozott hatást kelt. Tartós, mégis könnyű hétköznapi viselet. Leszerelt katonáknak és mentősöknek javallt.

Flanell – általában vastagabb pamutszálakból, utólagos bolyhosítással készülő anyag. Rendkívül puha, meleg és kényelmes, éppen ezért a kockás őszi és téli szabadidős ingek legfőbb alapanyaga. (De kórházi pizsamának sem utolsó.)

A további felsorolástól azért tekintünk el, hogy végre megindokoljuk, miért is a hét ing az úriemberség, a társadalmi elfogadottság, az érvényesülés küszöbe, a jótállás minimuma a jövendő meghódításához. Tudatában vagyunk, hogy érzékeny területre tévedtünk, de tartozunk az igazságnak annyival (és a kelta társadalom bizalmát sem szabad eltékozolnunk), hogy eláruljuk: a hét ing pontosan az a tulajdonhatár, ing(er)küszöb, emeltyű, amely az embert elválasztja az emberszabású teknősöktől és teknővájó indiánoktól, az álremetéktől, vadon élő szamócáktól, űrben kint felejtett űrhajóssegédektől. Ha már van hét inged, amelyen legalább 10 gomb van ingenként, akkor már nem vagy az utca porának foglya, bátran vásárolhatsz magadnak varrókészletet az ingek gombjának felvarrásához, lehetsz csapattulajdonos a gombfoci világában, légtornász, babakocsi-javító, kikiáltó a Cosmo-cirkuszban, eltévedhetsz a saját múltadban, sőt jóvátehetsz utólag egy sereg baklövést, fehér ingeid hazasegítenek. Vállalhatsz fuvart a Déli/Északi vagy a Közép utca sarkáig, szavazhatsz nemmel arra kérdésre, ha ennél inkább sushit, mint spagettit, és fellebbezhetsz illetéktelen ablakpucolás és adókivetések ellen, elmehetsz mentornak, mandinernek, mameluknak vagy mulattnak. Fontos, hogy az M betűt ráhímezzék a monogramod után az ingmellre. Sőt a hasonnevű hollandus pénzintézetnél is sikerrel pályázhatsz pösze szóvivőnek. 

Másfelől viszont, akinek ezernél is több inge van, az már nem istenfélő józan egyed, elhagyta az úriemberség szilárd talaját, ingoványra tévedt. Kirekesztette magát a kelták, gallok, hunok, nyusztok és nyestek közösségéből. Tette ENSZ-felügyeletért kiált (úgysem hallják meg). Az ilyen egyén elrugaszkodott a megfontolás és mértéktartás partjaitól, és az önkény nyílt vizeire sodorta gőgje és bírvágya, ahol már semmiféle biztosítótársaság nem fogja pártfogásába venni.

*

Álmában a hét ing boldog birtokosa azt látja – visszatérő makacs látomás –, hogy az ingekbe belevasalt gyűrődés feneketlen szakadékokat nyit, amelynek mélyén ezernyi és ezernyi fehér ing úszik a megsemmisülés felé. Ilyenkor a kelta bosszúsan fölébred, és számba veszi ingeit, és hálát ad teremtőjének, hogy gyűrhetetlen, ún. neva ingek és igék boldog-boldogtalan birtokosa.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató