Zemplén varázsa 3.

Az esti Patakkal találkozunk először. Sokéves vágyam valósul meg azzal, hogy az olvasmányélményeimből ismert Patak patinás épületeit láthatom.

A Lórántffy Zsuzsanna által épített loggia

Az esti Patakkal találkozunk először. Sokéves vágyam valósul meg azzal, hogy az olvasmányélményeimből ismert Patak patinás épületeit láthatom. A központi utcákban szinte mindeniken emléktábla jelzi, hogy nagyjaink közül ki lakott ott. A Bodrog mentén épült rangos iskolaváros református templomát is esti megvilágításban látjuk, de belülről sajnos másnap sem tudjuk megtekinteni. Annál meghatóbb a találkozás a Református Kollégiummal, amely előtt szelídgesztenyék jelzik az utat. Bejáratával szemben az egykori fűvészkertből lett városi parkon sétálunk végig, amelyben a kollégium híressé vált növendékeinek és patrónusainak szobra látható, köztük a Marosvásárhelyen jól ismert Lórántffy Zsuzsannáé, aki férjével I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel együtt a legnagyobb támogatója volt a kollégiumnak, s a fejedelem halála után élete végéig Patakon követte a várban és az iskolában folyó építkezést. Ő hívta meg a Comenius Amos Jánost, a korszak elismert magyar származású cseh pedagógusát Patakra tanítani. Szobrát nézve jut eszembe a mezőségi Örményesen álló szemetes, mocskos, kifosztott Rákóczi-udvarház, amelyet I. Rákóczi György ifjú feleségével, Lórántffy Zsuzsannával együtt építtetett (1639-ben), s szívesen tartózkodtak a dombtetőre épült, akkor korszerűnek számító lakályos udvarházban, amely egynapi járóföldre volt Görgényszentimrétől. Emléküknek nyoma sincs a később Bánffy tulajdonba került épületben, amelynek homlokzata a félköríves nagy ablakkeretekkel a református kollégiumok régi arculatára emlékeztet.

Az otthonosság érzése vesz körül, amikor a sárospataki parkon túl, kertes házak sora következik, s így jutunk vissza a város központi terére, ahol a tanítóképző, hivatalos nevén az egri Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kara működik. Az épület Lechner Jenő és Varga László tervei szerint 1912-ben a felsőmagyarországi reneszánsz stílusban készült, jellegzetes pártázatos oromdíszei a szárhegyi kastély díszeire emlékeztetnek. A központi tér impozáns épülete, amely a művelődési otthonnak ad helyet; Makovecz Imre műve, akárcsak a Református Kollégium udvarán levő Repositorium, ahol a Református Teológiai Akadémia és a kollégium korszerű könyvtára működik. Jó elüldögélni az 1531-ben épült iskolaegyüttes szépen rendezett udvarán levő gesztenyefa alatt a nagykollégium kontytetős klasszicista tömbjét pásztázva, amely száz évvel korábban épült, mint a marosvásárhelyi Református Kollégium szecessziós főépülete. Az udvaron levő, úgynevezett Berna-sor protestáns kollégiumi barokk stílusa a vásárhelyi iskola régi épületét idézi. A földszintjén levő látványos iskolatörténeti, egyházművészeti, régészeti, és népművészeti kiállítás bemutatásakor izgatottan várom, hogy mikor említik hajdani iskolámat, ahol áhítattal hallgattuk, hogy miképpen fogadták Marosvásárhelyen az elűzött pataki diákokat és tanáraikat, akik nagy hatással voltak a Református Kollégium fejlődésére. Kicsit csalódottan hallgattam, hogy erről nem esik szó az ismertetőben, de aztán egy tárlóban, ahol a pataki diákok bujdosását mutatják be, mégiscsak feltűnt az útvonal, s azon a marosvásárhelyi Református Kollégium neve. A múzeum megtekintése mellett élményt jelent az évszázados falépcsőkön felmenni a klasszicista teremkönyvtárba, amelyben kódexeket, kódextöredékeket, ősnyomtatványokat, régi magyar könyveket őriznek, s állítottak ki néhányat a tárlókban. A könyvtárba az „orosz fogságba” elhurcolt értékes gyűjteménynek a 85 százaléka került vissza.

Utolsó megállónk a sárospataki vár, amely eredetét tekintve egyidős a kollégiummal, s építtetője Perényi Péter, akárcsak a református iskoláé. Sok történelmi eseményt megélt udvarán ottjártunkkor fiatal házaspár fényképeződik, amiről régi, történelmi mennyegzők, Balassi Bálint és Dobó Krisztina 1584-ben kötött esküvője, s I. Rákóczi György Lórántffy Zsuzsannával kötött házassága jut eszembe, miközben az új párról a képek éppen a keleti szárnyat és Vörös-tornyot összekötő oszlopos-árkádos lépcső és loggia előtt készülnek, amelyet a fejedelemasszony építtetett. Ha az ő szerelmük is olyan tartós és szép lesz, mint a fejedelmi házaspáré, ha távollétükben képesek lesznek minden nap levelet írni egymásnak, akkor érdemes volt ezt a történelmi helyszínt választani – tűnődöm a vár udvarán, amelyről oldalakat lehetne mesélni. De elfogyott a hely, s már csak megköszönni szeretném Piliscsabán élő barátaimnak, Pesti Bélának és feleségének Pesti Jutkának, akik a zempléni körutat megszervezték, s akiknek köszönhetően az elmúlt évek során eljutottam Magyarország legszebb vidékeire. Ugyanakkor köszönöm az olvasóknak is, hogy velünk tartottak.