2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Washingtont az Iszlám Állam elleni küzdelem miatt is aggasztja a szaúdi-iráni feszültség

  • 2016-01-05 16:01:02

  • MTI

A The Washington Post című amerikai lap hétfői elemzése szerint az Obama-kormányzat attól tart, hogy a szaúdi–iráni vita eszkalálódása mind az Iszlám Állam elleni harcot, mind a szíriai polgárháború esetleges megoldását negatívan befolyásolhatja, sőt, a térség stabilitásának megteremtését is alááshatja.
A lap arról számol be, hogy az Obama-adminisztráció tisztségviselői magánbeszélgetésekben bírálják Szaúd-Arábiát, mert Nimr al-Nimr síita sejk kivégzésével kirobbantotta a feszültséget Rijád és Teherán között. (A sejket, mint ismeretes, két évvel ezelőtt tartóztatták le és ítélték halálra, a szaúdi királyi család elleni lázadás szításának vádjával.) „Veszélyes játék ez, amit most játszanak. Sokkal szélesebb körűek lesznek a következményei, mint a mostani protestálásoknak az imám kivégzése miatt” – idéz a lap egy magas rangú kormányzati tisztségviselőt, aki csakis névtelensége megőrzésével volt hajlandó nyilatkozni. Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő tisztségviselő a The Washington Post szerint inkább a szaúdi álláspontot visszhangozza: „Ami sok, az sok. Teherán továbbra is támogatja a terrorizmust, ballisztikus rakétákat lő fel, és ez ellen senki nem tesz semmit. Mindahányszor az irániak csinálnak valamit, az Egyesült Államok meghátrál. Most a szaúdiak legalább tesznek valamit” – idézi a lap. Az elemzésből kiderül, hogy az amerikai–szaúdi viszonyban – a terrorizmus elleni összefogás ellenére is – régóta, lényegében a 2001. szeptember 11-i terrortámadá-sok óta törések mutatkoznak. Washington és Rijád gyakran nem ért egyet például abban, hogyan kellene kezelni a polgárháborút Szíriában; a szaúdiak keményebb amerikai fellépést, közvetlen katonai beavatkozást, a szíriai ellenzéki csoportok korszerűbb fegyverekkel történő ellátását szorgalmazzák. A The Washington Post fontosnak tartja megemlíteni, hogy Szaúd-Arábia vehemensen ellenzi az amerikai részvétellel megkötött hathatalmi atomalkut Iránnal. Rijád ugyanis – Washingtonnal ellentétben – úgy gondolja, hogy Teherán a megállapodás megkötése után is folytatja erőfeszítéseit atomfegyver létrehozására.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató